Búcsúszó
KOVÁCS ANDRÁS karvezető
halálára
Láthatatlanul is ott van minden emberi élet felett:
„Te pedig elmégy” (1 Mózes 15,5)
Éveken keresztüli csatározás után végeztetett be a sors, amely nem adott újabb esélyt. Pedig szeretett volna még itt maradni megszokott környezetében, szerető arcok között. Kimondhatatlanul fáj a búcsú, hangtalan szavak ülnek a torkunkban, könnyekbe burkolva gyászolunk.
A kiszabott esztendők leteltek.
Elköszönni jöttünk, akik tanítványaid, kollégáid voltunk, a város nevében, ahol születtél és hosszú éveken át éltél. Visszatekintünk a szép, hasznos és mégis oly gyorsan elmúlt életpályára. Búcsúzunk a Tanártól, aki a pedagógus minden tudományával nevelte, oktatta diákjait. Ki tudná megszámlálni tanítványait, elsorolni, hány diák kapott indíttatást tőle a kultúra, a művészet felé.
Következetessége, szigora, rendkívüli humánummal párosulva, tekintélyt és tiszteletet vívott ki a gyerekek és a szülők között. Szigorúságában minden tanítvány megérezte szívének odaadó jóságát.
Létrehozta a Nagy István ifjúsági vegyes kart, amely kórussal számos belföldi és külföldi fesztiválon vett részt. 2002-től átvette a Vártemplom Psalmus kórusának a vezetését.
Megszervezte városunkban a Bárdos Lajos-Nagy István kórusfesztivált, amit éveken keresztül precíz szervezői munkával egyedül működtetett. Pontos és lelkiismeretes munkáját példaként lehet a fiatalok elé állítani. Munkája elismerését számos diploma és díj bizonyítja. Karvezetői tapasztalatait könyvben foglalta össze, amit diákjainak és jövendőbeli karvezetőknek ajánlott.
A népéért való aggodalom vezette akkor, amikor megzenésítette Moldvay József Fohász című versét:
„Könny koppan könny marta kőre itt
Szégyen s vér kíséri lépteid
Múltunktól a jelen sem véd meg
Uram hallod? A holnapjáért esd ma néped…”
Dallama és szövege ma még erőteljesebben visszhangzik lelkünkben. Verejtékes, nemes küzdelem volt. Életével mutatta a példát. Emlékeinkben megőrizzük felejthetetlen egyéniségét, barátságos, mosolygós arcát. Feladatát betöltötte, küldetésének eleget tett, szolgált, boldogított. Nem volt hiábavaló az élete. Az égiek körébe érve Reményik Sándor versét idézve búcsúzunk:
„Aki, mikor a csend susogni kezd,
S hulló fenyőtoboz ver síri neszt,
E tompa, síri nesz mögött is van.
Szeretnék példát venni Tőle.”
Nyugodjon békében!
Murár Mária zenetanár, a Psalmus kórus tagja. (sz.-I)