2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Abszurdisztánban eddig is szép sikerrel kecsegtető vállalkozásnak számított az adócsalás, és az üzletág iparosai most komoly támogatásban részesültek. A napokban az elnök aláírásával hatályba lépett egy törvénymódosítás, mely szerint, ha az egymillió eurós értékhatárig rajtakapott adócsalók a bűncselekmény megállapítását követő egy hónapon belül visszafizetik a 15 százalékkal megnövelt adóhátralékot büntetőkamatokkal együtt, akkor mentesülnek a további büntetés alól.

A koalíció két pártjának elnökei által előterjesztett törvénymódosításon nem mazsolázott sokat a parlament. A tervezetet mindenféle közvita nélkül tavaly december 12-én nyújtották be a szenátusban, az 18-án elfogadta. Még aznap továbbküldték a képviselőháznak, és másnap az is megszavazta. A hatályba léptetés folyamata azért akadt el mostanáig, mert az ellenzék és a legfelsőbb semmítőszék is panaszt emelt az új szabály ellen az alkotmánybíróságnál, de a taláros testület nemrég elutasította ezeket a beadványokat. Az alkotmánybírák azzal érveltek, hogy a modern joggyakorlat szerint az okozott kár megtérítésére kell törekedni, nem pedig a minél nagyobb büntetésre. Az elnökhöz az adótanácsadók kamarája is beadvánnyal fordult, amely azt javasolta a jól végzett munka bajnokának, hogy küldje vissza az új jogszabályt a parlamentbe, mert olyan hibák vannak benne, amelyek miatt egyes dokumentumokat hibásan kitöltő, de amúgy nem csaló vállalkozásokat durván meg lehet büntetni, de ilyen apróságokat nyilván nem vettek figyelembe egy olyan országban, ahol a törvények tele vannak az ügyeskedőknek és a politikai klienseknek fenntartott kiskapukkal.

Első látásra az alkotmánybírák és a kezdeményezők érveiben még lenne is logika, hiszen ha az állam visszaszerzi a kárt, és még pluszpénzt is kap, az nem rossz dolog. De a gyakorlat nálunk teljesen más. Például, 2022-ben szép hazánkban csak a hozzáadott-értékadóból 30 milliárd lejt csaltak el az iparosok. Az adóhatóság elvileg őket üldöző hivatalnokai 432 iparos ellen tettek bűnvádi feljelentést abban az esztendőben. Az elkapott ürgék által összesen elkövetett adócsalás teljes mértéke 1,03 milliárd lejt tett ki. A fülöncsípettek által elkövetett adócsalás átlagosan 400-600 ezer euró között mozgott. Tehát ha ez a jogszabály már hatályban lett volna, akkor gyakorlatilag szinte mindegyik elkapott iparos megúszta volna a bűnvádi eljárást némi pluszfizetség ellenében. Az adatokból teljesen világos, hogy az adócsalás mértékének csak a töredékét derítik fel, az iparosokból valószínűleg csak a balekok buknak le, akik a pluszfizetséget a megfelelő zsebekbe juttatták el, alighanem vígan elvannak. Hogy a gyengébbek is jobban értsék, merről fúj a szél Abszurdisztánban, a jogszabályt tényleg vissza kellene küldeni a parlamentbe kiegészítés végett. Nincs benne a cikkely, hogy a millió euró felett kaszáló iparosoknak befutó hely jár a kormánypártok parlamenti jelöltlistáján.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató