2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Ady Endre és a Nyugat irodalmi-költői forradalmát hordozó századfordulón Magyarország legnagyobb hatású írója Bródy Sándor volt. Az irodalomtörténeti skatulyázás közhelyei szerint máig sulykolt tétel, hogy vele kezdődik irodalmunkban a naturalizmus.


Az Ady Endre és a Nyugat irodalmi-költői forradalmát hordozó századfordulón Magyarország legnagyobb hatású írója Bródy Sándor volt. Az irodalomtörténeti skatulyázás közhelyei szerint máig sulykolt tétel, hogy vele kezdődik irodalmunkban a naturalizmus.

Ez a megállapítás voltaképpen nem igaz, vagy kevésbé meredeken fogalmazva nem éppen így igaz. „A magyar naturalizmus Justh Zsigmonddal kezdődik, és nyomai vannak már Csiky Gergely egyes színjátékaiban is” – állítja Bródyról Hegedüs Géza jól ismert „irodalmi arcképcsarnokában.” Gondolatmenete szerint „Bródy tulajdonképpen a romantika egyenes folytatása, aki elérkezik a századvég és a századforduló szecessziójához, miközben megihleti a naturalizmus is.” A naturalizmus mint a szecesszióval és a szimbolizmussal érintkező ihlető forrás – az embernek óhatatlanul Martin Esslin tanulmánya jut eszébe (A tágabb összefüggéseiben vizsgált naturalizmus), amelyben a nagy naturalista alkotókat (Ibsen, Shaw, Strindberg, Csehov, Gorkij) a 20. század szellemét elsőként megérző költőknek nevezi, egy újfajta költészet előfutárainak, hiszen „ők fedezték fel a mindennapi élet közhelyszerű felszíne alatt rejlő mágiát, az egyszerű emberek tragikus nagyságát, a csönd, az elhallgatások költészetét.” (Esslin i. m.)

Az iparosodott, urbanizálódott 20. századi társadalom költészete ez, amely irodalmi és dramaturgiai tabukat, megcsontosodott konvenciókat törölt el, amikor beemelte az irodalomba és felvitte a színpadra „az ekkortájt születő pesti nyelvjárás sajátos fordulatait, pongyolaságát, nagyvárosias kifejezéseit” úgy, hogy mindezt az általa rajongásig szeretett Jókai romantikus nyelvezetével ötvözte. Bródy stílusa maga volt a legragyogóbb önellentmondás – állítja Szerb Antal, aki szerint a huszonegy éves fiatalember teljesen meghökkentő irodalmi ambícióval érkezett a vidéki kisvárosból, Egerből Pestre: Jókai és Zola irodalmi örökségét akarta egyesíteni debütáló novelláskötetében (Nyomor, 1884), amely visszhangos feltűnést keltett a korabeli irodalmi életben. Hegedüs Géza tanulmánya így látja Jókai – vele és általa pedig a magyar romantika – hatását az induló Bródyra: „éppen az idősödő Jókai fordul egyre nagyobb érdeklődéssel a nyomorúság kiszolgáltatottjai felé, ahogy Nyugaton is Victor Hugo és Dickens áll ki a szegények igazsága mellett, jól mutatva, hogy a naturalizmus mennyire benne gyökerezik a romantikában.” ( Hegedüs i. m.)

Személyének varázsa, karizmatikus sugárzása sokkal jelentékenyebb volt, mint műveinek hatása: számtalan visszaemlékezésből szinte egybehangzóan derül ki, hogy Bródy szellemi vezére Ady és a Nyugat nemzedékének és irodalmi forradalmának. 1914-es keltezésű önéletrajzának néhány részlete alapján talán jobban megértjük, miért tudott ez az igen jóképű fiatalember nemcsak a nők körülrajongott bálványa, hanem a korabeli irodalmi élet vezéralakja is lenni: „Egerben születtem. Születésem éve abszolút bizonytalan, csak a jóisten és Rót suszter tudja. A suszter kománk volt, és amikor megházasodtam – és »papucsokra« volt szükségem –, megesküdött, hogy 64-ben születtem, de kevés vártatva reá meghalt. Tehát lehet, hogy az ötvenedik évet taposom, de éppen úgy lehet, hogy negyvenéves vagyok. Tíz év se ide, se oda, annak, aki, mint én, hallatlanul változatos, meglepő és valószínűtlen életet élt. Nem akartam semmi lenni, nem is lettem semmi s most vagyok azon a ponton, hogy kezdjek valamit. Végre is pályát kell választani, szeretnék festő, vidéki körorvos, fiatal riporter lenni. … Nem vagyok sorsommal elégedetlen. Az édesanyám, aki 89 esztendős korában, csak néhány esztendeje, hogy meghalt, egyetlen egy fekete ruhát hagyott rám, mint összes örökséget, a ruha zsebében, a temetés után megnéztem, benne volt minden vagyona, egy fekete keretes szemüveg s az én utolsó levelem. Nekem tetszik a gondolat, hogy én utánam se maradjon más, mint egy szál frakk, abban egy szemüveg s valami naiv leánynak az utolsó levele. Stílusának kell lenni az embernek, és azt hiszem, hogy nekem volt. Keveset tanultam, keveset tudtam, nem sokat dolgoztam, igazán rosszat nem cselekedtem, és kevés hiányzott ahhoz, hogy jó költő legyek. Céljaim, ambícióim? Az élet célja az élet, én kiéltem, akármelyik pillanatban újra folytatom ott, ahol elhagytam. …Most pedig kedvem volna valamit mondani életem tanulságairól. Semmi tanulsága sincs. Könyveimről? Egyetlen könyvem sincs. A kis kutya az utcán jobban érdekel, mint akármilyen remekmű.

Irodalmi tervezéseim? Vázlatom, az van egy szekérre való: fiatal koromban nagyon művelt ember voltam. Amikor e sorokat írom, nagyon furcsa hangulatban vagyok és erősen képzelődöm: egy kis sovány fiút, édeset, hívőt látok a messze távolban. Ez voltam, hová szöktem el – magam elől? Az akkori friss lényem olyan ismerős, a mostani annyira idegen. Benézek a tükörbe: ki ez a különös ősz ember?” (Születtem… Magyar írók önéletrajzai. Palatinus Kiadó, Budapest, 1999)

A választ erre a rezignált kérdésre ki-ki keresse itt, e kiállítás fényképein és szövegeiben, s ha itt nem találja, marad még egy lehetősége: otthon is lehet keresni, a könyvespolc előtt, Bródynak egy dráma- vagy novelláskötetét leemelve, végigolvasva. Aki Rembrandt című novellaciklusát vagy az azonos című drámát végigolvassa, biztosan közelébe jut a titoknak: „ki is lehet ez a különös ősz ember?” Tanulságos nézelődést, jó olvasást és minél többféle választ kívánva, ezennel megnyitom a Bródy Sándor emlékének szentelt kiállítást.

Lázok János megnyitóbeszéde

Köszönet a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vándorkiállítását összeállító Szebeni Zsuzsának és Szebeni-Szabó Róbertnek, hogy munkájuk eredményét Marosvásárhelyre is elhozták, illetve a képek és a szöveg részleges közléséhez hozzájárultak.

A kiállítás 2014. január 17-ig hétköznapokon 10-16 óra között, illetve az előadások előtt tekinthető meg a Stúdió Színház előcsarnokában. Kisebb csoportoknak és osztályoknak kiállításvezetést is biztosítanak, előzetes egyeztetés alapján (bejelentkezés a 0748-358-325 számon).

*

„A rendezők és színészek a legapróbb részletekig tisztázták Flóra viszonyát a különböző figurákhoz és fordítva; anélkül, hogy pozitív–negatív jelzésű címkét viselnének a homlokukon (…) a rendezői elképzelés tehát helyes, realista, mai. S az elképzelés Erdős Irma és Kovács György játékában nagyobbrészt érvényesül is. Az első felvonásban sokrétűen kibontott, lebilincselő szerelmi párviadalnak vagyunk szemtanúi. A játszi könnyedség, kölcsönös fölényeskedés semmivé foszlik abban a pillanatban, amikor rájönnek, hogy tetszenek egymásnak. (…)

Erdős Irma alakításának felejthetetlen mozzanata az iskolaszék uraival való összeütközés. (…) A szöveget Erdős olyan mély átéléssel közvetíti, hogy a tanítónő alakja messzi az iskolaszék fölé magasodik. Kovács György kitűnő alakítást nyújt az első felvonásban. Az ő művészi vénájából futja arra, hogy az ott bemutatott figura „agyarait” – lefojtva, belső izzással – a második és harmadik felvonásban is ki-kimutassa.”

Oláh Tibor: A tanítónő

(Utunk, 1956. március 16.)

A tanítónő. Erdős Irma, Kovács György

Rendező: Kőmíves Nagy Lajos, Tompa Miklós

Állami Székely Színház, Marosvásárhely

Bemutató: 1956. február 24.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató