A pesti és bécsi forradalom híre, a március 15-i események
csupán március 21-én este érkeztek el Marosvásárhelyre. Másnap már az egész székben tudomást szereztek a nagy eseményről. Ma már tudjuk, hogy a néhány nap alatt forradalmivá váló pesti ifjúság (nyugodtan mondható országos ifjúságnak sokrétű összetettsége miatt) március 19-én a József-napi vásáron akarta kirobbantani a forradalmat, ugyanis ekkor sokan összegyűlnek, rengeteg vidéki népség fordul meg a vásáron, az ügy biztos földrázkódást fog előidézni. Ám a Bécsből érkező hajóról leszálló utasok Pest városában már a császárvárosi megmozdulásokról tudósítottak – szörnyülködtek, izgultak, lelkesedtek, érdekességként tálalták – ami arra késztette Petőfiéket, hogy négy nappal előbbre hozzák a tervezett megmozdulást.
Nem Pozsonyban kezdődött a nagy kilépés. Ott az országgyűlésen folytak a közjogi csatározások, a német polgárok és a Bécshez húzó, Bécsből és Bécsben élő főurak határozták meg a közhangulatot, amely jóval konzervatívabb, aulikusabb volt (udvarhűség a magyar megfelelője). Ja, és rögtön kitört a derék pozsonyiakban a zsidóellenesség, hiszen a gazdasági konkurenciát, a társadalmi térfoglalást sokkal jobban érzte a bürger, mint a magyar paraszt-polgár, kisnemes, aki még mindig a földközpontú világ foglya volt. Saját földesurát, úrbéri szolgálmányait, jobbágyi mivoltát sokkal jobban utálta, mint a pálinkafőzőt, a korcsmárost, a ritka falusi boltost. Az erdélyi városokban még csak néhány kivételezett izraelita telepedhetett le, a többséget a falvakhoz szorították. Ezért is választották a mondott jog nélküli honfitársaink a magyar forradalmat és szabadságharcot, mert az egyenjogúságot ígért és adott (igaz, csak a szabadságharc utóján), ezért magyarosodtak, önként, lelkesen (névben, szóban, tettben), és álltak be – az addig elképzelhetetlen volt – a nemzetőrségbe, egy fegyveres testületbe, majd soroztatták be magukat önszántukból a honvédseregbe. Nem voltak gyávábbak, mint a többség, de becsülettel helytálltak a végsőkig. Volt célja, nyelvtudása, terepismerete az újdonsült katonának. Ami nem elhanyagolható egy hadra kelt országban. És a bukás után ugyanúgy hadisarcot kellett fizetnie, mint a térdre kényszerített törvényhatóságoknak, mint Vásárhelynek. Pénzben, áruban, élelmiszerbem. A kossuthi emancipációnak, mely a magyar szabadelvűek elméleti győzelme volt, gyakorlati haszna Világos után „csupán” annyi, hogy engedélyhez már nem köthették többé a magisztrátusok a zsidók beköltözését a városokba (ami végtére is felgyorsította a polgárosodást, a gazdasági fejlődést, a városi modernebb civilizáció kiépülését, az áruforgalmat és a szolgáltatásokat). Bár az abszolutizmus hatályon kívül helyezte a forradalmi országgyűlés határozatait, 1867-ben a kiegyezéskor a király köré gyűlt magyar politikusok, tegnapi liberálisok, törvénybe iktatták az izraeliták polgári emancipációját. A teljes körű recepcióra még várni kellett 1895-ig, amikor sikerült megtörni az ultramontán klérus ellenállását, és a Mózes-hitűek vallását is a bevett vallások közé emelték. Az egyenjogúság első futama megbomlott az első világháborút követő „fehér” és „román” években, majd teljesen kivezették a közéletből 1938 és ’44 között. Alig nyolcvan évet tartott. Körülbelül két nemzedék élvezhette. Használta ki intellektuálisan, szellemiekben, gazdaságilag, társadalmilag, építészetileg. Sorolhatók a legek.
Ahhoz képest tehát, hogy egy hét késéssel értesült a vásárhelyi ifjúság – kollégiumi diákok, kancelláriai törvénytanulók, katolikus kispapok, szeminaristák –, semmivel sem kisebb a lelkesedés, az önkéntesség, mint az ország gyorsabban felvilágosult részeiben. Ugyanazok a folyamatok játszódtak le (gyűlések, határozatok, kiáltványok, folyamodványok, tüntetések, ünneplések, az unió és a pesti 12 pont teljesítésének követelése, a követválasztás a kolozsvári uniót kimondó, azután a pesti népképviseleti országgyűlésre, a nemzetőrség megszervezése, toborzások, Agyagfalva, Gedeon tábornok sötét hónapjai, a város megalázása, Bem és Petőfi vásárhelyi tartózkodása, a segesvári csatavesztés híre, a fegyverletétel, bujdosás és fogcsikorgatások közepette kifizetett hadisarc, túszszedés, a forradalmárok megbüntetése, székely vértanúk), majd a század második felében az utcasarkon kolduló csonka-bonka öreg honvédek jelenléte emlékeztette a polgárt arra, hogy egyszer a nemzet gondolt egy nagyot és merészet. Hivatalosan március idusát Kerekes Sámuel újságszerkesztő és Bernády György városi tanácsos hosszas nógatására kezdették ünnepelni a 19. század utolsó éveiben. Holott végső soron a többség 1848–49 haszonélvezője volt.
