2025. október 2., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elszörnyedt a napokban az energiaügyi miniszter azon, hogy bizonyos időszakokban nálunk a legdrágább a villamos energia egész Európában. Valójában arra csodálkozott rá, amire szakértők már hosszú évek óta sikertelenül próbálták felhívni a döntéshozók figyelmét, és profi politikusként megpróbálta magyarázni is a bizonyítványt, de jelét nem mutatta annak, hogy a helyzeten érdemben megpróbálna javítani. Úgyhogy az áram nem csak drága, az is marad.

Az energiaügyi tárcát pár hónapja irányító politikus rendesen kifejtette, hogyan alakult ki ez a helyzet. Érti a problémát. Tűpontosan látja, hogy az utóbbi években leépítettek egy sor, főleg szénerőművet, és ezek helyett nem épültek újabb termelőkapacitások. Ezzel párhuzamosan a felhasználható pályázati alapokból komoly beruházások történtek napelemparkokba, de közben senkinek nem jutott eszébe, hogy ezzel egy időben tárolókapacitásokat is kellett volna létesíteni. Így állt elő az a helyzet, hogy amikor a megújuló energiaforrások jól termelnek, mert kedvező az idő, akkor bagóáron exportálunk áramot. Mert olyankor mindenhol jól termelnek ezek az energiaforrások, bőven van áram a piacon. Viszont amikor a megújulók nem termelnek, mert rossz az idő, vagy a nap épp máshol van szolgálatban, akkor méregdrágán kell importálnunk másoktól, mert a meglevő termelőkapacitások teljesítménye nem elég.

A miniszter nem találta fel a spanyolviaszt, arra, hogy ez a helyzet be fog következni, civil szakértők már évek óta figyelmeztettek. Ők mondják, ők hallják. A tárcavezető nem mutatta jelét, hogy vette volna az idők során ezeket a jelzéseket, de ravasz politikusként igyekezett felelőst találni. Kifejtette, hogy hibás döntés volt felvállalni évekkel ezelőtt a szénerőművek idei év végéig tervezett leállítását, és meg is jelölte a felelősöket pár korábbi miniszter személyében. Azt nem lehet mondani, hogy ebben ne lenne részigazság. Csakhogy a bűnbakkeresés akkor sem fog változtatni az áldatlan helyzeten, ha igaz. Egy értelmes döntéshozótól az lenne elvárható, hogy bűnbakok helyett megoldásokat találjon. Például egy komoly beruházási programot energiatároló-kapacitások építésébe, hogy a kedvező időszakokban a megújuló forrásokból bőven termelődő energiát ne kelljen elkótyavetyélni, hanem lehessen tartalékolni sötét vagy ködös időszakokra. Annak a hatását idővel észrevennénk a villanyszámlán is. De az ilyen szájköszörülés legfeljebb arra jó, hogy világosan lássuk, ez a szaki is azért van miniszteri székben, mert jó a káderlapja, nem pedig azért, mert értene is ahhoz a szakterülethez, aminek a vezetését rákenték.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató