Együttélés az erdélyiség szellemében

1915. április 24-én kezdődött Törökországban az Ifjú Török Párt irányítása alatt az anatóliai és törökországi örménység szisztematikus kivégzése, deportálása, az úgynevezett örmény genocídium, amely a 20. század első népirtásának tekinthető. Erre emlékeztek szombaton a Deus Providebit Házban a marosvásárhelyi örmények.

Az eseményen Berekméri Róbert történész Nemzetiségek a monarchia hanyatlása idején címmel tartott előadást, majd Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke mutatta be az Együttélési modellek a Kárpát-medencében című tanulmánykötetet. A könyv születésének előzményeiről is beszélt, majd egyebek közt arról kérdezte a jelen levő szerzőket – Pál Antal Sándort, Kálmán Attilát –, hogy mit jelent ez a könyv, miért született. 

A kötet és a konferencia ötletgazdája, Turgyán Tamás a népirtás kapcsán a történelmi kontextusokat latolgatta, arra keresett és adott választ, hogy közönyről van-e szó vagy aktuálpolitikáról. A rendezvényen Balla Imre segédlelkész tolmácsolta Oláh Dénes római katolikus főesperes üzenetét, illetve a hallgatók megismerhették az örmény duduk hangját is.

 

Nemzetiségek a monarchia hanyatlása idején

Berekméri Róbert történész rendhagyó előadását a dualizmus korával kezdte, érzékeltetve az Osztrák–Magyar Monarchia, az osztrák császárság és a magyar királyság hozzáállását a nemzetiségi kérdéshez, főleg az 1868-as nemzetiségi törvény mentén. „Azt próbáltam a hallgatóságnak elmondani, hogy milyen lehetőségeket szalasztott el a magyar királyság, az osztrák politikai vezetés akkor, amikor a nemzetiségek saját jogos követeléseikkel léptek fel, és miért jutott el az Osztrák–Magyar Monarchia a széteséshez 1918-ra, aminek az okai ide nyúlnak vissza. Ezeket az okokat természetesen nem igazán ismeri a magyar közösség sem, mert talán túl elfogultak vagyunk ahhoz, hogy érzékeljük saját mostani valós helyzetünknek is a történelmi gyökereit” – nyilatkozta.

A történész kitért a szlovák, a szerb, a román és a többi nemzetiségek autonómiatörekvéseire is. „Abban a pillanatban, amikor a monarchia föderalizálását próbálták gyakorlatba ültetni, egy nagyon merev és konzervatív politikai gondolkodásmóddal találták magukat szemben. A magyar politika nem ismerte fel azt a multikulturális lehetőséget, ami tulajdonképpen fenntarthatta volna a monarchiát ’14 után is talán, mert a nagyhatalmak sem voltak abban érdekeltek, hogy a monarchia szétessen, hiszen egyensúlyhelyzetet teremtett Közép-Európában, és ezt a helyzetet szalasztotta el az osztrák és a magyar politikai vezetés.” 

Véleménye szerint a történelmi tapasztalatot a jelenlegi politikai közélet tudná hasznosítani, de nem akarja. A revanspolitika a jelenleg hatalmon lévő nemzetek részéről túl erős ahhoz, hogy meg lehetne törni. Kijelentette: talán mi is túlságosan begyepesedtünk ebbe a védekező pozícióba, és nem igazán tudunk olyan kiskapukat, olyan törésvonalakat találni, ahol valamiféle kompromisszumot, együttélési stratégiát tudnánk kidolgozni. Mereven elzárkózunk ettől, és talán rossz szemmel nézzük azokat, akik ilyenfajta nyitottságra hajlandók.

„Békés, nem agresszív, nem elnyomó gondolkodásmódra lenne szükség a hatalmi pozícióban levő népek részéről, mi pedig meg kellene értsük a hatalmi pozícióban levő nemzeteknek ezt a hozzáállását, és talán egy kicsit ezeket az érdes felületeket kellene a két vonal között lecsiszolgatni, és megpróbálni azokkal a párbeszédre hajlandó emberekkel szót érteni, akiknek van befolyásuk az elfajult vagy elsötétedett elméjű nemzettársaikra is. Ez lehetne egyfajta megoldás, de nem nagyon látok most esélyt rá, főleg a centenárium évében” – mondta.

 

Az újrakezdés lehetőségei

A rendezvényen jelen volt Vass Levente parlamenti képviselő, aki arról beszélt, hogy a marosvásárhelyi, erdélyi örményektől a marosvásárhelyieknek azt kell megtanulniuk, hogyan lehet akár áldozatok árán a semmiből újrakezdeni, közösséget építeni. A nemzetiségek együttélése szempontjából Marosvásárhelyt nem tartja jó példának, ahol jelenleg is „kálváriát él meg a magyarság”, amikor nem adják meg a katolikus iskolát, ellehetetlenítik az orvosi egyetemet, modern eszközökkel „a lelkeket ölik meg”. Véleménye szerint új alternatívákat kell keresni, mert az, ami az elmúlt 27 évben történt, nem működött. Hangsúlyozta: nem tüntetésekre, nem erőszakra gondol, hanem az újrakezdés lehetőségére. A katolikus iskola esetében akár új iskolát is lehet építeni. Ellenben az orvosi épületéből kimenni nem lehet, „nem adhatjuk fel azt az intézményt és azt az épületet, amelyben a MOGYE ezelőtt 73 évvel magyarul elkezdte az orvosképzést”. Véleménye szerint meg kell egyezni, hogy a magyar tanári kar a saját döntései alapján építhesse föl oktatói vonalát. Legnagyobb problémának a klinikák vezetését nevezte, emlékeztetve, hogy amikor ő diák volt, a klinikák vezetősége 27%-ban magyar volt, mára ez csupán 8%. „Tíz év múlva nem lesz magyar klinikavezető – jelentette ki –, ha nincs klinikavezető, akkor nemcsak az egyetemen, hanem az orvosi szektorban is egyre jobban fogunk fogyni. Jelenleg 350 magyar orvos van Marosvásárhelyen, aki a betegeket ellátja, oktat, és van 350 magyar rezidens orvos. „Építsünk egy új kórházat, kérjük a segítséget, hogy az egyetemen maradhassunk, együtt a románokkal és magyarokkal, de az oktatás gyakorlati részét tudjuk kiszervezni abból az egyetemből a magyar oktatás számára” – mondta. 

 

Az örmény genocídium a nemzetiségek együttélésének a csődje volt

A Népújság kérdésére Puskás Attila kijelentette: „Az 1915-ös genocídium azt jelenti, hogy azokat az örmény közösségeket, amelyek évszázadok, évezredek óta ott éltek az anatóliai területeken, a törökök szervezett módon, vallási okok miatt a sivatagba deportálták és kivégezték. Erre emlékezik a világ örménysége minden évben április 24. körül. 2015-ben volt a századik évforduló, amelyről Marosvásárhelyen is méltóképpen megemlékeztünk. Egyesületünk 2008-as megalakulása óta minden év áprilisában kisebb-nagyobb rendezvénnyel emlékezik erre.

Ebben az évben azért jelentős ez az emlékezés, mert száz éve ért véget az első világháború, és ez itt, Erdélyben a nemzetiségek szempontjából is meghatározó volt. Mi Erdélyben úgy véljük, hogy az örmény genocídium tulajdonképpn a nemzetiségek együttélésének a csődje volt. És a nemzetiségek közötti konfliktusok is hozzájárultak a széthullásához. Éppen ezért mi a nemzetiségekre helyezzük a hangsúlyt. A 2016-os évben már szerveztünk Marosvásárhelyen A nemzetiségek együttélése címmel egy konferenciát, amit később Budapesten is bemutattunk, és a konferencia anyagát kiadtuk. Ennek a könyvnek volt ma a bemutatója. 

– Önök az együttélésre fektetik a hangsúlyt.

– Abból kiindulva, hogy a genocídium is tulajdonképpen az együtt-élés csődje volt, mi az együttélésre szeretnénk fektetni a hangsúlyt, mert úgy érezzük, hogy Erdély mindig az együttélés földje volt, külön identitása van Románián belül is, amit erdélyiségnek nevezünk, és ennek az erdélyiségnek az egyik összetevője az örmény közösség, amelyet az 1600-as évek végén Apafi Mihály fejedelem Erdélybe fogadott. De mellettünk vannak zsidók, vannak romák, románok, magyarok, szászok és svábok is, és mi ezt a gondolatot szeretnénk az elkövetkezendő 10 évben – hiszen tízéves az egyesületünk – kiemelni.

Mi nem autonómiáról beszélünk, hanem a népek együttéléséről. 2017 szeptemberében, az örmények erdélyi letelepedésének 380. évfordulója alkalmából Gyergyó-szentmiklóson nemzetiségi fesztivált szerveztünk, ahová zsidókat, románokat, szászokat, görögöket, örményeket, székelyeket, magyarokat is meghívtunk, és csodálatos volt, hogy a műsor végén, Gyergyószentmiklós főterén együtt táncolt örmény zenére a román, a magyar, a zsidó, a székely és a roma. Konkrétan, mi így képzeljük el az együtt-élést. 

S ha már Marosvásárhelyen vagyunk, mindenképpen fontos elmondani, hogy mi nagyon örvendünk annak, hogy 2018 januárjában a magyar és a román kultúra napja között dr. Vass Levente képviselő felkérésére egyesületünk nemzetiségi napot ékelt ebbe a hétbe (örmények és romák), tehát úgy tűnik, mások is felismerték, hogy ez a jövő Erdélyben.

Szombaton délután szentmise keretében emlékeztek arra a másfél millió áldozatra, akiket keresztény hitük miatt üldöztek a törökök.

„A genocídiumot jelenleg kb. 24-25 ország ismerte el, és úgy érzem, a világ figyelmét fel kell hívni erre” – mondotta Puskás Attila.