2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Búcsúznak az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház munkatársai

Vannak azok a pillanatok egy színház, egy társulat életében, amikor elfogynak a szavak, elszorul a szív és néma csendben lehull a függöny. Az Ariel Színház életében a május egy ilyen megrázó pillanattal indított, amikor hirtelen kiürült a tér és eltűnt onnan a főszereplő. Gavril Cadariu váratlan eltávozása azért ennyire tragikus és megrendítő, mert ő nem csupán az Ariel igazgatója, vezetője és rendezője, hanem mindenki GABIJA is volt, mindannyiunk bizalmasa, barátja, mentora, egy olyan különleges empátiával megáldott ember, akihez szakmai, hivatali és magánéleti ügyben is bizalommal fordulhatott bárki. Volt benne egyfajta ősbizalom minden és mindenki iránt, végtelen optimizmus és hit abban, hogy az igazán fontos dolgok végül kerek egésszé összeállnak és így szolgálják a színház szent, nagy ügyét.
Ő hitt a művészet megújító erejében, az új formák értékteremtő és korszakváltó
varázslatában. Tudott nagyokat álmodni, miközben soha nem felejtette el azokat, akiktől az alapokat, a bizalmat kapta. Úgy álmodott jövőt, hogy közben mindvégig tisztelte és értékelte a múltat. Több mint 25 éven át szolgálta és szerette az Ariel Színházat, Antal Pál és Mimi Mierluț bábszínházát.
Köszönjük Neked, drága Gabi, az együtt eltöltött éveket, a közösen átélt élményeket, a 75 éves évforduló lázas tervezgetését, az együtt megélt gondokat és sikereket, de elsősorban és mindenek előtt azt, hogy JÓ EMBER VOLTÁL!

Nyugodj békében!


Gavril Cadariu 

(1958 – 2024)

Miután 1995-ban rendezői diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen,
a nagyszebeni Radu Stanca színházban kezdte meg rendezői pályafutását.
1998-tól lett az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója.
Megújult szemlélettel vitte tovább az egykori bábszínház szellemiségét.
Vezetése alatt az Ariel Színház bábelőadások mellett kísérleti színházi produkcióknak is
helyet ad az Underground program keretében; babaszínházat (0-4 éveseknek),
workshopokat, fiataloknak, hátrányos helyzetűeknek szánt színházi programokat szervez.
Igazgatósága alatt bővül a repertoár, jelentősen nő a színházakkal,
kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel kötött együttműködések,
illetve a bel- és külföldi partnerségek száma.
Gavril Cadariu 2008-ban doktori diplomát szerzett a bukaresti  
I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetemen;
2009-től a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára volt.
 
FŐBB RENDEZÉSEI
2023  Alina Nelega: Zurinka- magyar nyelvű ősbemutató 2005
2018  Alina Nelega: Szavatossági idő. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2017  Alina Nelega: A csillagbeli vitéz. Luceafărul Színház, Iași, Románia.
2017  Ioana Hogman: Piroska sosemhallott története. Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház
2016  I.L Caragiale / Alina Nelega: Az elveszett levél. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
2015  Alina Nelega: Ever after. Nagybányai Drámai Színház, Románia
2014  Alina Nelega: Shakespeare vagyok. Craiovai Kolibri Színház, Románia
2014  Jose Riviera: A felhők szerkezete. Felolvasószínház, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2013  Csipkerózsika.  Pitești-i  Așchiuță Színház.
2012  Peter Schaffer: Equus. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2012  Légzés. Az Ariel Színház a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel együttműködésben.
2009  Rajiv Joseph: Animals Out of Paper. Ariel Színház, Marosvásárhely
2007  Alina Nelega: Kamikaze. Temesvári Állami Német Színház, Románia.
2007  Hangok. Nonverbális előadás, a nagyszebeni Gong Színházban.
2006  Lev Tolsztoj / Pávai Csanád: A legszebb ajándék. Ariel Színház, Marosvásárhely
2003  Alina Nelega: Hess. Ariel Színház, Marosvásárhely
2000  Nina Cassian: A kíváncsi elefántkölyök. Ariel Színház, Marosvásárhely
1998  Steve Murphy: Robin Hood. RAA Theatre, London
1996  Radu Stanca : Donna Juana. Radu Stanca Színház, Nagyszeben, Románia
1995  Romulus Guga: Platfus úr halála. Andrei Mureșan Színház, Sepsiszentgyörgy
1994  George Muly: The Master of Two Servants. RAA Theatre, London
1993  Cristopher Marlowe / J.W. Goethe:  Doktor Faustus komikus históriája.

FŐBB DÍJAI
2011   A legjobb rendezés díja - a Légzés című előadásért, a Fekete-tenger Nemzetközi Színházi Feztiválon (Soci, Oroszország)
2010  A legjobb rendező díja - a Légzés és a Hess című előadásokért, az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon (Nagybánya, Románia)
1993  A legjobb előadás díja a Doktor Faustus komikus históriája című előadásért,  az Allegória Fesztiválon (Beszterce, Románia)

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató