Bolyai János második házitanítója: Szilágyi József

Bolyai Jánosnak két házitanítója volt Vajda Dániel és Szilágyi József (1791–1836). Mindketten ugyanazon évben subscribeáltak, Gidófalvi Ferenc seniornál 1808-ban.

A Bécsi Katonai Akadémia. Itt tanult Bolyai János 1818–1832 között

Bolyai Jánosnak két házitanítója volt Vajda Dániel és Szilágyi József (1791–1836). Mindketten ugyanazon évben subscribeáltak, Gidófalvi Ferenc seniornál 1808-ban. Vajda Dániel reál tantárgyakra tanította Bolyai Jánost, később, 1816-ban Szilágyi József folytatta a korrepetálást, főleg latin nyelvből és történelemből. Mind a két házitanító szegény ember volt, de kiváló szorgalmú, jó tanítók. Ezeket a tényeket Paul Stäckeltől tudjuk, az első és mindmáig legalaposabb Bolyai-monográfia írójától. Tőle idézem az alábbi szakaszt:

„Farkas akkoriban (1818-1823 OGR megjegyzése) mind jobban eladósodott és fiának csak nehezen tudott hébe-hóba 10-20 forint zsebpénzt küldeni. János bizonyára már akkor megtanulta, hogy kevéssel beérje, ami később javára vált. Szép bizonysága a rokonérzésnek, melyet János maga iránt tudott kelteni, az, hogy hajdani házitanítója, Szilágyi József, szegény ember létére két év alatt 40 rhforintot küldött neki.”

A Bécsi Katonai Akadémia. Itt tanult Bolyai János 1818–1823 között.

Tehát Bolyai Jánost pénzzel segítette a volt házitanítója. Mennyi volt 40 rhénes forint reálértéke abban az időben? Nagyjából két havi tanári vagy tisztviselői fizetés. Bizony nagy áldozat egy szegény értelmiségitől. Ma is nagy áldozat egy tanítótól, vagy tanártól ha két havi fizetéssel segíti a volt tanítványát! Ebből is érzékelhető, hogy Bolyai János rendkívüli ifjú volt. Aki egyszer személyes kapcsolatba kerül vele, arra egy életre szóló benyomást tett. A másik házitanítója, Vajda Dániel is nagyon szegény ember volt, pénzzel nem segíthette Bolyai Jánost, de életre szóló barátságban maradtak, és bizonyíthatóan csak Vajda Dániel látogatta 1859 őszén a nagybeteg Bolyai Jánost.

Bolyai János idős korában ezeket írta önéletrajzi feljegyzéseiben:

„Mintegy 14 évesen egy nyáron a derék Szilágyi József által egy csomó jelesebb régi latin klassikusból s egyéb egy kollegyomi subscriptiora megkívántatóból (úgy) elkészültem: hogy néhány napig tartva megpróbáltatván examináltattam (mai udvarhelyi professor Magyarosi József s Décsei János által): társaim között legelsőnek ítéltettem s tétettem. De az idősb professor Szilágyi (a mostaninak atyja) ízetlen latin históriájára figyelmet fordítni semmi kedvem nem volt; az előttem merőben érdektelen, vonzalom nélkül való volt, s valóban nincs is igazi szárazabb, unalmasabb tárgy gyermek előtt: mint csupa (nem egyéb valamiként érdekes) történetsort előbeszélni előtte. Az ostáblát erősen szerettem (általában erősen nagy játékos, játékszerető, elevenséggel teljes gyermek voltam, arra volt sok hajlamom): úgy hogy a kollégyomban egy félévet szinte mind elostábláztam, -vesztegettem, -korhelkedtem: a második félévben azonban a (közönséges) történet-tanból is, mennyire gyermektől kívánni lehetett: meglehetősön (alkalmasint) censuráztam.”

Nagyon keveset tudunk Szilágyi Józsefről. Éppen ezért megörvendtem, amikor a múlt szombati Népújságban bemutatott Kemény Miklós Emlékkönyvben, találtam egy nekrológot melyet Szilágyi József írt Kemény Miklós emlékére. (A verset csak Bolyai János volt házitanítója írhatta, mert az idősebb Szilágyi József 1828-ban elhunyt! Idősebb Szilágyi József (1762–1828) – a kolozsvári Ref. Kollégium történelemtanára lett, Koncz József nem említi a Marosvásárhelyi Református Kollégium tanárai között.)

„Utas! Kérded ki e’ bús boltnak lakója?

Erdélynek egy ritka Ékesen szólója:

Emberré a’ köt az embert kővé tette –

De most a’ kőnek kell szólani érette.

Hév szíve, melynek a’ Föld kereke elfért

Nagy vereségében, e’ hideg kebelbe ért.

Elméje sas szárnya az égbe hordozta:

’S gondolatit villám módjára lehozta.

Egybe esküdtek volt szerencse ’s természet,

Tenni egy rend kívül való nagy egészet:

Eljött a’ hitszegő; mindent rá halmozva

Arany mosolygással, ’s azzal el távozva –

S a’ korán felsütő Napra jött borulat

Csak végre derült ki, mint esti pirúlat –

De minden csapás csak hősi győzelmét

Nevelte, formálva lelket szívet elmét –

A’ Herkuleseknek nem a’ kény párnája,

A’ viszontság a’ nevelő Dajkája.

Oh! Ha az egész rajz, a’ mint volt intézve,

Ki mehetett volna minden részre nézve:

E’ felsőbb Végzések határköve ’s ez hegy

Óriás sírhalmok sorába volna egy –

Lelkébe testébe KEMÉNY, csak szívébe

Engedő – MIKLÓS volt a’ kereszt vízébe.

