2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Így karácsony előtt hangulatos kis sztorival illik szórakoztatni az olvasó polgárt és adófizetőt. Ha emlékeim nem játszanak velem bújócskát, úgy rémlik, régóta nem írtam a város múltjáról. A letűnt régi városról és egykori meg újabb embereiről. Pedig az újság forrásanyaga kimeríthetetlen, csak úgy ontja a szenzációs történeteket, hátborzongató eseményeket. Minden a tálaláson múlik. Ahogy az újság becsomagolja a történteket, kiszínez, felnagyít, a sejtelmesség homályába borítja a kényes ügyeket (melyekből könnyen sajtóper lehet), vagy éppen meztelenül pellengérre állítja a bűnösöket. Mondanom sem kell: név szerint. Nincs semmi kikockázás, elködösítés, kezdőbetűzés. Mindenki számára világos, ismert, hogy ő volt a tolvaj, a rabló, a pénzhamisító, a balesetet okozó, a vétlen gépkocsivezető, az áldozat. 

Az eset, amelyet elmesélek, vagy kilencven éve történt, a személyiségi jogok ebben az időtávban – reményeink szerint – már nem sérülnek. Szóval a sanyarú harmincas években, amikor a gazdasági válság sújtotta a világot (New York-i tőzsde krachja stb.), munkanélküliség, nyomor, öngyilkosságok, áldozati adók, végrehajtók és kormányválságok, tönkrement iparosok, csődbe jutott kereskedők, földönfutó bankárok, Maniu, Vaida Voevod, Iorga és Bethlen István gróf, Gömbös Gyula uralta a közbeszédet.

De azért ne féltsük a vásárhelyieket sem, annyi tragédia ellenére megtartották az Iparos-egylet által szervezett polgári bált és farsangoltak, voltak műkedvelő színjátszók, akik operetteket – három felvonásban – adtak elő, közreműködött a 82. gyalogezred zenekara, vezényelt Tóth Sándor stb. 

A Kolping katolikus legényegylet nótaestet rendezett, amelyen fellépett Bámbó Albi és Nátyi Albert zenekara, énekeltek szép keblű, reményteljes helyi tündér nénik és Sántha Kálmán. A leírás szerint kitűnő orgánummal rendelkezett, képzett hangtávfutó, de vézna volt és alacsony. Az est szép sikert hozott, több mint 10 ezer lej gyűlt össze, amit az elaggott „iparasak” menhelyének felépítésére szánt a Kolping. 

Kálmánunk jóval éjfél után ballagott hazafelé az Arany János utcai lakására, nem várta gyermek, csak az asszony, midőn a Kossuth és Iskola utca találkozásánál (akkor Călăraşilor és Gen. Grigorescu) igazoltatta a rendőrség. Két közrendőr, utcamérnök. Kálmán előkotorta papírjait zakója belső zsebéből, kisimította, és átadta a közegnek. Minden valószínűség szerint nyugalmas volt a kis volt székely főváros éjszakája, a két rendőr azonban egy kis mozgást kívánt belevinni, hogy legyen miről mesélni az őrsön majd szolgálat után. Egyikül a papírok átvizsgálása után azonal akcióba lépett, és összevissza verte a nóták előadóját. Társa tehetetlenül nézte. De nem szakította félbe. Na hallod, intézkedés közben?!

A szerencsétlenül járt ember hazavánszorgott, majd elment a legközlebbi orvoshoz, dr. Weisz Mendelhez, aki a Kossuth utcában lakott, látleletet vett föl, több zúzódást, kék foltot, törött orrot állapított meg a vizsgálat, majd dr. Ferenczy Zsigmond kamarai képviselő és városi tanácsoshoz fordult, akivel együtt felmentek a rendőrségre, amely akkor még a főtéren, a Feigelbaum-palotában működött.

Suciu Ioan dr. rendőrkvesztor fogadta őket, aki meghallgatta a panaszost és ügyvédjét, szigorú intézkedéseket ígért, amennyiben az ügy kizvizsgálása során bebizonyosodna a rendőri erőszak (tagadhatatlan?!) ténye. Suciu évek óta a város rendőrfőnöke volt, kitűnően beszélt magyarul, ugyanis az Osztrák–Magyar Monarchiában szocializálódott – iskola, jogi képzés, vásárhelyi, túlnyomóan magyar környezet, valószínűleg feleség is –, és a társalgás is e nyelven folyt. Nem tudjuk, hogy a sértett beszélte-e már az új állam nyelvét, Ferenczy doktor mindenképp, hiszen többször is felszólalt a képviselőházban az Országos Magyar Párt frakciójának nevében.

Az ügy itt le is zárulna, ha nem jön közbe a havi rendes törvényhatósági közgyűlés. Tehát a városi tanácsban Ferenczy doktor interpellálta a polgármestert, Pántea Jánost (ahogyan a magyar lapok nevezték, és ebből nem volt semmi harag vagy nemzetiségi belvillongás), vagyis dr. Ioan Pânteát. Épp szőnyegen volt a nemzeti parasztpárti kormánynak az a szívélyes parancsa, mely szerint a város 35 rendőrlegényét az állam képtelen fizetni, járuljon csak hozzá takarosan a város is. Az a város, amelynek a belügyminiszter rendszeresen visszavágta a Bukarestbe jóváhagyás végett felküldött költségvetését, amelynek soha nem jutott a 20 év alatt pénz a magyar egyházak és művelődési egyletek támogatására.

Ferenczy interpellációba foglalt (költői) kérdése így szólt: Vajon, polgármester úr, megéri-e a városnak ezt a harmincöt rendőrt fizetni, amikor azok nem képesek a polgárokat megvédeni, sőt inkább brutalitásokra ragadtatják magukat?

Az egész évfolyam és a következő átvizsgálása után sem leltük említését a nyomtatott sajtóban annak, hogy lefolytatták-e a két közrendőr ellen a vizsgálatot, mi volt ennek az eredménye, vajon elbocsátották-e a testülettől a szakmai etika elleni vétség címén, avagy előléptették őket bátor cselekedetükért?

A hivatali titkot akkor is veszettül őrizte a testület. Mást nem biztos.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató