Nem járhat túl messze az igazságtól az ellenzékbe szorult szociáldemokraták egyik befolyásos politikusa, aki szerint azért annyira sürgős a liberálisoknak az előre hozott választások megszervezése, mert valójában nem akarják végrehajtani az idénre beharangozott nyugdíjemelést, azonban ennek az intézkedésnek az árát sem akarják megfizetni, ami népszerűségvesztést jelenthet. Ha ezzel egyetértünk, világos, hogy a kormányosok csapdában vannak, mert a parlamenti erőviszonyok miatt az előre hozott választások kierőltetése nem lesz egyszerű. Ám afelett már vita sem lehet, hogy mi, választók is csapdában vagyunk, mert nem igazán látszik a láthatáron egy olyan csapat, amelyik az ország sorsát tartósan jó irányba tudná fordítani.
A közélet egyik kulcstémája mifelénk az állami bérek és nyugdíjak ügye, és nem tegnaptól. A tény, hogy ezzel a kérdéskörrel választást lehet nyerni vagy veszíteni, egyszerre egy lesújtó bizonyítvány, és szemlélteti a választókat fogságban tartó csapda erősségét is. Mert ha a rendszerváltás óta a kormányrúdnál egymást váltó legények a munkára is legalább annyira odafigyeltek volna, mint a hatalmi játszmákra, nem itt kéne álljunk. A rendszerváltáskor adott volt egy ország, húsz-egynéhány-millió lakossal, a szocialista barakkviszonyokhoz képest nem is rossz iparral, kitűnő és – azóta sem kihasznált – adottságokkal, erőforrásokkal. Ezekkel a feltételekkel sikerült olyan remekül gazdálkodni az utóbbi három évtizedben, hogy a környező, azóta már velünk együtt az Európai Unióba felvett országokból egyik-másik már életszínvonalban Nyugatnak számít, miközben nekünk már a tősgyökeres balkáni szomszédokkal is nehéz állni az összehasonlítást. Más országokból többéves, véres háborúk nyomán vándorolt ki annyi ember, mint ahány ebből a szép hazából távozott jobb élet reményében nyugatabbra, és a példákat még lehetne folytatni.
Ha a nagyfiúk ugyanakkora buzgalommal dolgoztak volna, mint amennyi energiát sosem sajnálnak az üres hatalmi játszmázásoktól, az adottságaink alapján legalább a volt barakktársakra felülről kéne letekintsünk, és azon morfondírozzunk, hogy mikor érjük utol a keletnémeteket például. És az a – hivatalosan nem tudni, mennyi, de egyes források szerint – ötmillió ember meg kéne tudja keresni itthon is becsületes munkával a tisztességes megélhetéshez elegendő pénzt, ha annyit épp nem is, mint amennyit a fejlett nyugati országokban a pénzes szakterületeken haza lehet vinni egy hónapban. Igaz, ha lettek volna erre termett és hajlandó vezetői az országnak, azok meg sem próbálnának szavazatokat vásárolni maguknak az állami bérek és nyugdíjak számlájára, mert tisztességtelen és méltóságon aluli húzásnak tartanák az ilyenfajta kupeckedést. A felhozatalt elnézve nem holnaptól jön divatba az ilyen tartás a regáti alföldön, és ez leginkább a mi szempontunkból nézve kár.
