2026. október 12., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rózsa Mária volt tanítványaként búcsúzunk egy olyan rendkívüli tanártól, aki nem csupán tanított minket, hanem példát mutatott emberségből, értékekből és mások iránti felelősségből. Tanítványai nevében méltatom mindazt, amit tőle kaptunk, s hálásak vagyunk az ő gondoskodó, elkötelezett munkájáért.

A Tanárnő nemcsak osztályfőnökünk volt, hanem egy olyan pedagógus, aki szívén viselte a személyes sorsunkat, számos iskolai foglalkozáson túli programon engedett magához közel, ezzel párhuzamosan kialakítva egy tanár–diák bizalmi viszonyt. 


Felidézek egy számomra kedves emléket, amikor is fiú osztálytársaimmal a háznál, ahol lakott, közösen szüreteltük a szőlőt. Az általunk elvégzett kevés munka nem volt arányban azzal a szeretetteljes megvendégeléssel, amit kaptunk cserébe, állandóan éhes kamaszokként sáska módjára mindent elfogyasztottunk, ami elénk került.

Értékrendünkre és személyiségünk kibontakozására gyakorolt hatását valójában csak felnőttként értettük meg. Még évtizedekkel azután is, hogy elhagytuk az iskolapadot, mindig „Kedves Tanítványaimnak” szólított bennünket. 

A tanítás iránti elköteleződéséről a 20. érettségi találkozónkra írt köszöntő levelében így írt: Amit a református leányiskolában rám fordítottak szeretetben, tanításban, nevelésben, azt szerettem volna visszaadni.

Ez a mondat talán mindennél jobban kifejezi az ő életének és hivatásának lényegét. Mi, a tanítványai, biztosan mondhatjuk, hogy ez neki maradéktalanul sikerült, mert mindnyájan az élet különböző területein elhivatott felnőttek lettünk időtálló értékrenddel.



Mindannyian emlékszünk arra a példátlan kiállásra, amit az 1994-ben újraindult marosvásárhelyi kollégium ügyéért tanúsított. Az akkori körülmények között ez nemcsak bátor, hanem rendkívül elkötelezett lépés volt, és megmutatta, milyen mélyen hitt abban, hogy a jövő generációinak biztosítani kell a református szellemiségben való oktatást. Felismerte, hogy még az olyan diákok is mint jómagam, akik nem kimondottan a tanulás miatt jártak iskolába, megfelelő motiváció és biztatás mellett eredményeket tudnak elérni. Hálás vagyok, hogy kiaknázta képességeimet, érdeklődővé és nyitottá tett a világ dolgai iránt.

Rólunk, tanítványairól később ugyanabban a levélben így írt: „Összetartók, egymást szeretők voltatok, ez adott erőt, ez lett a megkülönböztetésünk. Bizonyíték, hogy mindenki megállta a helyét az életben. Köszönöm nektek azokat az éveket, számomra sokat jelentettek, hitet az isteni gondviselésben”.



Valójában azonban nekünk van köszönni valónk. Az ő támogatása és útmutatása olyan alapokat adott, amelyek egész életünkben velünk maradnak. Mert amit kaptunk tőle, az életre szóló biztatás, bizalom, és az a képesség, hogy helyt álljunk az életben. Nemcsak tanított minket,hanem emberként is példát mutatott – alázatból, kitartásból és szeretetből.

Kedves Tanárnő, köszönjük, hogy életünk része volt, hálás szívvel búcsúzunk Öntől, de az emléke és a tanításai örökké velünk maradnak.

Nyugodjék békében!

Sípos Csaba


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató