2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus 20-a Szent István király és az államalapítás mellett az új kenyér ünnepe is, aminek a hagyomány szerint az egyik eseménye az aratás utáni új búzából sütött kenyér megszentelése. Az Erdély- stat az ünnep alkalmából készített búzastatisztikájából kiderül, hogy Romániában 2,1 millió hektáron 9,1 millió tonna búzát, Erdélyben pedig 475,7 ezer hektáron 2,1 millió tonnát takarítottak be az elmúlt öt év átlagaként. Romániában tehát 4,3, Erdélyben 4,5 tonna volt az éves hektáronkénti termésátlag 2016–2020 között.





1. Búzastatisztika

Erdélyben a búza éves termésmennyiségét vizsgálva 2020 volt az egyik legrosszabb esztendő az elmúlt nyolc évben. A búzatermés nagyobb mértékű változása főképp az időjárási viszonyoknak, valamint a termelői árak jelentős ingadozásának tudható be, így az éves ingadozások kiigazítására a 2016 és 2020 közötti évek átlagát vizsgáltuk Erdélyben, Erdély régióiban és megyéiben.

Romániában 9063,4 ezer (9,1 millió) tonnás búzatermést 2124,2 ezer (2,1 millió) hektáron termeltek 2016–2020 átlagában. Erdélyben 475,7 ezer hektáron 2118,4 ezer (2,1 millió) tonna búzát takarítottak be az elmúlt öt év átlagában. Az erdélyi búzatermés több mint fele (54%-a), összesen 1143,8 ezer (1,1 millió) tonna a Bánságban termett. Az erdélyi átlagos búzatermés közel negyedét a Partiumban aratták le a termelők: 129 ezer hektáron összesen 512,4 ezer tonnát. Székelyföldön éves átlagban 125,1 ezer tonna búzát termeltek 33,8 ezer hektáron. Közép-Erdélyben 37,2 ezer hektáron 159,8 ezer tonna búza termett 2016–2020 átlagában.

2. Termésátlag

Erdélyben átlagosan 4,5 tonna búza termett hektáronként az elmúlt öt év átlagában. A termésátlagot nézve Erdély régióin belül is megfigyelhetők különbségek: míg Észak-Erdélyben mindössze 3,5 tonna búza termett hektáronként, addig a Bánságban hektáronként 5 tonna a terméshozam a megfigyelt időszakban.

A jelentős arányban magyarlakta régiók közül a búza éves termésátlaga Székelyföldön 3,7, Partiumban 4,0, Közép-Erdélyben 4,3 tonna/hektár. A termésátlag a síkvidéki, jellemzően nagyüzemi termelést folytató megyék esetében magasabb.

3. Egyéni gazdaságok

Erdélyben üzemtípus szerint a búzatermés 49,6%-át az egyéni gazdaságok,1 50,4%-át a társas gazdaságok2 termelték az elmúlt öt év átlaga szerint. Ugyanakkor Erdélyben az egyéni gazdaságok vetésterülete meghaladta a társas gazdaságokét (52,1%, illetve 47,9%). Erdélyben az egyéni gazdaságok 247,7 ezer hektárról több mint 1 millió tonna búzát takarítottak be az elmúlt öt év átlagában.

Az erdélyi régiók közül Észak-Erdélyben és Székelyföldön kiemelkedően magas arányban az egyéni gazdaságok aratták le a búza 89,8, illetve 86,0%-át. Közép-Erdélyben a búzatermelés 66,9%-át az egyéni gazdaságok takarították be, Partiumban pedig ez az arány 69,4%.


1 Egyéni gazdaságok: jogi személyiség nélküli mezőgazdasági egységek (főképp értékesítésre vagy saját fogyasztásra termelnek)

2 Társas gazdaságok: jogi személyiséggel rendelkező mezőgazdasági üzemek (pl. mezőgazdasági társaságok vagy egyesületek, kereskedelmi társaságok, szövetkezeti egységek, közigazgatási egységek, egyéb típusok: vallási intézmények stb.) (Erdélystat)



A búza termésátlaga 2016–2020 átlagában Erdély régióiban


Egyéni és társas gazdaságok aránya a búzatermelésben, 2016–2020 átlaga



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató