2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem telik el nap Romániában botrány nélkül. A kormánykoalícióban zajló hadakozást már megszokták a választók, fel sem kapják a fejüket a hírre. Az is természetes, hogy a kormánypártok és az ellenzék egymást szapulja. Végül is ez a dolguk. Sőt, választási évben szinte kötelező. Ám Romániában – mint minden dologban – ebben is túlzásokba esnek az érintettek. De túloznak a kereskedelmi televíziók úgynevezett szakértői, politikai elemzői, műsorvezetői is. Mintha azért fizetnék őket – meglehet, így is van –, hogy ijesztgessék, félrevezessék a nézőket, pánikot keltsenek az emberek körében. Igaz, a tudatlanságban tartott, félrevezetett embereket könnyebb manipulálni.

Idén négy választást tartanak, nehéz ennyi szavazásra elvinni az embereket, akiknek nagy része amúgy is teljesen kiábrándult a politikából, és főleg a politikusokból.

A politikusok mindebből nem sokat érzékelnek, talán nem is érdekli őket. Azért hadakoznak, hogy minél több embert magukhoz édesgessenek. Csábító ígéretekkel, áremelés-riogatással az ellenfél kárára, mások a háború veszélyével. 

A koalíció jelenleg éppen a választások összevonásán vitázik, amit a liberálisok szorgalmaznak. Vannak érvek és ellenérvek. Az RMDSZ elnöke is beleszólt a vitába. Szerinte az alkotmányossági és a törvényességi szemponton túlmenően meg kell vizsgálni az összevonás politikai célszerűségét is. Káoszt okozna a közigazgatásban, ha három és fél hónapon át a hivatalban lévő önkormányzati vezetők „költenék a pénzt”, miközben a már megválasztottak tétlenül várakoznak a mandátumuk átvételére. Ez szerinte feldühítené a szavazókat a parlamenti és az államelnöki választások előtt, és a helyi koalíciók létrehozását is nehezítené.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a két választás összevonása fékezné a szélsőjobboldali erők előretörését, aminek közép- és hosszú távon jótékony hatása lenne a demokráciára. 

De nem alszik az ellenzék sem.

Vasárnap például a S.O.S. Románia Párt suceavai fiókjának vezetőjét a csendőrök megbírságolták a Gheorghe Flutur liberális vezető által Suceaván a szélsőségesség ellen szervezett utcai tüntetésen, mert a rendvédelmi szervek felszólítására nem volt hajlandó azonnal elhagyni a helyszínt, és „erőszakosan kezdett viselkedni”. De bajok vannak az AUR-ban is. Dumitru Coarnă korábbi szakszervezeti vezető, majd PSD-s honatya, akit kizártak a pártból, és aki szinte azonnal átállt az AUR-ba, vasárnap bejelentette, hogy kilép belőle. Nem ment botránymentesen, mert a párt meg azt állította, hogy valójában kizárták. 

Az USR-ben dúló csetepatéról nem is kell szólnunk, mindenki ismeri a Lasconi-féle botrányt, de a kétmilliárd eurós vakcinaügylet sem idegen az emberek előtt.

Botrányok kavalkádja „színesíti” tehát a választások felé vezető utat. Miközben az ország belefullad az adósságba, tehetetlen a drogfogyasztókkal és az agresszív alvilággal szemben. Nemigen talál megoldást az általános elégedetlenségre sem. És a halálos kimenetelű közúti baleseteket kivéve szinte minden szempontból utolsó helyen kullog az uniós tagállamok sorában.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató