Glasgow városa nagy és a taxisofőrök némelyike nem is ismeri működési területét. Egyikük meghordozott két háztömb körül, majd közölte, hogy itt az általunk keresett szállás helyszíne. GPS-t nem használt, értetlenkedve fogadta bemondásunkat, hamar le is rázott öt font ellenében. A másik taxis csak készpénzzel akart gépkocsijába fogadni, végül a harmadik vitt ki nem belvárosi lakhelyünkre. (Ámbátor a prospektus city-centerről beszélt, ami itt, Skóciában, úgy látszik, tág fogalom.) Két háló és egy nappali, felszerelt konyha. A harmadik emeletre magas lépcsőfokok vittek fel – előbb dühöngtem, aztán megbékéltem a sorssal. Ablakunk alatt virágba borult almafák, rózsaszín szirmokkal szegélyezett utak, szentimentálissá vált a valamikor ipari táj.
Csak valamikori, ugyanis a skót nagyvárost utolérte a posztindusztriális áthasonulás – kultúrvárossá lett. A gyárcsarnokokból és hajóépítő telepekből művelődési központok váltak, koncerttermek, színházcsarnokok állnak a társasági/társadalmi megmozdulások, összejövetelek, rendezvények helyszínéül, rengeteg hely, aminek változatos célja, értelme, közönsége van. Nyüzsgő egyetemi város. Egyeteme még a 15. században alapíttatott. Az új campushoz sok-sok lépcső vezet fel. Amikor egy tanerő már nem bírja a lépcsőmászást – biztos teszt –, akkor nyugdíjba vonul. (A szerző merész káderpolitikai feltételezése). A város főterén híres skótok és királyok, királynék (lovas) szobrai állanak, meg egy világháborús emlékmű. A középületek stílusa méltóságos és viktoriánus. Tömegközlekedése (buszok + föld alatti gyorsvasút) irigylésre méltó, a városi és távolsági buszok pályaudvara a város kellős közepén (downtown), tiszta és forgalmas, pontos indulással és jó büfével. Egyébként, ahogy kifelé haladunk a belvárosból, a szemetesládák száma egyenes arányban nő az oda be nem dobott hulladék mennyiségével. (Ez a brit ember régi polgári szabadságjogai közé tartozik Hódító Vilmos óta.)
A templomok többsége nem az égi hatalom, hanem a földi gyarapodás (kilókban/pardon fontokban és áruban) szolgálatában áll, mint másutt is a szigetországban. Romániából nézvést, ahol az újvallásosság felbuzgott, furcsálható. A város egyetlen gótikus, sőt román kori alapokon nyugvó székesegyháza a megmaradt katolikusok és turisták kedvelt helye. Itt nyugszik szent Mungó, aki talán a skótokat keresztyén hitre térítette. (De ennek nézz utána, óh nyájas olvasóm.)
Nem maradtunk az ősi falak között, hanem még itthonról befizettünk egy skót felföldi (Highland) kiruccanásra. Hová máshová, mint a Loch Ness-i szörny csudálatára. A túravezető őszinte sajnálkozását fejezte ki a túra végén, mondván, mi voltunk az egyetlen olyan látogatócsoport, amelynek nem sikerült a hajókiránduláson meg-pillantania a szörnyet, amely leginkább egy dinóhoz hasonlít. Szobra is áll a tóparton. A Loch Ness-i glaciális eredetű víz rettenetes hosszú és mély, szélessége néhol eléri az egy km-t is. Tórendszerré építették ki, mely kapcsolatban van az Atlanti- óceánnal is. Csatornákkal kötötték össze a tavakat. A környező helyek suvadásos öreg hegyek, hirtelen hetven-nyolcvan fokos szögben kapnak fel, melyekbe mély ráncokat vágtak a lefutó vizek, a vízmosások. Kopár dombok, hol fa nem nő, bár megkezdődött még régóta Skócia visszafásítása, a gyengébb minőségű erdőket tarvágással szüntetik meg, helyette nemesebb, a klímát tűrő fajtákkal, fenyővel és lombhullató nemesb fákkal ültetik be. Ottjártunkkor zöld volt a táj, a dombok, hegyek, szeles hegynyergek, a birkák inkább egykedvűen – ahogy természetükhöz illik – legeltek, a zordonság maradt a balladák és kísértetkastélyok belvilágában. Szoknyát kb. két százada nem hordanak a férfiak, csak idegenforgalmi vagy etnobiznisz célzattal. Dudással találkoztunk, de nem akart pokolra menni. Utunk során történelmi kastélyok és emlékművek mellett mentünk el, mindről pontos és részletes skót tájszólásban előadott magyarázatot kaptunk a gépkocsivezető, nyug. kőolajipari szakembertől.
Idegenvezetőnktől whiskyhasználati útmutatást nyertünk, értesültük a skót–angol ellentétek forrásáról, a függetlenségi harcok kudarcáról, Stuart Mária álszentségéről, a franciák álnokságáról, a tavak keletkezéséről, a skót-kelta nyelv rejtelmeiről stb.
A politikai aktualitást bár kerültük (nem néztünk tévét, nem olvastunk újságot, nem nyomogattuk a telefonunkat), mégis belefutottunk a glasgow-i (jelentése skótul zöld völgy) sétálóutcán egy népes és zajos tüntetésbe. Propalesztin tüntetők vonultak vegyesen skót szeparatistákkal a kommunista párt égisze alatt. (Sic transit gloria mundi). Tíz lépéssel odébb egy sátorban idősebb bácsik és nénik az izraeli–palesztin megbékélés – távoli – reményében agitáltak. Azt hiszem, aznap csak mi álltunk meg és fogadtuk el az átnyújtott agitprop anyagot.
