2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mesebeli hármas szám sejlik fel sikerükben. Három évig küzdöttek a győzelemért, az idei hárompróbát – a helyit, a regionálist és az országost – is derekasan kiállták.


A mesebeli hármas szám sejlik fel sikerükben. Három évig küzdöttek a győzelemért, az idei hárompróbát – a helyit, a regionálist és az országost – is derekasan kiállták. Ők – a hetedikes Szigeti Nimród és a nyolcadikos Vizeli Ibolya – az Adj, király, katonát országos csapatvetélkedő marosvásárhelyi díjazottjai. A Mihai Viteazul Gimnázium (volt 5-ös iskola) diákjait magyartanárnőjük, Jánosi Mária kísérte el szerkesztőségünkbe. Nemcsak az erőpróba előzményeiről, illetve magáról a versenyről, de a hétköznapokról és cseppet sem hétköznapi álmokról is meséltek a gyerekek. Pár perc alatt egyértelművé vált, különleges tizenévesek ők, megérdemlik, hogy olvasóink is megismerkedjenek velük.
– Ötödikes voltam, amikor Jánosi Mária tanárnőtől először hallottam erről a vetélkedőről. Már akkor szerencsét próbáltam. A helyi szakaszon egy csoportba kerültem Ibolyával, és másodikok lettünk. Ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Tavaly újra egy csapatban indultunk a versenyen, de nem értünk el helyezést. Idén külön csapatban mérettettünk meg, és továbbjutottunk a regionális szakaszra, amely a versenyzők nagy száma miatt került megrendezésre. Az erőpróba legelején felmérőt kellett írnunk, úgy volt, hogy a legnagyobb pontszámot elért kilenc versenyző a csapatvetélkedő eredményétől függetlenül bekerül a kolozsvári döntőbe. Mindketten így, egyénileg jutottunk tovább – kezdi a történetet Nimród.
– A szerencsémet meséljem el? – néz iskolatársára a barna szemű, mosolygós fiú, aztán biztatásunkra elárulja: – Kolozsváron, mikor a filológiaegyetem udvarán a tanárnőnket vártuk, egymás után hétszer „áldott meg” egy madár.
– A verseny legelején egy családnevet kellett kitalálnunk a csapatunknak a megadott szöveggyűjteményben szereplő mesék alapján, aztán történetet kellett szőnünk a „családunk” köré arról, hogy hogyan ismerkedtek meg a szüleink – veszi át a szót Ibolya. – Az én csapatom az Égerfai családnevet viselte, a mesénkben édesapánk leszerelt katona, édesanyánk kényszerházasság elől megszökött királylány volt, aki egy égerfa alatt házasodott össze apánkkal.
Cukorkatakarítás, csapattánc két lábon – Nimródék négyen, Ibolyáék hárman voltak a csapatban –, bekötött szemű társ vezetése akadálypályán, divatos és praktikus pelenka készítése, altatódalírás és -éneklés – Ne sírj, kis tojásfejű, ne sírj, mert ez nem revü, dalolták Ibolyáék –, kérdéspárbaj, egy kitalált, ismert meserészekkel fűszerezett történet eljátszása – ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a vetélkedő gyerekeknek. Ibolya a legjobb színészi alakításért – egy magányos özvegyasszonyt játszott, akinek VIP-jegyeket küldenek, szeretetet viszont nem adnak a gyerekei, és az időbe visszatérve rájön, hogy egyszer megverte a gyerkőcöket, ezzel rontotta el a velük való kapcsolatot – a Napsugár különdíját érdemelte ki. Nimród csapatával, a Szabó családdal első helyezést ért el.
„Nincs bennük gonoszság”
– Nagyon sokszor kiolvastuk a szöveggyűjteményt, a végére unalmas is lett az egész – emlékszik vissza a felkészülésre Nimród. Ő 16-szor, Ibolya 13–14-szer olvasta el a megadott tizenhárom mesét.
– Az Igazi kincs a kedvencem, ezt egy 15 éves kislány, Benedek Tünde, egy korábbi meseírópályázat nyertese írta. Azért áll közel hozzám ez a mese, mert, akárcsak a főszereplőnek, nekem is van egy kistestvérem, nagyon szeretem őt, és gondját viselem – mosolyodott el Ibolya. Nimród A három királykisasszonyt olvasgatta a legszívesebben.
– Ez volt a leghosszabb és a legkönnyebb mese – árulta el. Szabadidejében Harry Pottert, Narniát olvas, de a Grimm testvérek és Benedek Elek könyveit is szívesen kézbe veszi. Ibolya a Móricz-regényeket lapozgatja sűrűn, de a meséktől sem távolodott el.
– Nincs bennük gonoszság, azért szeretem őket. Az a jó, ha az életről szólnak, mint például A két Lotti – tette hozzá.
Nimród maga is próbálkozott könyvírással. Legelőször harmadikosként kezdett regényt írni, mégpedig kézzel. Másfél évig szőtte a történetet, aztán abbahagyta. Ezután számítógépen kezdett egy új alkotásba, de 80 oldal után elromlott a gép, és az anyag kárba veszett.
– Nem sajnáltam, mert rájöttem, hogy nagyon Harry Potter-esre sikeredett. Most nekifogtam egy új könyvnek, ez semmilyen korábbi olvasmányélményemre nem hasonlít. Egyelőre vázlatokat készítek a történethez. Tudtam, hogy a konfirmálásra kapok egy laptopot, és azzal könnyebben megy majd a munka. Így is lett. Minden második nap írok, már a tizedik oldalnál tartok – mondta. Nemsokára az is kiderült, hogy három hangszeren – hegedűn, brácsán és nagybőgőn – is játszik, újabban gitározni tanul. A középiskolai éveket mégsem kizárólag az irodalom és művészet közelségében képzeli el, a Bolyai líceum informatika szakára szeretne felvételizni. Ibolya szintén a Bolyaiba készül, társadalomtudományt vagy nyelveket tanulna legszívesebben.
Távoli álmok
– Két gyereket szeretnék, egy fiút meg egy lányt. Azt szeretném, hogy mindent tudjak megbeszélni velük, nem büntetném meg őket a rossz jegyekért sem, csak megkérném őket, hogy tanuljanak jobban – tárta fel a távoli jövőről szóló álmait Nimród. Ibolya két lány és egy fiú édesanyjának álmodja magát, mostani családjában is ez a felállás.
A két tizenéves egy dologban latolgatás nélkül egyetértett: nem szeretnének Romániában felnőtté válni. Mindketten külföldi egyetemek felé vennék az irányt.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató