2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Edith Piaftól Rihannáig, Karádytól Rúzsa Magdiig

Csupa tükör, csupa fény minden szinten  

Fotók: N.M.K.

A Magyar Zene Háza a Városligetben önmagában is ellenállhatatlanul vonzza az embert, fényei, színei, rendhagyó építészeti megoldásai elkápráztatóak, de mindig kínál valamilyen kivételes eseményt, rendezvényt is, ami be is csalja üvegfalai közé az arra csellengőket. Persze sok már az olyan művészetkedvelő, akiket kimondottan a varázsos kultúrközpont programja szólít oda, mint most a Dívák és ikonok című pompás kiállítás, amely május 18-tól szeptember 15-ig látogatható. Nem egyszerű tárlat ez, annál jóval több, multimédiás zenei, színház- és filmművészeti, divattörténeti időutazás, amely elsőként a világ legnagyobb iparművészeti és designmúzeumában, a londoni Victoria and Albert Museumban került közönség elé, és budapesti megrendezése után földünk több más híres létesítményébe is eljut. Világsztárok és jelen esetben magyar zenei, filmes, színpadi idolok fellépőruhái, utcai és vörös szőnyeges viseletei, csilli-villi divatkreációi köré épült fel itt minden. Ahogy mondani szokás, csupa csipke, csupa báj most a Magyar Zene Háza két alsó szintje. Némi háj is van itt-ott, de azt többnyire takarni próbálják a ruhaköltemények. Bár az sem titok, hogy ebben a műfajban nem a takargatás a fő cél. Ezen a tárlaton sem. Ha módja van rá, az ilyesmit megnézi a turista, akkor is, ha e műfajnak nem feltétlen rajongója. És nem bánja meg, ezt bátran állítom.

Nem feledték Josephine Bakert

Nem a felvonultatott ruhák vagy azok hiányos volta miatt, ehhez elég a sztárvilágot népszerűsítő tévécsatornákra, internetes közösségi hálókra és hasonló egyéb látványműsorokra hagyatkoznunk, hanem elsősorban azért, mert a rendkívüli találékonysággal, ötletességgel, nagyvonalúan és szemkápráztatón, minden modern fény- és audiós eszköztárat felhasználó forgatag végigvezet a némafilmes csillagoktól a mai rock- és popvilág legfrissebb csúcseseményeiig, a szupersztárok flitteres csillogásáig. A rendezés leírhatatlan hangulatot teremt filmrészletekkel, fotókkal, hangfelvételekkel, koncertdobogós helyszínekkel, tökéletes technikával lejátszott zenével, slágerekkel, fény-árnyék csodákkal, a dívák és idolok körülrajongott másával, hihetetlen fellépőöltözékeivel. Amint haladunk előre és felfele a spirálszerűen berendezett kiállításon, egyre újabb korok, zenés korszakok ámítanak el a maguk sokféleképp kifuttatott történéseivel. A nézőközönség vegyes, fiatal rajongók és idős nosztalgiázók emlékei, kedvenc zenés műfajai kelnek életre. Tetszés szerint lehet hosszasabban időzni vagy továbbhaladni, vissza-visszatérni valamihez, valakikhez, megbizonyosodni arról, hogy Madonna vagy Lady Gaga tényleg azt vagy amazt viselte vagy nem viselte, és így tovább. Több mint egy évszázadot ölel át a rendezvény, van benne opera, operett, folk, rock, minden, ami ebben a parttalan zenés univerzumban számít. Rengeteg nevet kellene sorolnunk, ha nem akarnánk, hogy valaki kimaradjon. Esélytelen próbálkozás lenne, de a már említettek mellett a dívák és ikonok közül néhányan mindenképp idekívánkoznak, már csak az érdekesség kedvéért is: Josephine Baker, Whitney Houston, Cher, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe, Tina Turner, Maria Callas, Ingrid Bergman, Adele, Björk, Billie Eilish, Beyoncé, a magyarok közül pedig Blaha Lujza, Honthy Hanna, Marton Éva, Medveczky Ilona, Cserháti Zsuzsa, Koncz Zsuzsa, Zséda, Péterfy Bori és így tovább. Miközben a férfi sztárokat még csak meg sem említettem. Izgalmasabb valamennyiüket a helyszínen felismerni.       

Itt a díva! Hol a díva?

Whitney Houston fotója, fellépőruhája

Koncertpompában Björk


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató