Éles szemmel, nyitott szívvel
A tárlat május 15-ig tekinthető meg a marosvásárhelyi Diakóniai Központban.
„Minden megszületett műnek megvan a saját hatásfoka, az az igazságmennyiség, ami elég ahhoz, hogy a nézőből katartikus élményt, megtisztulási kényszert váltson ki – idézte Dragomán Pál gondolatait a Marosvásárhelyről egykor eltávozott orvos-művész, műértő magvas esszéjéből a megnyitón Bölöni Domokos. (Dragomán Pál: Somogyi Győző kiállítása elé. Életünk – irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, 1993/7.) Bölöni útravalónak szánta a kiállító számára, aki a maga erején vált az ecset kezelőjévé, útja még változhat, a tájfestéstől a portrékig, a zsánertől a filozofikus vétetésű munkákig – ki tudhatná, merre vezérli sorsa.
Vasile Mureşan a festő életútjának alapos ismeretében, a szakmabéli avatottságával és a jó barát beleérzésével méltatta Czirjék Lajos munkásságát, erényeként a tájérzékenységet, a ráhangolódás harmóniáját, a beleérző képességet emelve ki. Őbenne némiképp a nagybányai iskola nyugalmát, színhangulatát, békeharmóniáját idézi egyik-másik Czirjék-munka.
Hadd idézzünk még egy részt a Dragomán Pál Vásárhelyre (haza)sajdított meditálásából: „Köz-vetlenül érzelmi úton hat tehát a művészet, minden egyéb spekuláció, utánzás, álságos megkerülése a valóságnak és igazságnak. A művet néha áttöri a külvilág, beleszól a művészi munkába, majdnem súg, önkényesen. A művész maga érzi, hogy szabad-e hagynia, vagy ellenállni kell-e inkább ennek a súgásnak. A világ erős és veszélyes. Fegyvereit és módszereit nem kell lebecsülni. A művész fest, rajzol, ír és komponál, és azt hiszi, senki sem zavarja, önálló, autonóm. De a világ állandóan hat, nyugtalanít, zavar, beavatkozik, akkor is, amikor nem várod, amikor azt hiszed, ura vagy az anyagnak, tetszésed és hited szerint uralkodsz felette. S egyszer csak megérzed, hogy egy témát nem úgy választottál, mint ahogy kellett volna, egy vonalat szelídítettél, nincs már támadó, vagy végképp kifejező lendülete. Valami idegen erő hajt, hamisít, vagy csak színtelenít. Ilyenkor kell azonnal eldobni az ecsetet, tollat! Fülelni, neszelni, mint a fenevad, mikor veszélyt szimatol. Zárd el művedet, tedd félre, nyisd meg szívedet, és éles szemekkel nézz körül, vizsgáld meg értelmed, hited, akaratod. A művésznek védekezni kell haláláig.
Vigyázni kell a művésznek nagyon, hogy alkotásai éljenek, hassanak úgy, ahogy ők akarnak, olyan magától értetődő igaz egyszerűséggel. A művész közben néma, magáról nem beszél, hallgat. Magunkról beszélni, az már egy másik műfaj. A művész csak egyetlen parancsot hall: – Te csak dolgozz, két kézzel, pazarolva! Ne hallgass másokra, intésükre, tanácsaikra, parancsszavaikra. Kerüld a divatokat!
Te csak dolgozz két kézzel, s adj oda mindent, amit magadból teremteni tudsz, ne törődj semmi mással! Ne sajnáld az aprólékos munkára fordított időt, azt a félórát, fél napot, hogy műved egészen igaz, helyénvaló, gazdag és ugyanakkor könyörtelenül valóságos és mértéktartó legyen! Soha ne feledd, Isten teremtő gesztusát ismétled, amikor dolgozol. Ne sajnáld életművedtől azt a tíz vagy akár húsz évet, ami kell hozzá, hogy az inkubációs idő elteljen, s életműved oly fénnyel ragyogjon, hogy senki, még ellenségeid se tudjanak kitérni hatásának világossága elől. Ne sajnáld hát életed! Mit ér, ha nem a művészetnek adsz oda mindent, egészséget és boldogságot, mit számít majd száz év múlva, hogy boldogtalan voltál-e vagy beteg, ha nem végezted el a dolgodat, ha nem teljesítetted a kötelességedet. Mindent adj oda, és két kézzel, gazdagon pazarolva. Fenntartás nélkül.”
Köszönet a Művészeti Líceum diákjainak, Vass Edit tanárnő növendékeinek: Cochisa Alexnek és Péntek Attilának. A tárlat május 15-ig tekinthető meg a marosvásárhelyi Diakóniai Központban (Jókai – Eminescu – utca 28. szám).
