Buday Árpád szellemisége

Erdély római korának feltárásában örök érvényűt alkotó, mégis kevesek által ismert régészprofesszor, a nyolcvan éve elhunyt Buday Árpád emléke előtt tisztelgett szerda délben a Maros Megyei Múzeum. A tudós kutató marosgezsei, ma már elbontott szülőházán őrzött emléktáblát avatták fel ez alkalomból a Régészeti és Történelmi Múzeum várbeli épületében. 

Az ünnepi esemény első perceiben Pánczél Szilamér régész, a megyei múzeum munkatársa üdvözölte a vármúzeum dísztermét megtöltő egybegyűlteket. Ezt követően dr. Bajusz István, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez tartozó Magyar Történeti Intézet régészeti és művészettörténeti tanszékének egyetemi docense Buday Árpád kolozsvári éveiről értekezett. Az előadó kiemelte, hogy Buday – a Pósta Béla által létrehozott Régészeti Intézet és az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárában zajló munkába bekapcsolódva – elsőként végzett régészeti szakkutatásokat. Nagy tervei voltak, amikor harmincas éveiben a Szilágy megyei Porolissumban megkezdte Erdélyország római korának felkutatását, munkáját azonban három év múlva az első világháború derékba törte. 

Érdekes módon dr. Bajusz István 1978-tól ugyanezen a vidéken folytat ásatásokat. Első jelképes találkozása a régészprofesszorral négy évvel korábbra, 1974-re tehető, akkor vette ugyanis először kézbe Buday Római felirattan című, 1914-ben megjelent munkáját, amely máig a szakterület legjelentősebb magyar nyelvű kiadványa. 

– Buday Árpádot nem lehet megkerülni a mai régészeknek, elévülhetetlen munkássága által bennünk él tovább – jegyezte meg az előadó, aki a régészprofesszor ásatási jelentéseinek aprólékosságára, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a jelentések elsőként közölnek régészeti anyagokat, tehát nem egyszerű leírások, hanem tudományos igényű szakmunkák.

A továbbiakban dr. Bajusz István a nagy előd és a mai utódoknak a római határvidék megismerésére irányuló törekvései között vont párhuzamot. Értekezése végén azt emelte ki, hogy a Pósta Béla mellett töltött évek Buday számára az „ideális összedolgozás boldog időszakát” jelentették. Pósta halála után 1919-ben vette át a Régészeti Intézet és a múzeum irányítását. Életútja tipikus erdélyi értelmiségi sorstörténet, amelyből nem hiányoztak a meghurcoltatások sem. 1924-ben, miután az egyetemet Kolozsvárról Szegedre költöztették, családjával a Tisza-parti városba települt, az érzelmi szálak azonban továbbra is Kolozsvárhoz kötötték, csak ott volt igazán boldog – zárta értekezését dr. Bajusz István.

Ezt követően Pintér Nagy Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének tanára Buday Szegeden töltött éveit, intézményfejlesztő, -szervező munkáját, a szegény sorsú diákok ügyében tett kezdeményezéseit, illetve a város közügyeiben való aktív részvételét idézte fel.

Az együttlét utolsó perceiben Veres Magdolna, a Buday család utolsó Erdélyben élő leszármazottja szólt az egybegyűltekhez. Magdolna anyai nagyanyja a tudós régész testvére volt, személyesen nem ismerte a Buday név viselőit, és a Maros Megyei Múzeum felkérésére végzett kutatások során jött rá arra, hogy mit jelentett a családnak ez a nagy tudású ember. Régi családi fotók és személyes tárgyak meséltek neki erről, és mindezt a múzeum rendelkezésére bocsátotta. Így az emléktábla mellett egy kis kiállítás várja mindazokat, akik közelebb szeretnének kerülni Buday Árpád szellemiségéhez.