Egy kis szociológia
2025-03-17 16:00:00
- Kuszálik Péter
Valamelyik bulvárlap azzal lepte meg az olvasóit: a sármosan őszülő G. úgy fúrta meg a saját népszerűségét, hogy barnára festette a haját. Na, erre varrjál gombot, Hermina! Ezt a felszólítást már többször olvashatták tőlem, pedig semmi alapja nincs, ugyanis Hermina nem követi a filmcsillagok, celebek és egyéb állatfajták különcségeit. Arra viszont föltennék egy selyemzsinórból csomózott paplangombot, hogy záros határidőn belül valaki doktori tézist fog írni G. hajszínéről is. Mert a marhaságok korszakát éljük. A celeb ’gyárilag’ híres, aki viszont disszertációt ír róla, az csak akkor válik azzá, ha keményen ráhajt a saját reklámozására. Tegnap olvastam, hogy az influenszerkedés sok munkával jár ugyan, de megéri, mert ismertté válhatunk általa. (Az meg mire lenne jó? Hogy állandóan aggódjon a hírneve ráncosodása miatt?) A dumagépet össze is kell tudni szerelni, mert a ’valódi rábeszélő-hatni tudó-szellemibóvli-árus’ tudatosan építi a saját személyes márkáját. (A bróker-marcsik és pilótajáték-menedzserek is a bogáncstermészetük okán élnek jól – amíg le nem buknak.) Gyanúm szerint a ’Gyere hozzánk, egy év alatt influenszert faragunk belőled’ reklámra többen jelentkeznének, mint szerszámlakatosnak.
Manapság csak a dumálós szakmák egyetemein állnak sorban felvételik idején, korábban a kézbeli szerszámokat használó foglalkozásoknak volt nagyobb vonzereje. Bő harminc évvel ezelőtt magam is átléptem a határkerítést, hosszabb sétát tettem egy átmeneti tudomány kertjében (írtam egy családszociográfiát, a pályadíjból vettem az első számítógépemet). A szociológiát a hasznosabb foglalatosságok közé soroltam, a ’naiv’ változatát még Édesapám szerettette meg velem. Utazós-mászkálós gyermek voltam (diákéveimben húszezer kilométernyit utaztam az országban: autóstoppal), s szülém tanított meg arra, hogy beszéltessem meg az alkalmi útitársaimat, én viszont ne fecsegjek sokat. Kedveltem Moldova György riportköteteit, az Utunkban pedig Köntös-Szabó Zoltán „Osztálykönyv” és „Száz úton csatangol az ember” sorozatát stb. Az egyetemen öt évig tanítják ezt a tudományt, az egyik leghasznosabb művelője Venczel József (1913–72) volt, a Romániai magyar irodalmi lexikon kulcsembere, ő fogalmazta meg a kézikönyv szerkesztési módszerét, és készítette elő a teljes repertóriumot (RoMIL, 1. kötet, 6.). [Közbevetőleg egy bizalmas feljegyzés a Bolyai Egyetem hajdani dékánjáról: 1947-ben „Kolozsváron letartóztatták dr. Venczel József egyetemi tanárt, a katolikus ifjúság országos elnökét. Országgyűlési képviselője voltam Kolozsvárnak, tehát elmentem Teohari Georgescu belügyminiszterhez, és megkérdeztem, hogy mit csinált Venczel József, miért van letartóztatva. Teohari belenézett egy dossziéba, és a világ legtermészetesebb hangján kijelentette: – Nem csinált ez az ember semmi rosszat, de katolikus körökben nagy tekintélynek örvend. Hadd ijedjenek meg egy kicsit a katolikusok és azok, akik ismerték.” (Az idézet forrása: Lakatos István: Emlékeim. 1. kötet, 46.) Lakatos István ezt annak kapcsán írta le, hogy az efféle megfélemlítési módszereket a kommunisták minden országban alkalmazták. Nota bene: Venczelt a Márton Áron-perben is elítélték, 1950–61 között a kommunista börtönök foglya volt.]
A szociológia (többek között) az emberek életkörülményeit veszi számba, és rögzíti a maga sajátos módszereivel és eszközeivel; ezek segítségével lehet megismerni az adott kor viszonyait stb. Az adatgyűjtést hagyományos eszközökkel végzik: papír, ceruza. Arany János gyönyörű balladája – A walesi bárdok – is egy efféle ’kikérdezéssel’ indul: „Van-e ott folyó és földje jó? / Legelőin fű kövér? / Használt-e megöntözés: / A pártos honfivér? // S a nép, az istenadta nép, / Ha oly boldog-e rajt’ / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt?” A népjóléti konzultáció nem felelt meg a várakozásnak, de ez sosem a módszer hibája, hanem a rendszeré: „S a nép, az istenadta nép / Oly boldog rajta, Sire! / Kunyhói mind hallgatva, mint / Megannyi puszta sír.”
Báró Eötvös József legismertebb regénye A falu jegyzője; azt írja róla az oktatási segédlet: „kora társadalmának eleven rajza”. Annak idején nekünk is tanították, de mivel egyetlen diák sem olvasta el a kilónyi könyvet, csak arra hagyatkoztunk, amit a tanárnő lediktált. A múlt század hatvanas éveiben sosem szerepelt érettségin a magyar írásbeli tételei között, inkább olyan tételeket adtak, amiből mindenki átmenő jegyet tudott ’összehasalni’: a munkásosztály sanyarú sorsa a gaz kapitalisták idején, szocialista költészetünk szárnyalása (ma ezt szarnyalásnak mondanánk) stb. Két évvel ezelőtt Böske hívta föl a figyelmemet a regényre, mondván, hogy azt nem az éretlen kamaszoknak, hanem a felnőtteknek kellene ajánlani. Úgy érzem: e későn érkező tanácsnak nem lesznek meghallói, a szóban forgó regény nem lesz sikerkönyv. Magamból indulok ki: tizenhat éve vagyok ’ráérő’ nyugger, de még nem jutott eszembe vastag könyveket olvasni. (Csak súgva említem, hogy a cellám egyik sarkában harminc vékonyabb könyv várja, hogy sorra kerüljön…)
Eötvös a haladás legfőbb gátjának kora megyerendszerét tartotta; olyan megyét rajzol, melyben mindaz a rossz megtalálható, ami a megyéket jellemezhette – olvasom a neten. – Látjuk, hogy ez a zárt világ hogyan teremt gazembereket a felsőbb osztályokban, és hogy a gazság miként kergeti bűnbe és kétségbeesésbe a becsületes embereket. (S akkó’ a közmondás már nem érvényes: „mindenki a maga sorsának a kovácsa”?) Az elemzés veleje: a regény a szomorú valót ábrázolja. Ennél szomorúbb sorsokat csak Borbély Szilárd Nincstelenek című regényében találni. Epénél keserűbb. De mit tegyünk, ha ez a valóság?
