2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

32 éve halt meg Vass Tamás

(szül. 1942. dec. 15. – megh. 1988. márc. 18., Marosvásárhelyen)

Az ember az élete vége felé mindennel el kell számoljon. Főleg a lelkiismeretével. Március 18. a legtöbb ember számára csak egy jelentéktelen nap, számomra viszont egy nagyon közeli személy, Vass Tamás kiváló tehetségű képzőművész tragikus halálának az évfordulója. Úgy érzem, hogy egyedül vagyok a kortársai között, akit ez a nap mélységesen megérint, és felelősséget érez azért, hogy erről a méltatlanul feledésbe merült fontos művészről megemlékezzen.

„Érzékeny, színes lélek, jóságos alkat, egyszerű zsenialitás, a nagy feladat alázatával” – mondja róla barátja, Mester Zoltán.

1986 márciusában ismertem meg Vass Tamást. Bejött a gyógyszertárba valami olyan gyógyszerért, amit nem nagyon lehetett kapni. Persze egypár doboz félretéve mindig akadt az ismerősöknek. Ebből adtam neki. Hálából másnap az édesapjával a Válás című nyomatot küldte el. Ezek után többször jött gyógyszerért, virággal, és egy este 10-kor megvárt. Így kezdődött a mi kapcsolatunk. 

Egyik alkalommal hazafele sétálva találtunk egy részeg embert az utcán, leesve. Rögtön azt mondtam, hogy emeljük fel. Annyira meglepte, hogy segíteni akartam, hogy megnyílt. Elmesélte, hogy ő is alkoholista, a dicsői elvonókúráról jött haza nemrég, és azért vigyáz arra, hogy olyan gondozott és ápolt legyen mindig, hogy ha véletlenül ő is összeesne az utcán, ne utáljanak hozzányúlni és segíteni neki. Tulajdonképpen nem szerette a piát, csak nyugtatóként használta, a konyakot úgy itta, hogy közben befogta az orrát. Nagyon megsajnáltam, és ekkor határoztam el, hogy mellé állok, segítek neki vinni a nehéz sorsát, az elvonókúrákkal, a zárt osztállyal, pszichiátriai elmebetegekkel és a nagy  tehetséggel járó terhet. 

Hogy ne menjen mélyebbre az igazság keresésével, az élet ábrázolásában belém kapaszkodott. A szépségek és emberi gyarlóságok világába cseppentem, de mindvégig éreztem, nagyon fontos, hogy segítek. Jólesett őt ápolni.

1987-ben megrendeztük a nagyszabású marosvásárhelyi kiállítását Lázár László bemutatásával – ezzel az anyaggal Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is nagy sikert aratott. Közben sütkéreztem a szerelmében. Mindennap írt egy szerelmes levelet, kifogyhatatlan vallomásokkal, virággal, a telefon egész nap berregett, csak velem foglalkozott. Boldog voltam, hogy egy zseni észrevett és szeretett. A kollégáim nem ítéltek el, mellém álltak. Ő tervezte a jövőt, én ezen nem akartam gondolkozni, csak a mának éltem. Biztattam, csodáltam, dicsértem, megtalálta az életének az értelmét. Újra nekifogott dolgozni, versekkel ellátott grafikák, vázlatok, rézkarcok, tusrajzok születtek. Hunyadi László szobrászművésszel saját tervezésű ékszergarnitúrát csináltatott nekem.



„Áldott vagy te az asszonyok között, ki megváltást szültél és új hitet,

Ki erőt adtál nekem szólani, csodatevő erőt adtál nekem

S nagy térítő, hegymozdító hitet”


„Ne hagyj magamra, félek 

attól, ami veled együtt élve múlt már

s még jobban attól, ami jönne

tenélküled, ha másfele indulnál.”


Önemésztő nemzedék, egyéniségölő diktatúra, lélektipró esztendők alatt hű maradt magához, de a megpróbáltatások súlya alatt összerogyott. Egy zivataros, hóhullásos március 18-i napon az édesapja a műtermében talált rá. 


„Robbant a menny és lobogott az utca, 

sötéten várta a néma part, 

karja kinyúlt, és elcsukló ököllel

megfenyegette künn a zivatart”

 (Áprily Lajos – Beethoven halála)


Újabb Vass Tamás-kiállításra csak a művész halála után 16 évvel, 2004-ben a Bernády Házban került sor, amelyet a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület segítségével szerveztem. Pokorny Attila szobrászművész kapta azt a nemes feladatot, hogy a magángyűjteményekből kölcsönkért grafikákat, rézkarcokat, tusrajzokat kiválogassa, megszerkessze. Nem volt könnyű, mert rengeteg munkát sikerült összegyűjteni, de Attila csak annyit mondott: „Most hagyjanak együtt Tamással!”. A másnapra tökéletesen összeállított Vass Tamás-anyagot Nagy Miklós Kund művészettörténész méltatta.

Nyolc évvel később, 2012-ben az általam rendelkezésre bocsátott anyagokból Portik-Blénessy Ágota, a Babeş–Bolyai Egyetem akkori művészettörténész szakos hallgatója államvizsga-dolgozatával állított megfelelő emléket az elfeledett marosvásárhelyi grafikus, Vass Tamás számára.

Szekeres Erzsébet

Szekeres Erzsébet és Vass Tamás

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató