2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Európa-bajnokság jövő heti rajtjára készülő magyar labdarúgó-válogatott hosszabbításban kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett az ír csapat vendégeként a Dublinban rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

A kezdést követően nem kellett sokat várni az első magyar helyzetre, mert Sallai jobb oldali elfutása után jól adott középre, azonban Nego rosszul találta el a labdát, így az ír kapus könnyedén védett. A magyarok többet birtokolták a labdát, de általában csak mezőnyben járatták. Ennek ellenére Nego másodszor is helyzetbe került, ezúttal Vargától kapott remek passzt, ám hiába próbálkozhatott tisztán 14 méterről, lövése jócskán elkerülte a bal felső sarkot. Az első félidő második felében is a vendégek futballoztak meddő mezőnyfölényben, ebben a periódusban Kerkez került helyzetbe, Kelleher pedig addigi legnagyobb védésével óvta meg a kapuját a góltól. A hazaiak támadójátéka a 36. percig semmiféle veszélyt nem jelentett Gulácsi kapujára, viszont akkor az első kísérletükből betaláltak: Smallbone kapott labdát a jobb oldalon, középre adásása teljesen üresen találta Idahot, aki öt méterről a keresztléc alá fejelt (1-0). A szigetországiak öröme azonban nem tartott sokáig, mert a 68. válogatott meccsén – ebből 29. alkalommal sorozatban – szereplő Lang második, címeres mezben elért góljával hamar egyenlített: a 40. percben Szoboszlai előre ívelése felperdült egy ír védőn, majd Orbán az ötös bal oldalához fejelt, ahol Lang érkezett jó ütemben, és közelről a kapuba lőtt (1-1).

A folytatásra mindkét szövetségi kapitány kettős cserével frissítette a csapatát, a játék képe azonban nem változott: a magyarok akarata érvényesült, az írek csak elvétve tudtak támadást vezetni. Ennek nyomán komolyabb feladata is az ír kapusnak volt: Kelleher előbb Sallai jobb alsó sarokba tartó lövését hárította bravúrral, majd Schäfer próbálkozását is védte. Az idő múlásával teljesen meddővé vált a magyarok labdabirtoklási fölénye, a sok cserétől pedig töredezetté vált a játék. Amikor már úgy tűnt, a magyar nemzeti együttesnek ugyanúgy meg kell elégednie a döntetlennel, mint a három évvel ezelőtti Eb-felkészülés alkalmával, akkor jött a keserű pirula: a hazaiak egy elrontott vendégszögletet követően végigrohantak a pályán, és eldöntötték a meccset. A 2. hosszabbításpercben, egy rossz magyar szöglet után az írek végigvezették a kontrát, Parrott egy társával vitte a labdát Dibuszra, végül magára vállalta a befejezést, 14 méteres lövésébe a ferencvárosi kapus csak beleérni tudott (2-1).

A magyarok így váratlan vereséget szenvedtek az ír fővárosban, viszont szombaton javíthatnak, amikor a debreceni Nagyerdei Stadionban a kontinensviadal főpróbáját tartják az izraeli csapat ellen.

Lang Ádám (b) gólt lő az Írország – Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen

a dublini Aviva Stadionban 2024. június 4-én. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor.



Jegyzőkönyv
Barátságos mérkőzés: Írország – Magyarország 2-1 (1-1).
Dublin, Aviva Stadion, 29.424 néző, vezette: Luis Godinho (portugál).
Gólszerzők: Idah (36.), Parrott (90+2.), illetve Lang (40.).
Sárga lap: Coleman (65.), Scales (78.), Szmodics (85.), illetve Szoboszlai (65.), Styles (90.).
Írország: Kelleher – Coleman, Duffy (46. Scales), O’Shea – Doherty (46. O’Brien), Cullen (79. Knight), Smallbone, Brady (62. O’Dowda) – Azaz (62. Parrott), Idah (71. Obafemi), Szmodics.
Magyarország: Gulácsi (46. Dibusz) – Lang (73. Balogh), Orbán, Dárdai – Nego (46. Botka), Schäfer (71. Styles), Nagy Á., Kerkez (71. Nagy Zs.) – Sallai, 
Szoboszlai – Varga B. (61. Kleinheisler).

Mestermérleg
* Marco Rossi (Magyarország): „Az eredménnyel nem lehetek elégedett, de a döntetlennel sem lettünk volna azok, mert sok lehetőségünk volt. Nem érdemeltünk vereséget, Írországnak mindössze két helyzete volt, de mindkettőből gólt szerzett. Mindkét találatot hiba előzte meg, amelyekből tanulni kell, mert hiba és hiba között is van különbség: az elsőnél elcsúszott a védekezés, a hosszabbításban pedig saját szögletből nem lehet ilyen gólt kapni, mert ha nem lehet győzni, akkor inkább el kell fogadni a döntetlent, minthogy vereség legyen a vége. Hiába volt a 14 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatunk, tudtuk, hogy nem vagyunk sem Anglia, sem Németország, éppen ezért ez a jó széria nem jelentett nyomást a csapaton. Ma semmi komoly nem történt, mert az együttes hozzáállása megfelelő volt. A futballban természetesen az eredmény a legfontosabb, de ez a meccs akár fordítva is alakulhatott volna, akkor pedig teljesen más arcok fogadtak volna. Összességében sok apróság járult hozzá, hogy végül 2022 szeptembere után ismét kikapott a válogatott. Ilyen például, hogy fizikális problémája volt Nego Loicnak, Lang Ádámnak és Dárdai Mártonnak is, ráadásul utóbbit már le sem tudtam cserélni, mert addigra mind a hat lehetőségemet kihasználtam.”
* John O’Shea (Írország): „Fantasztikus érzés, hogy hazám válogatottját először vezettem győzelemre. A siker értékét növeli, hogy egyes játékosaim már három hete nem játszottak, emiatt biztos vagyok benne, hogy akár még jobb teljesítményre is képesek lettek volna a tanítványaim. A márciusi két találkozóhoz képest sokat javult a válogatottunk játéka.”



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató