Egy elméleti fizikus muzsikája

Csodálatos és szép tudomány a fizika! Nagyrészt általa ismerhetjük és érthetjük meg a világ működését. Csakhogy a fizikai világ elképesztően pontos működése sivár gépezet lenne csupán, ha nem lenne muzsika, ami érző lélekkel tölti be az anyag működését. Úgy is mondhatnánk, hogy a fizika a test, a zene, a művészet pedig az egészet élővé tevő lélek. Éppen ezért nem kellene viszolyognunk sem a fizikától, ettől a gyönyörű tudománytól, sem a muzsikától – és mégis előfordul, hogy emberek beleremegnek, ha meghallják a fizika szót, vagy legyintenek egyet, ha zenetudományról hallanak. Ilyenkor mindig Jézus szava jut eszébe e sorok írójának: „bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek!”

A magyar fizikatörténet meghatározó tudósa, Györgyi Géza figyelemre méltó zongorista volt – nemcsak az anyag működéséhez értett, hanem a lélekhez is. Ez a kivételes tehetségű ember kivételes családba született. Ősei között volt arcképfestő, több építész, rajztanár, iparművész, gépészmérnök (a Ganz vagongyár főmérnöke, majd igazgatója), édesapja pedig röntgenológus (radiológus) orvos, egyetemi tanár. A tudomány és a művészet karöltve vált a család hagyományává, a sikerek kulcsává.

Györgyi Géza 1930. október 8-án született Budapesten. Ő volt a család elsőszülött gyermeke. Amikor népesedett a család, Géza lett a vezető a testvérek között. Nemcsak életkora miatt figyeltek rá a kisebbek, hanem szellemi képességeivel is tekintélyre tett szert. „Ha a kisebb testvérek homokvárat építettek, bekapcsolódott, és egész várrendszert alakított ki várárkokkal, hidakkal. Rendelkezett azzal a képességgel, hogy valamilyen többletet minden dologhoz hozzáadjon, amivel kapcsolatba került” – jegyzi meg Kovács László életrajzíró.

Géza és testvére, Ferenc a Champagnat nevű katolikus iskolában tanultak. Ez az iskola többek között arról volt híres, hogy mivel az alapítói franciák voltak, francia nyelvet is oktattak a latin mellett.

Az elemi iskola elvégzése után, 1941-től az ország legrangosabb intézményében, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanult tovább. Ebben az iskolában tanított Rajeczky Benjámin zenepedagógus, akitől a tanulók alaposan megismerték a múlt zenéjét és a kortárs zenét, valamint a zeneelméletet is. Az iskola jelmondata: „Ardere et lucere”, vagyis Lángolj és világíts! A kis Géza 1942-ben, a gimnázium első évében figyelemre méltó verset írt a diáklapba A nagyenyedi vándor címmel:

Volt egyszer egy világvándor,

A neve volt Csoma Sándor.

Tanult sokat Nagyenyeden,

S tanár lett az egyetemen.

Majd utazott Indiába,

Onnét pedig szép Kínába.

Itten sok várost megnézett,

Írt is könyvet, sokat, szépet.

Dardzsilingben lehunyta a szemeit,

Magyar nép! Ne felejtsd el érdemeit!

A kis költő feltűnő képzőművészi tehetséggel is rendelkezett. Vízfestékkel megfestette az Árpád-házi szenteket: Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Erzsébetet és Szent Margitot. Ezek a képek valószínűleg a háború alatt semmisültek meg.

A háború hírére – mint később kiderült, nagyon okosan – a család pénzkészletét földterületbe fektették. A visegrádi birtok, amelyre kis ház is épült, számtalan gyermekkori élmény színhelye volt.

1944-ben átadták az Állami Alkalmazottak Horthy Miklós Gyógyintézetét, melyben Györgyi Géza édesapja a legkorszerűbb berendezésekkel segített a betegek gyógyulásában. Ez a kórház még abban az évben a lakásává vált a családnak. A kórházigazgató megengedte, hogy az alkalmazottak családjukkal az épület pincéjében lakjanak. Budapestet akkor folyamatosan bombázták. A kórház alagsora biztonságosabbnak bizonyult, mint a családi ház. Ha az édesapa nem viszi magával az egész családot a munkahelyére, mindenki elpusztult volna, mert a lakásukat bombatalálat érte, mindenük megsemmisült. 1944 karácsonyestéjét a pincében virrasztották át, reggelre aztán megérkezett a megváltó – az orosz hadsereg.

A háború mély sebet ejtett Györgyi Gézáék családján. A kórház pincéjében a legkisebb gyerek, aki még egyéves sem volt, tbc-fertőzésben meghalt, a kórház kertjében temették el.

Hogy pontosan mikor kezdett el Géza zongorázni, arról nincs pontos adatunk, de egy családi feljegyzésből sok mindenre következtethetünk. Édesapja munkahelyén, a gyógyintézetben rendszeresen tartottak kulturális műsorokat. Itt 1944 és 1950 között több alkalommal fellépett Géza is. Volt, amikor Bartók Béla Hat román táncát mutatta be. Ugyanazon az előadáson játszott Böszörményi Nagy Béla nemzetközileg elismert zongorista is. A nagy művész elismerően veregette meg a kis művész vállát. Ez az esemény jelzi, hogy bizonyára többévnyi zongoratanulásra volt szüksége ahhoz, hogy úgy előadhassa Bartók zenéjét, hogy azt egy világszinten is elismert művész méltassa.

A háborús időszakban a család sok időt töltött a visegrádi házban. Géza itt is bebizonyította sokoldalú érdeklődését. Összebarátkozott a szomszéd fiúval, és azonnal elkezdték valóra váltani ötleteiket. Mikrofont szerkesztettek, telefonkap- csolatot építettek ki a két ház között, majd rövidhullámú rádió adásvételt is létesítettek a házak között. A mikrofon, ez a precíz kis hangérzékelő eszköz röntgenlapból és vékony huzalokból készült. Nem kevés találékonyságra és ügyességre volt szükségük a fiúknak, hogy mindezeket megoldják.

A Szent Imre Gimnázium valóban alapos oktatást biztosított. A diákok színjátszással mélyültek el az irodalomban. Nem véletlen, hogy Györgyi Géza is rajongott az irodalomért és a zenéért is. A diákszínjátszás színvonalát szemlélteti, hogy szokássá vált egy-egy ismert színészt is bevonni az előadásokba. Így történt meg 1948-ban, hogy Géza egyik osztálytársa, Vajda Miklós meghívta a keresztanyját, Bajor Gizi színésznőt egy Dózsa Györgyről szóló dráma előadására. A 

művésznő felfigyelt az egyik mellékszerepet játszó diákra, előadás után elbeszélgetett a fiatalemberrel, és azt mondta: maga menjen színésznek! Ez a fiatalember Latinovits Zoltán volt, a későbbi színészkirály.

(Folytatjuk)