Kit egy új életre a’ Haza könnyekkel

EL-FELEJTHETETLEN FIÁNAK keresztel.

Szélvész ’s eső közt is az Eget keresett

Szép láng ott ég tisztán, hogy hamva le-esett.

A’ mi a’ Végetlen Nagy Istent gondolta:

S mint az, a’ Világot egy szívbe kapcsolta:

Vissza ölelve azt a’ Mindenség Atya,

Magához közelebb körre méltóztatja.

Él ott KEMÉNY: ’s itt is e’ Név véget nem ér,

Míg az Ősi Magyar szív utoljára vér –

Él ő – mert élet az, melyet a’ Jó talál;

Midőn bilincseit meg oldja a’ Halál:

Hogy a’ post le rázott szárnyak szabad égre

Vigyék az új angyal örök fényességre –

Hol a’ sötét föld nem rejti a’ napot el,

’S nem jön új könnyekkel az-el pirúlt reggel.

Oh! Ha mind meg látnók, mivel menyünk szembe

Előre rohannánk bé a’ sírverembe–

Hányszor láthatatlan nyíl-zápor kezdett

Édes szempillantás jajjan nem végződött

A’ legszebb örömek fájdalmakat szülnek;

Rövid Édenekben poklaink készülnek–

Minden mely egy által szegzett szívvel sóhajt

’S minden amit el-nem érhet, olyat óhajt

Örömünk drágán vett egybe foglalása

Nehéz láncszemek, ’s azoknak hangzása.

A’ nevetés napfény a’ zöld sírhalmakban–

Egy könnycseppel nyíló virág halottakan–

Vakon tapod a’ sors– de legmérgesebbek

A’ felebaráti kezektől vett sebek:

Az ártatlan célul van téve mindennek,

’S mint halottra rágni ’a férgek úgy mennek.

A’ föld burjánt szeret, nem az Ég plántáját;

’S a’ virtusnak termi inkább keresztfáját,

És a’ töviseit Szent koszorújának–

De gyöngyek könnyei égi pályájának–

Míg gúnyol a’ kevély Nemesist nem látva,

A’ tornyokkal szembe őrvényeket tátva–

Hány boldognak látszót nem kell végre szánni?

’S a’ legjobbnak lehet, a’ mit kelljen bánni –

A’ gyermeki szép kort is már kígyó várja

A’ Tudás-fánál, hogy Édenből kizárja.

Kinek volna kedve még egyszer elélni

Mind a’ mit élt, ’s újra hiába remélni?

Hol a’ boldogság? –’s mi titka megfejtése?

Meg nyugvás– vagy végig minden’ egyezése –

Csak kis útra való az a’ mivel menyünk–

Túl a’ sírhalmokon telik bé reményünk–

A’ valóságba a’ különbség nem oly nagy–

Bár a’ várt tavaszon engedne ki a’ fagy!–

Hogy nyomorultak mind borulnánk egymásra

Egy igaz testvér Mi Atyánk mondásra!–

Mind addig a’ földi bujdosás szomorú–

Az első Káintól fogva egy háború–

’S béköszöntésünkben kezdve végig sírás–

Boldogok az alvók – azt mondgya az Írás:

Csak hogy az éjben ily világ ki alvása

Az el nem aludtak később virradása.

Hullanak árbocaink, restég alkotmánya Hajónknak,

Mint mikor a’ szélvész a’ nagy fát tépi tövéből

’S a’ nevedék kisebb csemetéket véle zúzza:

Úgy ragadá a’ reményt a’ halál el bús kebelünkből:

Nincs a’ Perikles – földre le szárnyalt égi Igazság

Angyala tűnt el – ’s egy Minevra világa aludt ki.

Sírnak a’ Jók ’s árvák könny-fellegi hatnak az égre–

A’ Haza megsebzett szívvel gyászolja halottját

Mert oly oszlopait nem mindjárt termi a’ földje.

Istene honunknak! Lelkét küld vissza KEMÉNYnek.

Úgy itt az elnyomott. ’s hogy az ember drága barátját

Nyerje meg oly szeretet remekébe mint vala MIKLÓS,

’S hogy fényjék szeretett Honunk volt csillaga ismét.

Szilágyi Josef”.

Bolyai Farkas írt egy rövid nekrológot Szilágyi József emlékére, melyet Oláh Anna közölt a http://www.bolyaitestamentum.hu honlapon és „Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas” c. könyvben:

„Utas! Tisztelettel lépj e porra; tűzszárny

Fölröpte világa után maradt az árny.

Haza! Tiéd volt, míg vert e szív, fogadd

Kebledbe; s örökül több testvéreknek add.

Ész-érzés-tett-egység délpontról odalett,

Szellő nyög fiadnak zöld pázsitja felett.

Nincs ő, de ha Réád sötét ború dörög,

Az örök Ég előtt éretted könyörög.

1836. Cholerában, 45 éves korában, erővel és tűzzel teljes élet derekán véletlen lesújtott Szilágyi József emlékére. ” /Kibetűzte Oláh Anna/

Legalább ennyivel emlékezzünk egy igazi tanítóra és egy nemes célra áldozni tudó szellemre! Bolyai János második házitanítója fiatalon elhunyt. Sajnos, Bolyai János egyetlenegy szponzora – gróf Kendeffy Ádám, gróf Kemény Miklós, bögözi Jakab Lajos orvosdoktor, Szilágyi József hivatalnok – sem érhette meg, hogy örvendezzenek, a magyar nép egyik legjelesebb tudósát támogatták, pénzadományukkal hozzájárultak a Tér Tudományának megalkotásához!

A Bécsi Katonai Akadémia bejárata

 

A Bécsi Katonai Akadémia és a hozzáépített Stiftskirche