Azt írja a naptár, hogy ma van a demokrácia nemzetközi napja, a szabadság megélésének ünnepe. Bevallom, nem fogok pezsgőt bontani, hanem csalódottságomban számba veszem, hogy hol is rontottuk el. Mikor csúszott ki a sajtó kezéből a hatalom feletti kontroll gyeplője? Mert a demokrácia legbiztosabb fokmérője az állampolgárok érdekeit szabadon képviselő, a döntési folyamatokat befolyásoló független média. De valójában ez csak egy illúzió. Abszolút értelemben vett szabadság és függetlenség nem létezik. Van helyette elkötelezettség közösségünk érdekeinek érvényesítésében. Egyébként már az eredendő demokráciában élő görög filozófusok is elég szkeptikusan értékelték a nép uralmának nevezett társadalmi döntési formát, mert végső soron igazságtalan és abszurd, hogy miközben mi döntünk, esetünkben négyévente megtartott választásokon a sorsunkat meghatározó kérdésekben egy kiválasztott csoport hoz meg olyan törvényeket és rendelkezéseket, amelyekkel a mi sorsunkat keseríti meg. Ráadásul jó dolgukban egymásnak esve harcolnak a nagyobb koncért. De ebbe már nekünk nincs beleszólásunk. Tévedés ne essék, én is azt mondom, hogy még így is jobb ez a világ, mint a falanszterkommunizmus idején. Viszont a futballhuligánok szintjére süllyedt parlamenti csatározásokat látva keserűen konstatáljuk, hogy a zsaroló politizálás erényszintre emelkedett. Az energiaárak által felpörgetett infláció pedig egyre sanyarúbb jövő képét vetíti elénk. Miféle képviseleti demokrácia ez? Mi, balgák nem olvastuk eléggé figyelmesen Rousseau társadalmi szerződésről írt gondolait. Ő megmondta: csak a képviselők megválasztásának pillanatában szabad a nép, azután már nem számít a véleménye. Tudom, azóta eltelt pár száz év, de a lényeg nem változott. Csak finomítottak rajta. Fékek és ellensúlyok rendszeréről beszélnek manapság. Megvan mindenkinek a véleménye ezek hatékonyságáról. Például: mivel tudjuk ellensúlyozni a választási kampányban tett ígéretek be nem tartását helyi szintektől el egészen az országos vállalásokig. És mondjuk ki: nem csak a többségi nemzet fiai-lányai okoznak keserűséget nekünk. De a sajátjainkkal szemben elnézőbbek vagyunk. Vajon miért is?! Például az eltelt több mint három évtizednyi léte alatt sokan vitatták, hogy meddig terjed a demokrácia a romániai magyarok érdekképviseleti szervezetében. Végső soron itt is, a kisebb-nagyobb látszatengedmények dacára – lásd például a fiatalok és nők képviseleti arányának „de minimis” rendszerét – a többség diktatúrája érvényesül. A pénteki kongresszuson, remélem, rám cáfolnak.
