Csütörtöki kimenő – zárlat ellenére
Akiknek számít a nyári időszámításra történt nemzetközi áttérés, azok számára egy órával korábban kezdődik a karantén vagy a munka. A sorrend nem fordított, mert arról hallani, hogy a föld lakóinak hány és hány százaléka vonult, vonultatták, dugták, kérték meg, győzték meg, hogy maradjon otthon. (Türkmenisztánban erről nem beszélnek, ellenben tömjéneznek.)
Az otthon édessége most próbálható ki. Persze vannak egyesek, sokan, a makacsok és fogyatékos értelműek, akik nem akarnak, tudnak egy helyben ülni. Mozogniuk kell. Ha kell, ha nem. Inkább nem. Ők úgy érzik, hogy a négy fal között az édes otthonban ennyi édességtől megcukrosodnak, sőt cukorbetegek lesznek. (Rossz vicc, mondaná E. Laló onnan túlról, ahová csak most érkezett, de kritikai szellemét a menny sem fogja kikezdeni.)
Azok számára, akik a vesztegzár alatt ülnek, járkálnak faltól falig, laptopot, számítógépet kínoznak, sőt vannak, akik még mindig kézzel írnak vagy agg írógépet nyaggatnak, a karanténia állapota maga a csúcsidő, mennyben járás, angyalokkal, múzsákkal való zavarmentes társalgás. Csend van, sőt nagy-nagy nyugi. Rengeteg zavaró tényező kikapcs. Ilyenkor készülnek a nagy és a jövőben úgymond megkerülhetetlen művek. Akadályt fognak képezni a semmi útjában. Emberek milliói fognak rá hivatkozni. Tudósok szaggatják ki titokban lapjait a könyvtárban, xeroxok fognak sápadozni ennyi bölcsesség másolásától, tanulók kérik ki az iskolai könyvtárból, mert kötelező házi olvasmány lesz, de a könyvtáros néni (ez is egy elnőiesedett szakma, jegyzi meg hímsoviniszta sejtcsoportom) széttárja a kezét, és azt mondja, lejder, egy példányom sincs benn, már kikérte valamennyit a B-F osztály. Talán a jövő héten tessék benézni.
Mit is beszélek, a jövő hét, sőt az egész jövő a digitariánizmusé. Nem mennek a lurkók, srácok, ifjak, jövendőcsinálók az iskolai könyvtárba, hanem rákattintanak otthonról a kötelezőkre, és olvasni fogják, falják, habzsolják, mert nincs más mit csinálni, hiszen akkor is lesznek pandémiák, világjárványok, akkor is fognak az emberek, államok, teljhatalmak védekezni, elrendelni az egyénileg kollektív önmaszkolást, és akkor nem marad csak a virtuális kilépés a térbe, időbe, és van az a harmadik is, amiről a filozófiában tanultunk, csak most nem jut eszembe. Vagy nincs is harmadik? Tertia non datur. (Harmadik nem adatott meg.) Franciául ezt röviden úgy mondták 1920-ban és azóta is nagyon sokunknak, hogy Tria non. Sőt, egybe is írják. Összeolvadt úgy éppen száz éve.
Na de vissza az alkotáshoz. Aki nem tömbházilag van meghatározva, és apjától, nagyapjától kézügyességi génekre tett szert, az fúr és farag, varr, sző, kalapál, kertet ás, veteményez, metsz és alakít, szóval csupa olyat tesz, amit a vesztegelő zárlat alá kényszerült egyén maga is szívesen megtenne kiskertjében, hétvégi vityilovai között.
Mi, akik nem élhetünk ilyen csudás finomságokkal, mi olvasunk. A rendelkezésünkre álló magán- és magányos könyvtár – titkos vagy kinyilatkozott büszkeségünk – tele lett az utóbbi harminc évben olyan könyvekkel, amelyeket még nem olvastunk, csak kitömtük vele a szabadon lebegő, roskadozó polcokat. Olyan könyveink vannak, amelyeket dedikáltattunk a szerzővel, fordítóval, kiadóval, korrektorral, lektorral, volt cenzorral, de aztán valamiért nem került többre sor, csak belelapoztunk, feltettük magunkban, ha törik, ha szakad, el fogjuk olvasni, ám jött egy újabb könyvbemutató, annak tárgyát is meg akartuk szerezni, és aláírattuk a szerzővel, fordítóval, kiadóval, korrektorral, lektorral, egykori cenzorral, és megesküdtünk, hogy lefekvéskor az éjjelilámpa meghitt fénykörében betűről betűre haladva végzünk a könyvvel hajnalig, másnap délig, de aztán... és így tovább már harminc éve.
Na most, uraim és hölgyeim, ütött az óra. Nincs mellébeszély. A digitál könyveket tegyük félre, bele lehet ereszkedni a papíralapú műveltség- és és élvezetszerzésbe, az utóbbi harminc év termését ezekben a hosszúra nyúló, nyugalmas napokban talán be/át lehet fogni, utol lehet érni és befogadni. Olvassunk, jegyzeteljünk, tanuljunk, szórakozzunk, kacagjunk. Osszuk meg azokkal, akikkel egy fedél alatt karantálunk. Ez is hozzátartozik a Maradj Otthon mozgalom cselekvési programjához.
De ne örülj, ó földi halandó, haladó elme. A vesztegzár napjai, bár nincsenek megszámlálva, a korlátlan felhatalmazás nincs időzárhoz kötve, ezalatt rengeteg új könyvet fognak szülni a bölcsek és írók, dilettánsok, grafománok, markotányosnők és rappelők, zsenik és szakácsművészek. Már-már kívánni fogod, hogy újabb kijárási tilalmat rendeljen el a hatóság.
