2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Drága, palackozott helyett olcsó, poharas vizet ihatnak a turisták Olaszországban. Már háromszáz utcai kút kínál hűtött vizet – akár szénsavasat is.


Drága, palackozott helyett olcsó, poharas vizet ihatnak a turisták Olaszországban. Már háromszáz utcai kút kínál hűtött vizet – akár szénsavasat is.

Firenzében a Piazza della Signoria terén újonnan felállított kútnál helyiek és turisták ingyen ihatnak egy pohár hideg vizet, simát vagy buborékosat. A kánikulában frissít, és nem kell érte fizetni, mint az akár három euróért is árult palackozott vízért.

Az Olaszországban divattá vált vízautomaták egyikéről van szó. Háromszáz működik elsősorban Észak- és Közép-Itáliában. Eddig csak parkolókban és szupermarketekben állítottak fel ilyeneket, Firenze volt az első, ahol a városközpontban is megjelent a vízadagoló. Nem folyik egész nap, de szünet nélkül ad vizet: egy gombnyomással egy (szintén ingyenes és újrahasznosítható papírból készült) poharat tölt meg, két gombnyomással egy literes palackot (ezt magunknak kell beszereznünk).

A takarékos és térítésmentes köztéri kút ötlete a környezetvédelem jegyében született: “a palackozott vízzel szemben ez nem szennyezi a természetet, nincs eldobott műanyag, nincs a palackok szállításával kibocsátott szén-dioxid” – hangoztatta az olasz sajtónak Erasmo D’Angelis, a firenzei vízautomatát és Toscana vízfogyasztásának egyharmadát működtető szolgáltató, a Publiacqua elnöke.

Hangsúlyozta, hogy az automatából ugyanaz a víz folyik, mint a háztartások csapjából, csak hűtik és szénsavassá is tudják tenni. A fejenként évi közel kétszáz liter palackos vizet fogyasztó Olaszországban így reklámozzák a csapvizet, amelynek népszerűségét a vízszolgáltatás liberalizációját megakadályozó, június közepén tartott népszavazás is növelte.

A kérdés csak az, hogy minek igyunk vizet automatából Olaszországban, amikor az itáliai utcák kútjaiból kiváló minőségű, hideg víz csorog. Ezekre kellene elzárható csapot szerelni – vélik sokan Itáliában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató