2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-0-ra legyőzte a szerb együttest a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának vasárnapi második mérkőzésén.

Nagy fölényben játszottak az első félidő első felében az előző Európa-bajnokságon ezüstérmes angolok, a szerbeknek csaknem hat percig nem volt pontos passzuk. Sokat támadott a szigetországi gárda, főleg a jobb oldalon vezetett veszélyes akciókat, Saka többször játszotta tisztára magát, vagy futott le jó kiugratással az alapvonalig és adott be középre. Egy ilyenből született meg az angol vezetés viszonylag hamar. A szerbek mintegy fél óra elteltével tudták rövidebb időszakokra megtartani a labdát – mert az angolok az előnyük birtokában kissé passzívvá váltak –, komoly veszélyt azonban nem jelentettek ellenfelük kapujára.

A második félidőt viszont sokkal aktívabban kezdte a szerb csapat, amely letámadással próbálkozott, ennek eredményeként ki tudott alakítani helyzetet. A folytatásban kiegyenlített játék zajlott a pályán, az angolok nem igazán pörögtek fel, a szerbek pedig – bár határozottabban futballoztak, mint az első félidőben – nem voltak célratörőek a kapu előtt, így nem is jöhetett össze az egyenlítés.

Jegyzőkönyv

Európa-bajnokság, C csoport, 1. forduló: Anglia – Szerbia 1-0 (1-0).

Gelsenkirchen, vezette: Orsato (olasz).

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi, Trippier – Alexander-Arnold (69. Gallagher), Rice – Saka (76. Bowen), Bellingham (86. Mainoo), Foden – Kane.

Szerbia: Rajkovic – Veljkovic, Milenkovic, Pavlovic – Zivkovic (74. Birmancevic), S. Milinkovic-Savic, Gudelj (46. Ilic), Lukic (61. Jovic), Kostic (43. Mladenovic) – Vlahovic, Mitrovic (61. Tadic).

Gólszerző: Bellingham (13.).

Sárga lap: Gudelj (39.), Tadic (75.).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató