Csütörtöki kimenő
Egyáltalán nem biztos, hogy mostanában Caracalba fogok utazni. Eddig sem terveztem különösebben, hiszen semmi fontosabb tudománypolitikai viszonylatom, perem-párom vagy kapcsolatom nem akadt a kies településsel, amely, ha jól sejtem, valahol az Olttól nem túl távol hever. Én, sok más erdélyi emberrel együtt, egy valamivel északabbra fekvő Olt-parti városba szeretek járni, amelynek városnapjait április 24. környékén vagy éppen azon a hétvégen szokták nagy pompával és jókedvvel ünnepelni.
Már csak azért sem rohannék Caracalba, mert ott most nyüzsögnek az oknyomozó és oktalan újdondászok, szenzációra leső tévédadogók és borzongani vágyók, rémisztgetők és rémhírköltők, nem kapnék parkolót, ráadásul minden darab erdőcskében és rendetlen udvaron DNS-nyomokat fedeznek fel, melyek elrabolt és megerőszakolt lányoktól származnak. Közben nyüzsögnek a rendőrök, akiket korábban az ismert segélyhívó telefonszámról riasztottak, de nem riadtak meg. Ők rendületlenül, szobornyugalommal védik a közrendet, ami kizárólag a saját nyugalmukra és tájékozatlanságukra vonatkozik. Kiderült, hogy a rendőrfőnök elégtelenül vizsgázott az állásra kiírt, személyére személyesített alkalmassági és hivatástudati vizsgán, mégis rendőrfőnöki posztot tölthet be. Nem ő az egyetlen, aki alkalmatlanság okán komoly hivatali pozíciót foglal el. Sok helyen – mondják – az alkalmasság (rátermettség) kizáró ok az álláspályázatok esetében. Azzal küldik el a protekcióval nem rendelkező jelöltet, hogy túlképzett, még értene az ügyekhez. Sőt, megalázó lenne számára ez a semmi, középszint alatti képzettséget kívánó állás, amennyiben felvennék. Nem is szólva arról, hogy miféle gubancokat, cirkuszt kreálna, ha átlátná a hivatal működését, és reformokra ragadtatná magát. Jobb az ilyet eleve elküldeni, messzire űzni.
Szóval kövidinkát sem fogok ültetni és gondozni, mert a dinka, legyen az kövi vagy caracali, előbb-utóbb veszélyessé válik, olyannyira, hogy még a feltételezett vagy valós tömeggyilkosi pszichikai profilját sem lehet (tudják) egyértelműen megállapítani. Nem áll profilban. Inkább lesben, és fiatal nők életére tör. Helyszínelőket foglalkoztat, akik színlelik a helyet és a szakértelmet. És egy országot ébreszt rá a dinka, hogy valami nincs rendben a rendfenntartó szervek háza és őrse táján. Őrségváltásra volna szükség és igény.
Egy időben a rendőrviccek mentek nagyon. Mondják, maguk a rendőrök is tele szájjal terjesztették azokat. El tudtak vonatkoztatni a személyes érintettségtől. Amint attól is, hogy komolyan vegyenek akármely segélyhívást. Annyi éretlen kamasz élt már vissza bizalmukkal. És akkor még nem beszéltem a többi közéleti visszaélésről. Tény, hogy az áldozatokat már nem lehet visszahozni az életbe.
Szóval inkább mennék Rómába megtekinteni a felséges Caracalla császár termáit (fürdőit). Ámbátor más karákkal is baj van: a karaokézókkal, a fogtömést kirántó karamellával vagy például Hegyi-Karabahhal, amely egykor a Nagy vagy Szovjetunió része volt.
Erről mindjárt az jut eszembe, hogy a napokban mesélte egy házaspár, amely társasutazáson volt a maradék Szovjetunióban, akarom mondani Putyinisztánban, hogy ellátogattak Moszkvába, ahol nyüzsögtek az egy (ellenzéki) főre gumibottal eső rendőrök, és utána viszont elutaztak Pityerbe, azaz Pétervárra, amely korábban a legbölcsebb vezér nevét viselte. Amott a népes csoporttal fényes nappal a Péter-Pál-erőd felé tartottak, amely fontos szerepet játszott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején, és ettől az esettől kezdve barátaink életében is Az erőd hatalmas kapuboltozata alatt megjelent három vendégszerető, egykor szovjet, ma csak szimplán orosz útonálló, leütötte, valamint kifosztotta a házaspár férfi tagját, majd nyomtalanul felszívódtak, eltűntek, a csoport pedig a fizikai közelségből döbbenten nézte a jelenetet. Feltételezhetően valaki tudott oroszul, elmondhatta volna a kiérkező rendőröknek a tényállást, akik bravúros nyomozással azonnal elfoghatták volna a tetteseket. De nem így történt. Mert rendőr egy szál sem volt a környéken, senki nem igyekezett a rendőr és rendszer új demokratikus mundérját menteni, ugyanis Leninvár és Pétergrád tele van – szóltak utólag a tudók – kis maffiákkal, élükön Szergej Szergejevics Brigantyijjal (korábban kolhozbrigádos volt), a cég pedig a külföldről érkező turistákat a hagyományos orosz davajcsásszal fogadja.
Tanulság nincs. Csupán annyit jegyezhetünk meg, nem a települések nagyságától függ a rendőrség tehetetlensége.
