2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Valami maradandót alkotni

A rendkívül találékony, különleges, egyedi terveket megvalósító, nemzetközi elismerésnek örvendő vállalkozó, Szabó Péter volt a koronkai általános iskola által szervezett Tholdalagi családi nap idei sztárvendége, akinek legújabb alkotása az első saját tervezésű elektromos autó Romániában.

Pályájának különlegessége, hogy  két és fél évtizeden át tenor énekesként a Kolozsvári Állami Magyar Opera színpadáról hódította meg a közönséget. Későbbi tervei között szerepelt, hogy hagyományos parasztházak építésével divatos, kedvelt településsé varázsolja felmenői lakóhelyét, az elnéptelenedett Székelycsókát. 

Családjának Koronkán tervezett látványos lakóházat, majd kőrisfából szépen megmunkált kecses hintót készített. Az ötletekből ezután sem fogyott ki, kőrisfából autót épített. A hathengeres, 110 lóerős Ford Taunus motorral, automata sebességváltóval és szervokormánnyal működő fakarosszériás remekmű osztatlan sikert aratott a 2015-ös világhírű Frankfurti Autószalonon, ahova egy kolozsvári internetes cég támogatásával jutott ki. A koronkai gyermekek vidám felkiáltásából ítélve számukra is élményt jelentett a családi nap programjában szereplő látogatás a csodaautó megtekintésére. 

Szabó Péter a siker után sem állt meg, és megtervezte Románia első elektromos meghajtású gépkocsiját. A korszerűség igényeihez igazodó villanyautót egy kisfilmről láthatták az érdeklődők.


– Hogyan született meg az áramvonalas, különlegesen mutatós elektromos autó ötlete? – kérdeztem a képsorok megtekintését követően. 

– Miután befejeztem a faautót, már kialakult bennem az elképzelés, hogy építek egy villanyautót. Megterveztem, elkészítettem a makettet, és találtam egy szponzort, azt a kolozsvári informatikai céget, amely meghívott a faautóval a frankfurti autószalonbeli kiállításra, és állta a villanyautó építési költségét.

– Milyen autómárka alkatrészeit használta fel az autóhoz? 

– A sasszé (alváz) matricáját én terveztem, a lámpákat úgyszintén, a felfüggesztést is kigondoltam, és az Audi A 8-as felfüggesztését használtam. 220 lóerős motor van benne. 450 kilométert tud megtenni egy töltéssel, az akkumulátorokat egy bukaresti cég készítette. Szuper autókategóriát jelent, mert minden digitális, kamerás, automata.

– Ez már csúcstechnológia; honnan gyűjtött ismereteket hozzá? 

– Autodidakta módon tanultam meg nagyon sok mindent. A mechanikai részeket többnyire megoldottam, az elektronikai részek néhány kolozsvári informatikus munkájának az eredményét képezik.

– Mikor láthatja a közönség a villanyautót a Szabó-portán, amely már egy különleges kiállítótér lett? 

– Három hónappal ezelőtt az autót kiállítottuk Kolozsváron Nicolae Ciucă miniszterelnök jelenlétében. Az IT-s kiállításon, ahol támogató cégünk az elektromos autót bemutatta, megnyertük az első díjat. Most várjuk, hogy legyen minden rendben, és világkiállításokra vihessük. Már voltunk Bukarestben homologáltatni, de még van egy-két lépés, amíg forgalomba lehet íratni. 

A Frankfurti Autószalonon a faautó csodájára jártak


– Voltak-e mélypontok a munka során?

– Voltak, de soha nem gondoltam arra, hogy abbahagyom.

– Mennyibe került az elkészítése?

– Míg a faautó hozzávalói 18 ezer euróba, megépítése pedig három és fél évnyi munkába került, a villanyautó félmilliós költségét a szponzorom állta. Ez egy más kategória, és romániai viszonylatban az első saját készítésű villanyautó – válaszolta érdeklődésemre Szabó Péter. 

A díszvendéggel a koronkai családi napon szülőként Szabó István beszélgetett. A közönség előtt folyó párbeszédből idézünk az alábbiakban. 

– Sok változatos tervet valósított meg. Melyiket kedveli a leginkább? – hangzott az első kérdés.

– Nem tudom megmondani, hogy mi tetszik a legjobban abból, amit alkottam, viszont aminek életem során nekiálltam, azt szeretettel végeztem, és egyik megvalósításomra sem tudom ráfogni, hogy jobban kedveltem volna, mint a másikat.

– Ahhoz, hogy fából autót készítsen, kellett előbb egy hintó, és azelőtt talán egy „kicsi szék” is? Hogyan zajlott ez a folyamat?

– Az operában töltött évek után éreztem, hogy valami maradandót kellene alkotni, és mivel nagyon szeretek fából dolgozni, és szeretem a formatervezést, egyszer csak jött az ötlet, hogy jó lenne egy egyedi tervezésű hintót készíteni. Miután az ötlet megszületett, Magyarországon megvettem a kerekeket és a rugót. A hintókészítő megérdeklődte, hogy hány év alatt szeretném megépíteni, amire azt válaszoltam, hogy abban az évben. Erre bólintott egy nagyot, én pedig nyolc hónap alatt végeztem a munkával. Hála Istennek, jól sikerült. Amikor befejeztem a hintót, éreztem, hogy nekiállnék egy még nagyobb dolognak, így született meg ez ötlet, hogy faautót építek. 

A saját tervezésű elektromos autó


– Gyermekkorában szívesen tanult-e? Gondolt-e arra, hogy világhírű szeretne lenni, voltak-e ilyen álmai? – érdeklődött Szabó István. 

– Sok mindenről álmodtam, de akkora hírnévről, mint amit a faautó szerzett, soha. Mindig szerettem tanulni, de csak azt, ami érdekelt. Nagyon kedveltem a művészeteket, a zenét és a sportot. A reál tantárgyakban nem remekeltem, ugyanis mindig a fellegekben járt az eszem. Miután leérettségiztem, autodidakta módon tanultam meg sok mindent. Korábban három évig gyorskorcsolyáztam, és a népi együttes Birtalan József vezette kis kórusában énekeltem, de különösebb álmaim akkor még nem voltak

Amikor Szabó István fényképet kért tőle, egy olyan operajelenet megörökítését küldte el, amelyen egy király előtt térdel. A kérdező érdeklődésére elmondta, hogy véletlen választás volt, de Istent imádva örömmel gyakorolja a térdepelést.

– Miért adta fából készült autójának a Júlia nevet? 

– A frankfurti kiállítás előtti utolsó héten döntöttem el, két okból, egyrészt azért, mert a feleségem, Julianna három és fél éven át hiányolt, amíg az autót építettük, másrészt azért, mert nagyon szeretem a név hangzását, ami összhangban van az autó formájával. 

– A kész jármű az eredeti makettnek megfelelő lett-e, vagy időközben változott?

– Miután lerajzoltam, készítettem egy makettet hússzoros kicsinyítésben, és 95 százalékban annak megfelelő lett az eredmény, csak pár kis változás van az eredeti elképzeléshez képest. 

– Élete történetére visszatekintve, mire a legbüszkébb? – kérdezett Szabó István. 

– A legnagyobb megvalósítás a családom, négy gyermekünkre, házastársaikra és unokáinkra mint Isten ajándékaira vagyok a legbüszkébb. Megvalósításaim közül nagy siker lett a villanyautó is, de a szívem csücske továbbra is a faautó marad. 

– Szülőként, nagyszülőként mit üzen a mai gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak? 

– A gyermekeknek azt üzenem, hogy semmilyen építő elképzelésről, aminek az ötlete a fejükben megszületik, nem szabad lemondani, tovább kell vinni, mert a sikert lemondással soha nem lehet elérni. Másrészt hinni kell, hogy bármit (például a tehetséget), amit kap az ember, az Istentől jön, és Istennek kell hálát adni mindazért, amit kaptunk. A szülőknek, nagyszülőknek pedig azt üzenem, hogy szeressék a gyermeküket, unokájukat. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató