Centenáriumi lövészárok

Megtűrt mostohagyerekként élve olyan nemzetállamokban, ahol rendszeresen a szádra csapva figyelmeztetnek: beszélj románul, ukránul vagy  szerbül  mert állítólag az ő kényszerkenyerüket eszed, nehéz görcsbe rándult szível örömet színlelni az anyaországtól való lemetszés centenáriumán, még ha a többségi náció törvénnyel is kényszerít erre. A nagyhatalmi érdekből elkövetett csonkítás előzményeinek vizsgálata a történészek dolga. Nekünk, a szülőföldbe kapaszkodó millióknak pedig a fenntartható identitás megőrzésének keresése a feladatunk. Közben vigyázva arra, hogy az újsütetű politikuspalánták mérgezett szirénhangjai ne ugrasszanak egymásnak - magyart a magyarnak. Emberöltőnyi új demokráciánkban megtanulhattuk, csak a tettek bizonyítják az igaz szándékot, az ígérteknek nincs hitelük. Ilyen a balkáni ortodoxia. Amikor tehetik, tűzzel-vassal, törvénnyel és festékszóró pisztollyal próbálják eltüntetni történelmi nyomainkat. Átírják nemcsak a múltat, hanem a jövőnket is. Miközben mi a transzilván szellemiségről beszélünk, a több száz éves vallási toleranciáról, a rendtartó székely falvak önrendelkezéséről, addig ők – milyen kegyetlen vízválásztó ez a mi és ők, ami felett csak pallónyi átjárás van – azon ügyeskednek, miként lehet a szabályokat kijátszva előnyre szert tenni. Vannak barátok is a túlparton, csak kevesen. A változtatás beindításához még nem érett meg a kovász. A román kormányfő a minap is több törvényt megszegve születésnapozott minisztereinek társaságában, majd rajtakapott csibészként farzsebből kifizette az ezért kirótt büntetést, és minden ment tovább. A kényszerintézkedésekben megkeseredett, esetleg munkáját vesztett, balga nép pedig nem vonult utcára, a fejét követelve. Mert mifelénk a törvény kijátszása nemzeti sport. Bármi elintézhető borítékkal, kisebb-nagyobb „szívességekkel”. Ezért néznek sanda szemmel azokra, akik tisztelik a regulákat. Mert azon túl, hogy a letűnt dicsőségű kolozsvári „kötélverő főbíró” szellemi társai szinte a nyakunkon térdepelve akarják elnémítani a „lovak nyelvét”, és gáncsoskodva akadályozzák anyanyelvhasználatunk kiterjesztését, az eredendő különbség a még el nem korcsosodott rendtartó hagyományaink és a megvásárolható törvényszegés közt húzódik. A centenáriumi lövészárok itt a legmélyebb közöttünk. Betömni szinte lehetetlen. Hitünket visszanyerve mégis nekünk kell újból és újból megpróbálni, még akkor is, ha naponta kalodába zárják és megvesszőzik őseink emlékét.