„Filemilefütty” miatt áll a bál a felsőbb emeleteken, de ebből a válságvarjúktól megkörnyékezett földszintiek mit sem érzékelnek. Nem is csoda, hiszen minden derűlátó előrejelzés ellenére úgy tűnik, végképp ködbe veszett a nép jólétét kívánó egykori elnöki felkiáltás.
„Filemilefütty” miatt áll a bál a felsőbb emeleteken, de ebből a válságvarjúktól megkörnyékezett földszintiek mit sem érzékelnek. Nem is csoda, hiszen minden derűlátó előrejelzés ellenére úgy tűnik, végképp ködbe veszett a nép jólétét kívánó egykori elnöki felkiáltás. Miközben pedig egyre terebélyesedik a nincstelenség fája, és egyre többen törik bele fejszéjüket, magasan az ágak fölött egy jövendőbeli ünnepnap borzongatja a kedélyeket. Pontosabban az, hogy narancssárgában vagy rózsapírban született-e az ötlet, hogy november 30-a, Szent András napja hivatalos ünnep legyen. 43 parlamenti képviselő rukkolt elő újabban az erre vonatkozó törvénytervezettel, és ez így rendben is lenne. Legalább szabadnapokból jusson több az embereknek, ha bérük, nyugdíjuk növekedésében úgysem reménykedhetnek az eljövendő esztendőben sem. Egy múlt évi felmérés is kimutatta, hogy az unió országaiban hetente nálunk dolgozzák le a legtöbb órát, a pihenőnapok tekintetében viszont sereghajtók vagyunk. Igen ám, de – mint az nálunk ilyenkor lenni szokott – nyomban kiderült, hogy a kezdeményezés nem új keletű, egy ellenzéki képviselő már korábban kiötölte és be is nyújtotta, azt „csórták el” a kormánypárti „negyvenhármak.” Szinte hihetetlen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy ünnepnap „szerzői joga” fölött perlekednek az országvezetők – olyan ez, mintha égő istállóban azt vitatnák a gazdák, hogy ki kapcsolja fel az ünnepi fényeket –, de köztudott, hogy nálunk bőven akadnak „bődület” kategóriába illő események és gondolatok. Ide sorolható – az új törvény szerint elpusztíthatóvá vált – kóborkutya-falkák számbavételéről szóló javaslat is, amelyet a főváros polgármestere már az év elején hangoztatott. Az állatvédő hatóság vezetője akkor egymillió euróra becsülte az ebszámlálás költségeit, amelyet egyes vélemények szerint a népesség megszámlálásával egyszerre kellett volna elvégezni. Persze, hogy mindebből semmi sem lett, most viszont megvan a kutyaaltató törvény, amely kettéosztja a közvéleményt: az állatbarátok a településvezetők gondjaira bízott négylábúakat féltik, a többiek magukat és az eltartandó ebek harmincadjára jutó államkasszát. Számos konfliktus termelődik még ebből a jövőben, de azokhoz már nem a törvényhozóknak kell megoldást találniuk. Nekik épp elég fáradságukba kerül odavetni az alsóbb emeletekre feketén a fehéret: ebirtásról, ünnepekről, távoli kenyérillatról. A mozdulat számít, a többi egyre megy.
