Mára eltűntek az utazási szokásokban rögzült időszakok.
Egyszerűbben fogalmazva, akkor utazunk, amikor éppen kedvünk szottyan. Nincs idényhez kötve. Pénztárcánk, időkeretünk és ízlésünk határozza meg az utakat, vándorlásokat, csatangolásokat. Ez a kivételesen és gyorsan megszokható állapot, létforma egyetlen, de annál fontosabb külső tényezőtől függ: ne lépjen ki, ne fordítson hátat országunk az Európai Uniónak. Azaz ne jöjjön vissza az útlevélkényszeres, hatósági önkényuralmi időszak. Másként szólva, ne nézzenek menekültnek, illegális bevándorlónak, ne rugdaljanak vissza az európai és más boldogabb uniók határairól.
Na mármost, ha utazásunkhoz minden adott, és nem nyűgnek nyakunkon a kötelezők, akkor kétféle változatban utazhatunk. Útra kelhetünk egyénileg és társas kombinációban. Az egyéni út is szervezett utazás, a félreértések és gyalog-irigységek elkerülése végett. Ugyanis ezeket – Csütörtökiék esetében – a feleség (nevezzük Csütörtökinének) szervezi meg nem kis erőfeszítések árán. Kinéz, gusztál, mérlegel, lejegyez, szótáraz, foglal, méreget, olcsóbbnál olcsóbb fapados járatokra csap le, biztosítást köt, szervez, messze elkerüli a gyanúsan olcsó lehetőségeket, szállodákat keres, visszaigazoltat, megnézi az internetes világtérképen, a Google Earthön a szálloda (ideál)képét, beméri a környező metró- és buszmegállókat, a vasútállomástól, repülőtértől mért legoptimálisabb távolságokat, rakétakilövő állásokat, helikopterleszállókat, a legközelebbi vonattal is elérhető – egy-két napos – látványosságokat, utánaolvas, nyelvvizsgázik, útikönyvet szerez be, amely elérhető, ha nem, akkor az internetről kinyomtat. Egyszóval minden eshetőségre felfegyverkezik. Aztán hátradől, és nyugodtan rögtönöz a csapdahelyzetekben, míg Csütörtöki úr idegeskedik. (Enyhén szólva.)
A másik forma a társas élményvadászat. Befizet az ember, és ha kicsit sem hagyja el a szerencse, társasozása alatt nem megy csődbe a lebonyolító iroda, nem hagyja napokig vesztegelni a buszpályaudvarokon, repülőtereken utasait. Az idegenvezető friss és tettre készen rutinos, már százkettedik alkalommal vezeti csoportját, mondjuk Rómába, tegező viszonyban van a pápai Svájci Gárda fess hadnagyával és Róma főpolgármesterével, valamit Tintorettóval. A csoportban mindenféle ember akad, sajnos nem mi válogatjuk össze a kedvünkre való társaságot. (Eleve kizárt.) Adott az átlagutazó, aki folyton pontos, ott lóg az idegenvezető kézügyében, csöndes, nem tesz fel kérdéseket, nincsenek különleges kívánságai, mindennel elégedett, akárkivel beosztható egy szobába, bőröndje elfér a saját zsebében, hazatérés után köszönőlevelet ír… Ja most látom, hogy egy ideáltípust írtam le. Szóval ilyen nincs.
A másik típus a krakéler, a fontoskodó, az egyre kevésbé kibírható. Hetedszer van Rómában, mindent tud, sőt jobban is, mint az idegen(félre)vezető, kijavítja a kiejtését, adatait, átveszi a csoport irányítását, kommentál, erkölcsi magasból oszt érdemjegyeket, egyeseket kegyel, másokat halálra szekál, folyton duzzog és összehasonlít, a korábbi utazásai ezerszer jobbak voltak, sőt Róma sem a régi; amikor először volt, még Julius Cézár fogadta őket, és Cicerót is hallotta a fórumon, XII. Kelemen pápa neki egy külön bullát címzett stb., stb. Ő az, akivel kapcsolatban megfogadjuk, soha többet vele. Sőt, ha egy városban lakunk, még a köszönését sem fogadjuk. (Ámbátor átnéz rajtunk.)
Végül itt van a klasszikus mamlasz: eltéved, elkésik, megbotlik, elesik, lemarad, ellopják az útlevelét, rossz buszra (villamosra, metróra) száll, és csak Torinóban veszi észre, hogy nem Palermóban van. Az idegenvezető többszöri erélyes figyelmeztetése ellenére is szóba áll a honi származású koldusokkal, megszánja őket, akik viszont lelkiismeretlenül becsapják, kirabolják, figyelmetlenül kel át az úton, és elüti egy szárazra vontatott vaporettó, nem tud semmilyen idegen nyelvet, elfelejt, ottfelejt, kifelejt, konzulhoz, követséghez kell folyamodni miatta, diplomáciai bonyodalmakat okoz, a Szent Péter-bazilikában leveri a szenteltvíztartót, a főoltárt a könyökével behasítja, ügyetlenkedik a legegyszerűbb automatánál, miatta hetedhétszer kell megállni, mert…
Van viszont egy óriási előnye: mesélni lehet róla hazatérés után, sőt még bátran barátkozhatunk vele. Izgalmasabb, mint a Sixtus-kápolna. Azt bármikor megnézheted a youtube-on is.
