Egyke-örökség

Kimondottan magyar jelenség-e az egygyermekes család? Milyen múlttal, hagyománnyal rendelkezik, mely történelmi folyamatok, stratégiák következménye, és milyen módon határozza meg az elkövetkezőkben a világ alakulását a testvér nélküliség? Ezekre a kérdésekre keres választ Szávai Ilona Az egyke című könyve. 

A budapesti Pont Kiadó gondozásában idén megjelent kötet már tetszetős, „városi gólyás” borítólapjával izgalmas olvasmányt ígér. A szerző a Fordulópont folyóirat főszerkesztőjeként, kiadói programok irányítójaként több mint másfél évtizede a család, ezen belül pedig a gyermek világának útvesztőjében keres tájékozódási pontokat, egyebek mellett a televízió hatását, az olvasás háttérbe szorulását, a „másmilyen” iskolák kérdéskörét tanulmányozza. Az egygyermekes családok témaköre azonban kimaradt a lapszámokból, ezt pótolandó jelent meg az új könyv. Az indoklás a kötet hátsó borítóján (is) megfogalmazódik: „Az egyke-jelenségbe (vagy ellentétébe, a »túlnépesedésbe«) mindenki beleütközik, aki eligazodni akar e korban, amelyben élünk.”

A könyv szerkezetét vizsgálva egy befelé szűkülő kör rajzolódik ki előttem, a szerző mintha az általánostól közelítene az egyedi felé. Első fejezetében a „legszemélyesebb” globális közügynek nevezi az „egykézést”, majd a továbbiakban a jelenség vonatkozási rendszerét térképezi fel, egyebek mellett azt, hogy milyen gazdasági és társadalmi körülmények idézik elő a születéskorlátozás elterjedését. Izgalmas „intermezzo” a harmincas évek két magyar asszonyának felvillantása az egyke-kérdés kapcsán, a – meglátásom szerint – legértékesebb, leghitelesebb rész viszont csak ezután következik, amikor a szintén egykét nevelt írónő saját, „súlyosan fájdalmas mentségét” osztja meg az olvasókkal, majd családját – Szávai Géza írót és Eszter lányukat – is megszólaltatja. A továbbiakban újra kitágul a kör, szélesebb idő- és térdimenziókban keres magyarázatokat a szerző a többgyermekesség elutasítására. Ekkor esik szó a családi vagyont felosztás nélkül átörökíteni szándékozó, illetve a társadalmi és egyéni boldogulásra irányuló stratégiákról, valamint az államüggyé vált egyke-kérdésről, az állami „népesedésstratégiákról”. Az utolsó előtti fejezetben fogalmazza meg a szerző a számára legfontosabb kérdést: „milyen következményekkel járnak ezek a stratégiák a közeljövőben az emberi egyének és emberi közösségek életére”. 

A könyv számomra legélvezetesebb, ugyanakkor leginkább elgondolkoztató része a zárófejezet, ahol különböző életkorú gyermekek gondolataiból körvonalazódik az új nemzedék jövőképe, önmagához és a világhoz való viszonyulása. 

Az egyke lapozgatása közben üdítőleg hat, hogy a könyvet – akárcsak a Fordulópont számait – gyermekrajzokkal illusztrálta a szerző. Szinte kivétel nélkül derűs, mosolygós arcok tűnnek fel ezeken a családról mesélő alkotásokon, mintegy igazolandó, hogy a legnagyobb gazdasági, morális és kulturális válságból is van, vagy legalábbis lesz kivezető út.