2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekes a felnőtt Szent Kinga szerepét játssza, énekeli a nemsokára Marosvásárhelyen is bemutatásra kerülő Szent Kinga gyűrűje misztériumjátékban. 

Az előadásról, Szent Kingáról, az énekekről és az alkotói munkáról kérdeztük a művészt. 

– Mikor találkozott először Szent Kinga történetével? És ezzel a misztériumjátékkal? 

– Szent Kingával szentté avatásának idején, 25 évvel ezelőtt találkoztam, amikor a Zurgó együttessel Ószandecben adtunk egy koncertet szentünk tiszteletére. 

Ezzel a misztériumjátékkal tavaly találkoztam először, ami szintén 25 évvel ezelőtt került bemutatásra, szentté avatásának tiszteletére, akkor még a csíksomlyói nyeregben. 

– Mekkora kihívás Szent Kinga szerepe? 

– Közel áll hozzám a misztériumjáték, több alkotásban is szerepelek, pl. Fabók Mariann Mennyei szép rózsa című alkotásában, ami Máriáról szóló misztériumjáték. Nagy izgalommal vártam a próbafolyamatokat. Török Viola rendezőt már régóta ismerem, és tudtam, hogy nagyon körültekintően, átgondoltan teszi színpadra rendezéseit, alkotásait. Az is külön izgalom volt, hogy nagyon sok zenész kollégával, többek között a Vera nővér által vezetett Marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági karral, a Ványolós család által színpadra állított kamarakórussal, népzenei és régizenei együttesekkel tudtunk együtt dolgozni, ami felemelő érzés. 

– Van-e az előadásban olyan dallam, ének, amit igazán közel érez magához? 

– Több is van, Viola nagyon jó érzékkel válogatta az előadásba az énekeket. Például Moldvából a Szájka Rózsa néni éneke, a Szép a rózsabokor. Ez hangzik el akkor, amikor Szent Margit nővérét, Kingát méltatják a leánypajtásai, és megéneklik, hogy olyan gyönyörű az ő lelke. Ez számomra egy nagyon régen szeretett népdal. 

Mint ahogyan a Felkelék én jó regvel, hajnalba, ez is belekerült az előadásba. Ez is akkor hallható a kicsi, 4-5 éves Szent Kingától, amikor meglátja a pünkösdvirradatot, és az égben Mária alakját véli felfedezni. 

Egy másik, számomra kedves ének, amit én magam éneklek a leányokkal, egy szép moldvai csángó imádság, ami belekerült „a kereszt tövében imádkozó Kinga” részbe, amikor Szent Kinga hazatér, és utána esküt tesz Boleszláv herceggel. Ez egy olyan imádság volt, amit kifejezetten erre a misztériumjátékra tanultam meg, és éneklem. A Kodály gyermekkórus gyönyörűen énekli a leánykáival együtt.

– Milyen élmény ennyi gyermekkel együtt dolgozni? 

– Nincsenek is erre szavak. Ilyenben még nem volt részem. Sok produkcióban 300–400 emberrel is szerepeltem, énekeltem már. De az, hogy ennyi gyermek legyen a színpadon, és ennyire gyönyörűen énekeljenek, ez egészen egyedivé teszi ezt az előadást. Nekem is újszerű volt, és teljesen egyedi élmény. Fantasztikus, ahogy Vera nővér és kiváló kollégái a sok-sok gyermeket ennyire szépen terelgetve, az előadásra pedig a csúcsra járatva végig kísérik. 

– Ez a misztériumjáték segít abban, hogy ezt a hitvilágot, Szent Kingát és az ő világát közelebb hozza és megismertesse a mai korral? 

– Egyre fontosabb, hogy a mai világunkban megtaláljuk ezeket a közös szálakat. Erdély vonatkozásában pedig a sóbányák, amelyek a darabban megjelennek, kiemelt fontosságúak. Szent Kinga egy sóbányát ad hozománya egyik részeként Lengyelországnak, és az egyik csoda is ehhez kapcsolódik: a gyűrűjét bedobja a sóbánya tárnájába, és az a gyűrű a messzi távolban, Lengyelországban egy sókristályban felszínre kerül. Ez is nagyon szépen, művészi megfogalmazásban jelenik meg az előadásban.

Annak, aki eljön megnézni a darabot, mindenképp érdemes lenne utánaolvasni, hiszen sok történet finom művészi eszközökkel van ábrázolva. Hogyha van egy pici előismeretünk, rálátásunk, akkor megnyílik előttünk Szent Kinga világa. 

Az előadás szeptember 14-én, szombaton 19 órától, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében tekinthető meg. 

Jegyek:  https://tm.biletmaster.ro/ron/Event/44004145/Szent-Kinga-gyuruje


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató