2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Caragiale a tíz ujját megnyalta volna a nadrágszíjszorító intézkedéscsomag kapcsán lefolytatott keddi performance láttán. A történetnek még nem biztos, hogy vége, mert az alkotmánybíróságnál, ahol az ellenzék még támadni készül, maradt hely poénnak, de annyi már elmondható, hogy a tisztességes munkavállalónak és vállalkozónak ez a cirkusz drága lesz.

Valójában ugyanennek a koalíciónak a tavalyi gyenge munkája, vagyis az idei költségvetés hibás megtervezése idézte elő azt a problémát, amit az elemzők már a tavasszal jeleztek, és ezt felelős hozzáállással meg komoly munkával már lehetett volna orvosolni. Rendesebb helyeken a bakiért felelős pénzügyminiszter menesztése után az év felére meglehetett volna a korrekció is. De nem így nálunk. Itt a liberálisok tábornoka először lehordta a vállalkozókat, megpróbálva rájuk kenni a vártnál alacsonyabb költségvetési bevételek miatti felelősséget, aztán bejelentett egy takarékossági tervet is, de abból sokat már nem láttunk. Jött a miniszterelnök-csere a kormánypalotában, nem volt olyan sürgős ezen tüsténkedni. A kormánybotot nyár elején átvevő szocdem vezér aztán két vállal esett neki a feladatnak. Az utóbbi több mint három hónapban egy kisebb lexikonra is elegendő, az értelmestől a hajmeresztőig terjedő skálát kimerítő ötlet merült fel annak alapján, ami ezalatt a médiába is kijutott, az sem lepne meg, ha kártyavető kuruzslók „szaktanácsait” is igényelték volna a döntéshozók. De arról, hogy legalább a komolyan is vehető ötletek mögött milyen számításokat végeztek el azok lehetséges hatásáról, szinte semmi nem derült ki. Bár az már szinte mindegy is, mert ha a javítást is ugyanazok végzik, akik az eredeti munkát rontották el, csak csoda vagy véletlen folytán lehetne jó a végeredmény.

Közel negyedévi sürgölődés terméke az a csomag, amelyért a napokban a parlamentben vállalt felelősséget a kormány. Gyakorlatilag a tisztességes adófizetők és vállalkozók nyakán tovább szorítják a hurkot, az adócsalók és az ügyeskedők továbbra is olyan jól meglesznek, mint eddig is. Még a belengetett minimálbér-emelés is nettó veszteség a kisember számára, mert az emiatt dráguló áruk és szolgáltatások többet vesznek el tőle, mint amennyivel a fizetéscetlije gyarapszik. Hogy ez a csomag még milyen káoszt fog okozni a gazdaságban, az később derül pontosan ki, viszont annyit már a parlamenti performance láttán is tudni, hogy az elszabott költségvetés, de emellett még az utóbbi idők csapnivaló kormányzása miatt is sűrűsödő gazdasági problémák jelentette kihíváshoz kevés ez a kormányoldal, de az ellenzéke is. Ez távlatilag jobban fog fájni a zsebünknek, mint a most elfogadott csomag azonnali hatásai.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató