2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október elején Nicolae Ciucă miniszterelnök kijelentette, „milliók várják a tűzifaár-korlátozást”. A kormány matekezett egy kicsit, kiszámolta, hogy a tűzifa köbméterenkénti árát nem 500, hanem 400 lejre, a brikett tonnánkénti árát 1500 lejre, a pelletét pedig 2000 lejre kell korlátozni, az ársapka tartalmazza a héát is. Hárommillió háztartásban fűtenek kizárólag fával, e családoknak a fent említett árkorlát mellett sikerül majd átvészelni a telet – mondta akkor a kormányfő. A vonatkozó, 2023. március 31-ig érvényes kormányrendelet szerint októberben a tűzifa piaci ára elérte a köbméterenkénti 700 lejt.

Miután szépen megállapították a bírságokat is (3000–5000 lej között), most az derül ki, hogy igencsak elszámolták magukat az illetékesek, és a kormány módosítani fogja a tűzifaársapkát. A kormányfő azt nem pontosította, hogy mennyire viszik le a korlátot, csak annyit jelentett ki, hogy a köbméterenkénti 400 lejes ár nem felel meg a realitásnak. A szóban forgó árat megsaccolhatták, mert a magyarázkodás szerint az októberi döntés meghozatala előtt a környezetvédelmi minisztériumtól a kormány azt az infót kapta, hogy a Romsilva vállalattól 200 lejben vásárolható a tűzifa köbmétere, úgyhogy ehhez valamilyen algoritmus szerint hozzácsapták a különböző költségeket (érdekes lenne tudni, hogy ezek is valósak-e?), és így jött ki a dupla, azaz 400 lejes felső határ. 

De most nagyon tisztességesen beismerik, hogy ez a számítás nem egészen felel meg a valóságnak, ezért aztán korrigálni fognak – ígéri Ciucă. Pedig, enyhe túlzással mondva, elég lett volna megkérdezni a 3 millió háztartás valamelyikét, rögtön kiderült volna, hogy rossz úton jár a kormány. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy ha egy ilyen egyszerű tűzifaárkorlát-ügyben ekkorát lehet tévedni, akkor hogyan áll össze egy országos költségvetés, egy energiaárkorlát stb? 

Mint ahogy – kissé eltávolodva a tűzifaügytől – azon is lehet morfondírozni, hogy ha a közegészségügy, illetve a kórházmenedzserek eddig sem jelentették le a kórházi fertőzések valós arányát, mint ahogy ezt maga a tárcavezető is elismerte, hogyan tennék meg azt követően, hogy a menedzsment teljesítménykritériumai közé emelnék be a kórházi fertőzések lejelentését, és azok mértékétől függően értékelnék a menedzser tevékenységét? Ez lenne a nagy terv a kórházi fertőzések felszámolására? Büntetés helyett jutalmazással bátorítanák a kórházvezetőket az igazmondásra. Csakhogy mindaddig, amíg az intézményvezetőnek nincsenek hatékony eszközei a valós fertőzési ráta megállapítására (például szakemberek, laboratórium), szinte borítékolható, hogy az eredmény továbbra is a kozmetikázott adattovábbítás lesz.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató