2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ otthagyta a csütörtöki kormánykoalíciós tárgyalásokat, mivel a liberálisok elvették a szövetségtől a fejlesztési minisztériumot, pénteken viszont úgy döntött, hogy egyelőre mégis kormányban marad.

Közben a „soros” miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy a pedagógussztrájk miatt ideiglenesen felfüggeszti a koalíciós tárgyalásokat. Nem sokáig váratott magára a partnerek reakciója.

Az egyelőre funkcióban levő miniszterelnök azt mondta: „A románoknak mások a prioritásai”. Illetve, hogy „a koalíció fő gondja a polgárok problémáinak megoldása”.

Rögtön megszólalt a liberálisok „kalapácsembere” is, aki sietett bejelenteni, hogy „a PNL kész átvenni a kormány vezetését, hiszen az elmúlt három és fél évben számtalan válságot megoldottunk, a covid-válságtól az energiaárak emelkedése okozta krízisen át az ukrajnai háború okozta válságig”(?!). 

Az RMDSZ egyetértett a PSD döntésével, hogy felfüggesszék a tárgyalásokat a pedagógussztrájk idejére. „A kormányzás az emberekért van, a társadalom prioritásai a kormánykoalíció prioritásai is kell hogy legyenek” – mondta a szervezet elnöke.

A miniszterelnöki szék várományosa – annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalat szerint a pártja nem sokat tett az emberekért, minden energiájukat felemésztette a funkciók elosztása – azt állítja, hogy számukra az elsőrendű fontosságú mindig „az ország stabilitása és a jó kormányzás volt, hogy a lakosság és a gazdaság könnyebben leküzdhesse az előttünk álló többszörös válságot”. Jelenleg pedig a tanügyi szakszervezetek igényeinek a megoldása.

Hozzátehetnénk: csak ne feledjék el közben a speciális nyugdíjak ügyét, az új bértörvényt és a többit, ami az emberek életét konkrétan befolyásolja.

Pár nap van még hátra a kormányfői „rotáció” határidejéig. Meglehet, kapóra jött a pedagógussztrájk a soros miniszterelnöknek (is). A politikusok ugyanis mindenből politikai tőkét kovácsolnak maguknak. Ezt szolgálhatja a jelenlegi politikai csiki-csuki is. Hiszen sokéves tapasztalat, hogy hatalmas a szakadék a politikusi nyilatkozatok, illetve a reális megvalósítások – vagy nevezzük inkább szomorú valóságnak? – között.

Folyik a színjáték: látványos kivonulások és visszavonulások, kritikák és összeborulások. Mégsem kellene megfeledkezniük arról, hogy az emberek nem cirkuszt várnak a kormánytól, hanem működőképességet, hatékonyságot. Olyan kormányt, amely a koncon való marakodás, a politikai „csiki-csukizás” közben szakít időt az egészségügy, a tanügy és minden más sürgős és reális probléma megoldására is. Nem csupán a választási kampányok idején. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató