2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Külhoni néptáncszínházak és népszerű budapesti együttesek a Határtalan Táncfőváros programjában

A Határtalan Táncfőváros műsorsorozatát október 25–27. között rendezik meg a Hagyományok Házában.  A határon túli hivatásos magyar néptáncegyütteseket ebben az évben a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház képviseli. 

Az immár hagyománnyá váló Határtalan Táncfőváros három napját a Magyar Táncművészeti Egyetem fiataljai nyitják.   A műsoruk bepillantást enged   a képzés színességébe, megmutatja az autentikus táncanyagok hiteles elsajátítását, valamint a táncszínházi koreográfiák magas fokú előadását.

Ezt követően a Bekecs Néptáncszínház A helység kalapácsa  (fotó)  című néptánckomédiájával lép színpadra. A Petőfi Sándor azonos című műve alapján készült feldolgozást Benő Barna-Zsolt, az intézmény igazgatója ismerteti.

„A táncjátékot az előző év tavaszán mutattuk be, sikerét az is igazolja, hogy több mint harmincszor játszottuk azóta a Kárpát-medencében. Az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján is ezzel az összeállítással mutatkoztunk be, s talán ez is hozzájárult, hogy ezt a produkciót hívta meg a Hagyományok Háza. A darab rendező-koreográfusa Györfi Csaba, a színház művészeti vezetője. A Petőfi-emlékév is motiválta a választást, ezzel kívántunk tisztelegni a nagy  költő életműve előtt. Nagyon megtetszett az újabb vidám darab, mivel már előtte is próbálkoztunk tánckomédiával, akkor Örkény István Tóték című tragikomédiáját dolgoztuk fel. Petőfi kifinomult humora – a tánc nyelvén – a székely közönség körében is megértésre talált, reméljük, a fővárosi közönség is élvezni fogja.”

A második napon egy már klasszikusnak számító produkciót, a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda előadását láthatja a közönség, amiért Mihályi Gábor, a produkció rendező-koreográfusa 2000-ben a Magyar Táncművészek Szövetségétől „Az évad legjobb alkotója” díjat kapta. A régóta nagy sikerrel játszott előadás zenei anyagát Nikola Parov zeneszerző segítségével újrahangszerelték erre az alkalomra, hogy a mai, jó minőségű zenehallgatáshoz szokott fülek számára még kifinomultabb élményt nyújtson. „A 25 évvel ezelőtti hangtechnika szavatossága lejárt, rettenetes nagyot fejlődött az audiotechnika azóta” – indokolja a döntést Nikola Parov. A korábban akár napokig tartó, nagyzenekaros felvételek helyett mára már digitálisan rögzített hangminták is az eredeti zenei anyagba kerülhettek, erősítve ezzel az új hangzást. Pár új dal is helyet kapott, de megőrizték az eredeti koncepciót, hogy a tánc lendülete adja meg az ívét ennek a sodró erejű, a magyar néptánc legerőteljesebb  mozdulatait felsorakoztató, időtálló produkciónak.

A háromnapos fesztivált a Háromszék Táncszínház Hazától hazáig című folklórelőadása zárja. Virág Endre igazgató mutatja be a produkciót.

„A Hazától hazáig előadást 2023-ben mutattuk be, megvalósításának az ötlete egy évvel korábban született. Magyarországon találkoztam Módos Máté Junior Príma-díjas, aranysarkantyús táncművésszel, a Magyar Állami Népi Együttes táncosával. Korábban láttam tőle az országos szólótáncfesztiválon egy tánckezdő szólótáncot, bukovinai silladrit, s mind a művész mozgása, mind az egyénisége mély hatást gyakorolt rám. Egy hosszabb beszélgetést követően mint külső koreográfust kértem fel egy produkció elkészítésére. Azt kértem, hogy az előadásban ne legyenek erdélyi anyagok, mivel úgy éreztem, hogy a táncszínház művészeinek javára válik, ha egy más mozgásstílusban is megmérettetik magukat, s tánctechnikájukat is fejlesztik. Így állt össze az előadás alföldi, kárpátaljai és felvidéki táncokkal. Megtiszteltetés számunkra a fővárosi fellépés, s nem is ismeretlen a fesztivál: 2021-ben a Tiszta című táncszínházi produkcióval mutatkoztunk be. Miután hazaértünk, még számos feladat vár ránk, a kolozsvári, Maros-környéki fellépéseket említhetem, s ne feledkezzünk meg a sepsiszentgyörgyi 34. Népzene- és Néptánctalálkozóról sem!” 

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/hatartalan-tancfovaros


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató