2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Többször megjegyeztük már, hogy a látszattal és a rosszindulatú megjegyzésekkel ellentétben Vásárhely nem egy „kihalt város”, a nyilvánvaló, sajnálatos és tagadhatatlanul létező (bár már nem annyira hangsúlyos) provincializmus ellenére sem lehet egy vágányra állítani azokkal a kis mezővárosokkal, amelyekben semmi sem történik, ahol a közösségi életet és szórakozást csak a kocsma vagy a pár évente megszervezett író-olvasó találkozó, esetleg egy-egy népszínház vendégelőadása képezi a mulatós sztárok néhanapi fellépése mellett. Nem, egyáltalán nem vagyunk ezen a szinten, sőt. A városban szinte egymást érik a különböző fesztiválok, több napon át tartó események, amelyek legtöbbjét civil szervezetek ötölték ki és szervezik, ez pedig dicséretes. Ha csak a lassan véget érő nyárra tekintünk röviden vissza, azt látjuk, hogy az is, aki mindvégig itthon maradt, igencsak gazdag programkínálatból válogathatott az elmúlt hónapokban, és ez a közeljövőben sem változik, hiszen jön az ősz, kezdődnek az évadok a kulturális intézményekben, még jobban pezseg majd az élet. De ha csak a közelmúltra és a soron következő hetekre vetjük vigyázó szemünket, akkor sem csalatkozunk. 

Nemrég ért véget az idei Harmonia Cordis nemzetközi gitárfesztivál, amely ismét olyan világsztárokat csábított Marosvásárhelyre, mint Al Di Meola vagy Jon Gomm, a hét végén zárult az idei Szféra, e kicsiny, színpompás és bulis kortárs művészeti szemle, pénteken pedig a Maris Fest veszi kezdetét a Transilvania Ringen, ahol ezúttal nemcsak a zene-, hanem a motorsportrajongók is kapnak egy löketnyi adrenalint, hiszen az egykori motorostalálkozóból önmagát kinövő háromnapos fesztivál igazi benzingőzös dzsemborinak ígérkezik, amely az autós és motoros (szub)kultúrákat és ezek kedvelőit szólítja meg, olyan programpontokkal, mint autó- és motorversenyzés, pályataxi, drift-taxi, ejtőernyős ugrás, helikopteres repülés, gyorsulási versenyek, csapágyszekérverseny, Streetfighter Show, épített autó- és motorkiállítás, mindezt pedig három színpadon gazdagítja majd a rock- és elektronikus zenei koncertek sorozata. A szervezők rekordot is próbálnak dönteni a szombat déli, 35 kilométernyi hosszúságú útvonalon tett motoros felvonulással, a pályán pedig több helyszínen zajló koncertekkel és kiegészítő programokkal, helyi kempinggel várják az érdeklődőket. Alig jár le a Maris Fest, szinte azonnal kezdetét veszi a város egyik (méltán) legnépszerűbb összművészeti fesztiválja, az elmúlt években óriásira hízó, hatalmas kínálattal kecsegtető Vásárhelyi Forgatag, amelynek teljes programja a legutóbb is csak több oldalra fért el, és az idén sem lesz másképp. Elég csak egy pillantást vetni a forgatag.ro oldalra, és láthatjuk, hogy idén is rendkívül gazdag programkínálat várja a fesztiválozókat az összművészeti, építészeti jellegű eseményektől a gyerekprogramokon és különböző műhelymunkákon keresztül a sportig, a koncertekig, és természetesen a fesztivál egyik védjegyének számító Borudvar sem marad el.

„Csupán” ezek voltak és lesznek az elmúlt kettő és a soron következő egy hét történései abban a városban, amely sokak szerint kulturális élet szempontjából a bányászbéka rücskös alfele alatt vegetál. Mi csak azt kívánjuk, hogy ennél rosszabb ne legyen, azoknak pedig, akik az előbbiek szerint gondolkodnak, azt, hogy néha mozdítsák ki becses alfelüket otthonról – van idekint is élet, még ha nem is olyan drámai, mint a sorozatokban. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató