2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Büszkeség?

A szilveszteri újságvész (amikor is kb. 6 erdélyi magyar hírlap szűnt meg) láttán beültem a könyvtár hírlapolvasójába, lapozgatni a lezárt történetű lapok egyikét. Találomra felütöttem az egyik kötetet, ezt találtam: „Miért marad távol a Félszigettől a marosvásárhelyi [közönség]?” A riportban Bodor László fesztiváligazgató nyilatkozott: „Persze, mi azt nagyon jól tudjuk, hogy ez a fesztivál a marosvásárhelyi lakosoknak kényelmetlenséget is jelent, ugyanis négy napig nagyobb a zaj, fiatalok nyüzsögnek az utcán, nehézkesen megy a forgalom. Összességében ez a négy nap más, mint amit egy éven át megélnek a lakosok. Nyilván kérjük a megértésüket, de emellett úgy gondoljuk, hogy ha összevetjük, hogy mit hoz a városnak ez a fesztivál, akkor az valamennyire kompenzálja a kellemetlenségeket. [Figyelem, most repül a rózsaszín lufi! – K.P.] A Félsziget révén Marosvásárhely neve most már nemcsak Bukarestben ismert (1), hanem bekapcsolódott a külföldi körforgásba is, igazi nemzetközi fesztiválként lett híres. (2) Azt gondolom (…), hogy a város, s a marosvásárhelyi lakosság erre büszke lehet.” (3) (Vásárhelyi Hírlap, 2010. aug. 31.)

 Az igazgató úr azért szomorú, mert nem sikerült becsalogatniuk még több vásárhelyit: „Lehet, hogy mi tévedünk, amikor összeállítjuk a zenei stratégiánkat”, lehet, hogy a helyi lakosok „nem is akarnak annyira kilátogatni”. A buliba látogató vásárhelyiek száma nem nőtt az előző évi adatokhoz képest – tette hozzá a főnök. Nyugi! Az igazgató nem értünk aggódik, hanem a stáb nyereségéért. Egy évvel korábban megírták a valós okot: csupán 58 ezer látogatójuk volt, a hajcihő viszont csak 65 ezer fölött termel nyereséget. Ezért kellett volna még hétezer nézőt becsalogatni. (VH, 2009. aug. 12.) Az csupán parasztvakítás, hogy a helyiek hiányoztak. Ha tízezer Teleorman megyei fiatal jött volna el, egy szó szemrehányás sem érte volna a vásárhelyi közönséget… Mellesleg: a 2003-ban induló banzáj kezdetben veszteséges volt, csak 2007-ben termelt komolyabb nyereséget (írja a Wikipédia). 

 Nézzük a fenti idézetben megszámozott tételeket! (1) Mit szólsz, Hermina? Méghogy a Félsziget miatt ismernek minket Bukarestben? Vélhetően csak azok, akik 1990. március 20. után születtek, ui. akkor is volt nálunk egy – tömegeket megmozgató, lármás – rendezvény, amelynek hatására Bukaresttől Párizsig az újságok címlapján szerepelt a Székelyföld ’fővárosa’. Érteni vélem, hogy másoknak miért olyan fontos az ismertségipar fejlesztése – mert szép summákat hoz a konyhára –, de akik belemerültek az efféle fejlesztésekbe, azoknak a kétharmada 

(négyötöde?) már régen megbánta a hírnév oktalan hajszolását. Fölidéznék egy véletlen eseményt, ami eléggé megkavarta Marosbogát életét. Egy – a lármás műfajokban élen járó – híresség összekeverte Kolumbia fővárosának a nevét (Bogotá) Marosbogát román nevével (Bogata); kiírta az internetre, hogy épp ott tartózkodik, erre x ezer ’követője’ azonnal rákattintott a helynévre stb. A váratlan népszerűséget azzal honorálták a faluban, hogy ügyes emberek pikniket hirdettek, a hívásra ezrek lepték el a falusi focipályát, szólt az „ereszd el a hajamat”, folyt a sör, az éhes vendégek fölzabáltak a ’bennszülöttek’ élelmiszertartalékait. (Bővebben lásd: foter.ro, 2016. 04. 04.) Arról, hogy a szervezők milyen arányban részesültek dicséretben és/vagy szidalomban, nincsenek adataim.

 (2) Marosvásárhely úri közönsége megelégszik a gitár-, meg a rövidfilm-fesztivállal és a novemberi könyvvásárral, nem rajong a nyaranként idecsődülő többezres, izgága tömegért. 

 (3) Mire kellene büszkének lenniük a város polgárainak? Arra, hogy a marosszentgyörgyi Sós-réten rendezett zajos dzsemborira ezrével érkeznek az illetlen és műveletlen kamaszok? Ez nem ok a büszkeségre, amiként az sem, hogy néhány ’ügyes szervező’ jól megszedi magát ezen a bulin. 

 A többi már történelem: 2012-ben rendezték meg utoljára itt a Félszigetet, egy év múlva Kolozsvárra költözött, 2014-ben visszahozták volna, de elbénázták (azt beszélik, hogy ’imázsveszteség’ esete is fennforgott). Majd visszatért a felfordulás, csak más néven: a Vibe Fesztivál 2017-ben lopakodott be a kertek alatt. ’Érthető’, hiszen buli-éretté cseperedett egy újabb nemzedék. 2018. júl. 4-én egész oldalas reklámmal jelent meg a Vásárhelyi Hírlap: „Mindenütt jó, de a legjobb a VIBE-on.” (Erről azt mondja a falfirkák gyöngye: „Minden reklám hazudik!”)

 A fesztiváligazgató fürdik a sikerben, és nem győzi hangoztatni, hogy ők milyen vagány fiúk. Pár hete azzal dicsekedett el, hogy „rangos európai díjat kapott a Vibe Fesztivál” (Népújság, 2023. jan. 27.). Csupán az ötödik díjat zsebelték be, amely – úgymond – azt igazolja, hogy „az, amit tesznek, kiemelkedő”. Nem vitás: a szakmai zsűri döntése mögött komoly érvek állanak, de a tény, hogy a nyugodt éjszakákat szerető vásárhelyiek véleménye különbözik ettől – már más lapra tartozik. 

 (Amikor összeállt ez a cikk, akkor felolvastam Tamás bátyának, aki – nyugger lévén – osztja a zajos bulikról szóló véleményemet. Ennyit mondott: „Tudod, mi jut eszembe a Vibe sikeréről? Egy, az Előrében hajdanán megjelent fénykép: jegenyékkel szegett mező szélén a hóból kiemelkedő öt fekete trágyahalom sorakozik.”) 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató