Bolyai Farkas hazafisága

Bolyai Farkas reálpolitikus volt, németbarát, és élete során sok kompromisszumot kötött.

Az utolsó bólyai magyar tanító, Szabó Károly és a cikk írója egy bólyai sétán (Halmágyi Zsolt fotója)

Bolyai Farkas reálpolitikus volt, németbarát, és élete során sok kompromisszumot kötött. Sokszor leírtam és körüljártam azt a témát is, hogy 1852. július 31-én, amikor az ifjú Ferenc József császár Marosvásárhelyen járt, Bolyai Farkas Szív hangokkal című versével köszöntötte az uralkodót, és a császár részére német, latin, magyar nyelvű, Bolyai Farkas által írt, császárt üdvözlő díszkötetet is készítettek. Akkor, amikor 1857-ben, hasonló felkérésre, Arany János A walesi bárdokkal válaszolt. Vagy ugyancsak meredek javaslata volt Bolyai Farkasnak a nagyenyedi Református Kollégium felszámolása és a marosvásárhelyibe való beolvasztása. Ezt az 1848-as forradalom után javasolta, látván, hogy a románság nem nézte jó szemmel az akkor már többségében románok lakta Fehér megyében az enyedi kollégium létét.

1884 novemberében jelent meg a Természettudományi Közlönyben (a 143. füzetben) egy Bolyai Farkast jellemző írás, melyben megkérdőjelezik Bolyai Farkas hazafiságát, és szemére vetik az uralkodóházhoz való hűségét. Erre írta kisebbik fia, Bolyai Gergely (1826–1890) Bólyában alábbi gondolatait, amely így, teljes terjedelmében nem volt közölve²:

„Bolyai hazafiságát azon jelentésért – melyet lehet, hogy fel sem küldött a Consistoriumhoz –, ’s azért, hogy Kossuth forradalmi politikáját nem szerette, elítélni még nem lehet; mert tény az, hogy senki hazáját, nemzetét inkább mint ő nem szerette, senki inkább anyagi, ’s szellemi téreni előhaladását lelkesebben nem óhajtotta, – ’s fájt neki, hogy az előtte példaképül állott, s nagyra becsült német kultúra világa mögött nemzetét oly messze távolba lássa, megcsökönyösödött szokásai bilincsei között lassú léptekkel …. A tudós társaságtól – mint akkor nevezett – sokat remélt, s büszke volt reá; mert a tudomány napját látta általa a haza egén feljönni. Ő maga is belátása és tehetsége szerint törekedett mind az irodalom, mind a mathezis terén a nemzet haladását előmozdítani. Kemény Simonjában (Öt szomorú játék) nem erőltetett, hanem valódi hazafi érzés sugallta tollába nagyszerű dikciót, Leonidászi jellemet, és szellemet kívánt nemzetében önteni, és felkölteni. Mikor a Rákóczi indulót tanultam, melynek egy tökéletes kottáját bírta – oly exaltációba jött, hogy a szöveget «szegény magyar nép, törik mint cserép» mit sohasem hallottam, dalolni kezdte, és lelkesültsége látszott a nagy történelmi múlt feletti fájdalma. Minden történelmi nagy embereinek kegyeletes tisztelője volt. A történelmi bűnös momentumok okait pedig élesen elítélte. Mindezek a hazafi érzését tanúsítják, mely nem is hiányzott nála, de az ok nélküli vérontásnak, a biztos bukással járó forradalomnak ellene volt, melynek megtörténte után nagy pesszimista a lengyelek sorsára jutott nemzete jövője felett teljesen desperált, miután a Széchényi által biztos engedménnyel kiszámított fokozatos haladás nagy munkáját Kossuth által helyrehozhatatlanul összerontania látta. Desperációjába (kétségbeesésében), a servitutis inpatiens impensi incapax (a türelmetlenség és képtelenség fogságában szenvedő) jelszóval bélyegzett szerencsétlen nemzetéről politikai fordulatot is előidézhető szívós, kitartó türelmet a passzív helyzetben föl se tészen, – a hatalomnak meghajolva inpraeticus és visszatetsző javaslatot is tehetett, csak hogy a nemzet ifjúsága a kultúra teréről le ne szoríttassék, mert akkor nehéz idők voltak, deákok is voltak a Kossuth újabb titkos machinatióibani részvétért a gyulafehérvári kazamatákban rabláncon. Őfelsége mikor a Kollégiumot megnézte, semmi haladati nyilatkozatot nem fogadott el, hanem a tanári karhoz, élén a református püspöki helyettessel, legkegyelmesebben ezen intő sorokat méltóztatott intézni – melyet magam is őszintén tanúja voltam hallani „Legyenek jobbak, mint eddig voltak, mert eddig ugyan rosszak voltak”. Ily körülmények közt elismerést érdemlő, ha a különben is hatalom tisztelő – családunk is az volt I. Ferdinánd király óta – de nemzeti sorsát sok szájhősnél mélyebben érző, desperált agg tanát az ifjú keblű uralkodó őfelsége legmagasabb kegyét nemzetének és felekezetének az által törekedett megnyerni, hogy a korát megelőzött nagy reform úton szellemű II. József császárt állította egy nagy uralkodó mintaképül fel (Lásd Szívhangok). Attól pedig miután a Szent István ótai nyolc százados latinizmus a magyar nyelvet felemészteni nem tudta legkegyelmesebbet se tartotta, hogy azt erőszakolt germanizmusa hívnak valaha, – mert tudta, hogy csak a rómaiaknak sikerült a meghódított provinciákat latinizálni.

A pesszimizmus és desperatio (kétségbeesés) szülte mind azt, amiben önmagával következetlennek látszik lenni. Az enyedi Kollégium föloszlatását – az adott jelenleg MVásárhelyen kezdeni – úgy emlékszem, hogy az oláh nemzetség közötti elszigeteltségével okadatolta.

Rossz szeszély, de nem rossz akarat szülte dolgok, melyek, ha úgy lesznek, ő maga se lett volna megelégedve.

Ő maga is az életben sokat elhirtelenkedett, és mindig megadta az árát – nem tehát ha megfontolatlan, számítás nélküli dolgoknak – és pláne mikor egy nemzet sorsa forog kérdésben – határozottan ellene volt.

Hogy a hatalomnak meghajolt, azon csodálkozni nem lehet, – hiszen ma is csak annyit bírunk, mennyit a hatalom adott, – a nemzet jogok kívánalmai még csak a kegyes óhajtások közt lebegnek.

U.I. Levelei közt böngészvén, épen most láttam egy 1854. október 25-ról írt levele végén ezeket: „A Kollégium vissza adása ígéretben van, ha a most sűrűn menő katonaságnak annyi betege nem lesz, hogy okvetlen szükség legyen reá – A szomszéd templom (a minoriták temploma éppen tőszomszédságban van) is azon feltétel alatt adatik vissza – nyüzsög a katona, az utcára nézni irtózás csak…”

Oláh-Gál Róbert¹

Eddig tartott Bolyai Gergely feljegyzése, szöveghű közlésben! Szerintem nagyon is elgondolkodtató, és talán néhány gondolata ma is igen aktuális. Bólyában már akkor is csak a földbirtokosok voltak magyarok, ma is alig van magyar család. A faluban teljesen kihalóban van a magyar elem. Bolyai Gergellyel Bólyából kihalt az ősi, 700 éves bolyai Bolyai család. (A mai helységnevek helyesírási szabálya szerint (sajnos) a falu nevét ó-val írjuk, annak ellenére, hogy a Bolyaiak 700 éven át o-val írták.)

1 készült a Magyar Tudományos Akadémia Domus programja által támogatott tevékenység keretében

2 MTA KK 26/75