2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Célegyenesben a Mesterséges megtermékenyítés és embriótranszfer országos lombikprogram

  • 2011-05-10 13:16:21

Május 23–27. között az Egészségügyi Minisztérium Nyilvántartójánál benyújthatják a szükséges iratcsomót, akik részt kívánnak venni a programban.


Az Egészségügyi Minisztérium honlapján – www.ms.ro – közvitára bocsátották azt a rendeletet, amely a program keretében folyó sajátos tevékenység alkalmazási normáit tartalmazza.

Ennek értelmében május 23–27. között az Egészségügyi Minisztérium Nyilvántartójánál benyújthatják a szükséges iratcsomót mindazon egészségügyi intézmények, amelyek részt kívánnak venni a programban.

Az Egészségügyi Minisztérium által lebonyolított programban részt vehetnek azok az állami és magán egészségügyi intézmények, amelyek megfelelnek egy sor kritériumnak, mint például érvényes akkreditáció emberi sejtek és szövetek gyógyászati célból való felhasználására, az egészségügyi személyzet tevékenységét igazoló iratok léte, valamint olyan dokumentumok, amelyek bizonyítják, hogy az illető intézmény rendelkezik humán embriológiai beavatkozásokra szakosodott szakemberekkel és ezek esetében 2010. január 1-től legalább 50 sikeres in vitro vagy embriótranszferes beavatkozás igazolható.

2011. június 1-től a szaktárca honlapján – www.ms.ro – látható lesz mindazon intézmények jegyzéke, amelyek bekerültek a Mesterséges megtermékenyítés és embriótranszfer elnevezésű országos programba. Június 1. után az erre a célra rendelkezésre álló összegek függvényében nyerhetnek felvételt a programba azok az intézmények, amelyek utólag kívánnak csatlakozni. A legalább 50 sikeres in vitro vagy embriótranszferes beavatkozás ezek esetében is alapvető feltétel.

2011. június 15-től kezdődően jelentkezhetnek a programot lebonyolító intézményeknél mindazok a párok, amelyek részt kívánnak venni a lombikprogramban.

A jelentkezési iratcsomónak tartalmaznia kell a következő iratokat:

a) kérelem a lombikprogramban való részvételre – eredetiben;

b) a pár mindkét tagjának személyi igazolványáról készült, közjegyző által hitelesített másolat;

c) házasságlevél – hitelesített másolat;

d) az egészségbiztosító által kibocsátott igazolás, bizonyítandó, hogy a kérelmező legalább két éve rendelkezik egészségügyi biztosítással – eredeti dokumentum, keltezéssel;

e) nyilatkozat, miszerint a pár egyik tagjának sincs élő gyereke;

f) családorvos által kibocsátott igazolás, amely tartalmazza a nő magasságát, súlyát és testtömeg-indexét – eredeti dokumentum, 2011. január 1. utáni keltezéssel;

g) orvosi analízis, amelyből kiderül a nő petesejt-tartalékának mennyisége (FSH és AMH) – eredeti dokumentum, 2011. január 1. utáni keltezéssel;

h) orvosi igazolások, amelyek a pár sterilitását bizonyítják – eredeti dokumentum, 2011. január 1. utáni keltezéssel;

i) orvosi ajánlás a beavatkozás elvégzésére – eredeti dokumentum, 2011. január 1. utáni keltezéssel;

j) nyilatkozat saját felelősségre, hogy a pár csak egyszer, és csak egy, a lombikprogramot lebonyolító intézménynél kérvényezte a programba való bekerülést;

k) nyilatkozat, amelyben a pár vállalja, hogy az újszülött születési bizonyítványának másolatát leadja az intézménynél, ahol a beavatkozást végezték, a bizonyítvány kiadásától számított tíz napon belül;

k) tartalomjegyzék, amelyből kiderül mindegyik dokumentum esetében a kapcsolódó oldalak száma.

(Folytatjuk)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató