2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A barokk, a klasszicizmus, romantika után idén az impresszionizmus jegyében negyedik alkalommal szerveztek divatbemutatót Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában.


A barokk, a klasszicizmus, romantika után idén az impresszionizmus jegyében negyedik alkalommal szerveztek divatbemutatót Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. Az elsőt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által kezdeményezett Barokk év keretébe illesztették. A kezdeményezést a Művészeti Líceum egykori diákjaiból verbuválódott csoport folytatja, céljuk, hogy a ruhák révén, melyek a mindennapok részét képezik, felidézzék az adott művészettörténeti korszakok értékeit, s ezeket újra becsempésszék a hétköznapokba.

Idén jelentkezett a legtöbb tervező

– Az elmúlt korok továbbörökítése mellett célkitűzésünk minél több fiatal tervezőt, diákot mozgósítani, lehetőséget nyújtani számukra, hogy megálmodott terveiket anyagba öntsék és azt a közönségnek megmutathassák és nevüket ismertté tegyék. A ruhákon valóban fellelhetőek voltak az impresszionizmus jegyei. Ebben az évben jelentkezett a legtöbb tervező, köztük közel 25 diák, ki egyénileg, ki másokkal társulva mutatott be ruhát vagy minikollekciót. Nagy öröm számunkra, hogy a marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanárnőjének, Csíky Ágnesnek több diákja is benevezett, Kézdivásárhelyről a Kreakids Stúdió diákjai Máthé Réka vezetésével három minikollekciót mutatott be. Volt temesvári, brassói, ploieşti-i tervező, Simon Lenke, aki az elmúlt években is mindig részt vett. Részt vett még Bodnár Tünde, Bajkó Réka Katalin, Demeter Evelin, Drágos Mária, Ferencz Bori, Garcea Mariana, Ilie Anca Cristian, Máthé Réka, Málnási Bea, Máthé Annamária, Minciu Adela, Ördögh Angéla, Pop Emese, Román Gabriella, Szakács Ágnes, Szélyes Andrea Natália, Szőke Dalma Zsuzsanna, Szűcs Erika, Ungváry-Zrínyi Kata, Voican Diana. A modellek frizuráit Simon Ildikó készítette – mondta Márton Krisztina.

Az idei bemutatón az Atelier Mirage értékes szakmai díjat ajánlott fel, amelyet Diamanstein Judith nyert. A díj egy évre szóló PR-marketingtámogatás, valamint a nyertes alkotásainak a webáruházi forgalmazásából áll.

Könnyedség, légiesség színkavalkád

A tervezők szabadon értelmezve ugyan, de alkotásukban idézték az impresszionizmus valamely jellemző vonását, egyrészt az akkori (19. sz. második fele, vége) divat formavilágát, másrészt a festői irányzatok sajátosságainak valamelyikét. Gondolunk itt Turner festményeire, aki ecsetkezelésével az impresszionizmus előfutára volt, vagy Monet, Degas, Renoir festményeire, amelyeken az akkori divat elemeit is megismerhetjük. Akárcsak a festményeken, a Kultúrpalota kifutóján felvonultatott ruhákon is felfedezhettük a spontaneitást, a frissességet, a könnyedséget, a színek vibrálását és a légiességet. Volt, aki Degas balerináit idézte meg, de volt, aki Van Gogh posztimpresszionista ecsetkezelését választhatta ihletforrásnak – fogalmazott Márton Krisztina, aki a divatbemutató főszervezői és bemondói feladatát is vállalta.

Emlékeztetőül: az akkori divatra a kis, karcsú kabátkák, az egyre szűkülő, alul harangként bővülő szoknyák voltak jellemzőek. A nők nagy dekoltázst viseltek, amit csipkével, prémekkel, fodrokkal hangsúlyoztak. Hátul a szoknyán jellegzetes volt az úgynevezett „tournur”, gazdagon fodrozva, csipkézve, akár párnákkal alápockolva. A fejen kis kalapot, ékszerként kámeákat, szalagra tűzött virágokat viseltek. A bemutatott kollekciók nem mindenikén fedezhettük fel ezeket a jegyeket, azonban ezt a szakértelem hiányára fogjuk. Ahhoz viszont már semmiképpen nem szükséges szakértelem, hogy a műszaki, hangosítási, világosítási malőröket észre ne vettük volna. Ezt inkább a marosvásárhelyi divatbemutatók gyerekcipőjére fogjuk, amit remélhetőleg rövidesen kinövünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató