A medvebarátok mellett hamarosan az autónepperek is megorrolhatnak a környezetvédelmi miniszterre. Erre a tárcavezető csütörtöki nyilatkozata alapján lehet következtetni, amelyet a használt autók megadóztatásához kötődő hírekkel kapcsolatban tett.
Pár napja, amikor felmerült, hogy lépni készülnek a 15 évnél idősebb autók kérdésében, az joggal váltott ki felháborodást azok körében, akik nem jókedvükben járnak tinédzserkorú járgányokkal, hanem azért, mert ilyet engedhetnek meg maguknak, közlekedniük pedig muszáj. Sokan mondanának le az öregebb autóról, ha közösségi közlekedési eszközökkel – megbízható menetrend szerint – kényelmesen elérnének a munkahelyükre vagy bárhova, ahol dolguk adódik. Vagy, ha a szaktudásuknak megfelelő nyugati szintű kereset ütné a markukat, és ebből vehetnének környezetbarátabb járművet, ha éppen azt akarnak használni.
Most a miniszter árnyalta a képet, kijelentve, hogy külön kategóriákba kellene sorolni az öregebb autók felhasználóit, mert egyrészt vannak olyanok, akik nem engedhetnek meg maguknak mást, de van egy olyan réteg is, amely használtan is komoly árcédulájú tizenéves autót használ. Ez a megközelítése a környezetszennyező járművek megadóztatásának már sokkal észszerűbb az eddigi hasonló kormányzati intézkedéseknél. Mert eddig azt láttuk, hogy a környezetvédelem álcája alatt a használt járművek forgalmazását próbálták visszaszorítani, csakhogy ezek a próbálkozások mind megbuktak, mert sértették az egységes uniós piacon belüli áruforgalom szabadságának elvét. Viszont ha azt próbálják szorgalmazni a szabállyal, hogy aki meg is engedheti magának, az használjon „zöldebb” járművet, abban már van ökologika.
Nem csak környezetvédelmi, egyéb szempontból is hasznos lehet ez a kezdeményezés. Mert azok a nem olcsó használt autók, amelyekre a tárcavezető hivatkozik, nagyon sok esetben a valamikori áruknak a töredékén behozott, műszaki szempontból gyakran az életveszélyesség határáig tákolt-foltozott, sokszor a bontó udvarából megszöktetett, levitézlett prémiumkategóriás autók. Olyanokra sózzák rá, akiket megszédít a minőség vagy a presztízs nimbusza, de többnyire nincsenek tudatában annak, hogy ilyen gépeket megfelelő műszaki színvonalon fenntartani is drága mulatság, vagy ha tudják is ezt, sokszor a lehetőségeik nem érik fel az álmaik szintjét. És a szervizháttér sem igazán létezik e tájakon ennek a jármű-kategóriának, így gyakran válnak ezekből az egykor csillogó masinákból családi kasszát szempillantás alatt összeroppantani képes pénzcsapdák, karbantartás híján pedig a közlekedőtársakra is veszélyes, biztonsági kockázatnak tekinthető forgalmi résztvevők. Nem csak a környezet jár jól, ha a minőség és presztízs illúzióját keltő prémiumcsapdák helyett, aki teheti, megbízható, újabb járművet használ. Az ötlet jó, már csak a gyakorlatban kell beválnia.
