2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január óta közel négyezerrel csökkent Maros megyében a munkanélküliek száma.


Január óta közel négyezerrel csökkent Maros megyében a munkanélküliek száma, a nyári idénymunka-lehetőségek – mint az építkezés, a vendéglátóipar –, ha csupán időszakosan is, de egyre több embernek biztosítanak megélhetést. Megyénkben jelenleg 303 állás vár betöltésre.

Jelenleg 15.700 munkanélküli szerepel a megyei nyilvántartásban – tudtuk meg Reghina Fărcaştól, a Maros Megyei Munkaerő-elosztó Ügynökség igazgatójától. Az év elejétől havonta csökken az állás nélküliek száma. Míg januárban megyénkben 7,65 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, mostanra ez 6,3 százalékra csökkent. Az ügynökség adatai szerint tavaly novemberben még 20.879 munkanélkülit regisztráltak, januárban 19.067 szerepelt a nyilvántartásban. Az igazgatónő szerint már a tavasszal beindult a munkaerőpiac, egyre több cég alkalmaz, hiszen ebben az időszakban fellendül az építőipar, az egyes üdülőhelyeken vendéglátóegységek nyílnak, ami újabb munkahelyeket jelent. Reghina Fărcaş úgy véli, örvendetes, hogy idén ez a tendencia, ugyanis tavaly kevésbé volt jellemző erre az időszakra a munkanélküliek számának a csökkenése.

Tizenötezer munkanélküli, háromszáz állás

Megyénkben jelenleg 303 munkahely vár betöltésre, többnyire a készruhaiparba keresnek szakképzetlen munkásokat. Az ügynökség honlapján közzétett lista szerint többek között a következő állások pályázhatók meg: készruhagyártásra szakosodott varrodába 90 személyt keresnek, emellett három biztonsági őr, egy szociális asszisztens, öt báros, egy könyvelő, három minőségi ellenőr, öt csomagoló, egy pék, egy szakács, egy pénztáros, egy gyógyszerész, egy fogorvos, egy villanyszerelő, két állatgondozó, nyolc kiskazán-, és gázszerelő, két lakatos, nyolc kereskedelmi dolgozó, négy árukezelő, egy rakodómunkás, két lakatos, egy autószerelő, útkarbantartáshoz három szakképzetlen munkás, négy cukrász, három programozó, kilenc teherautósofőr, öt autómosó, négy kőműves és négy szobafestő kerestetik. A betölthető állások felől az érdekeltek a 0265/263-760-as telefonszámon érdeklődhetnek, vagy az ügynökség Iuliu Maniu utca 2. szám alatti székhelyén.

Egy hét alatt 12 feketemunkás

A nyári idény beálltával egyre több cég (vendéglátóipar, építkezés) alkalmaz két-három-négy hónapra munkaerőt, a törvényes előírásokat mellőzve. A Maros Megyei Munkafelügyelőség az utóbbi időben hadjáratot indított a feketemunka kiszűrésére, csak az elmúlt héten 58 ellenőrzésre került sor. Ezúttal a készruhagyártó cégek, bőrvarrodák, valamint lábbeli-előállításra szakosodott vállalkozások voltak soron.

A munkafelügyelőség, pénzügyőrség, rendőrség, csendőrség képviselőiből álló vegyes ellenőrző csoportok az elmúlt héten 12 személyt találtak, akik nem voltak hivatalosan alkalmazva és nyolc munkaadót bírságoltak meg, mivel feketén dolgoztattak embereket – tájékoztatott Andrei Mureşan főfelügyelő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató