2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bodor Pétert többek között orgonakészítőként – „orgona mester”, „orgona művész” jelzőkkel illetve – tartják számon. 

Az 1829-ben készült vámosgálfalvi orgona oldalnézetből


Bodor Pétert többek között orgonakészítőként – „orgona mester”, „orgona művész” jelzőkkel illetve – tartják számon. Élete folyamán több orgonát is készített és annál többet javított. Megjegyezzük, hogy az orgona használata a reformáció után az erdélyi magyar templomok közül csak a római katolikusoknál dívott. A reformációkor ugyanis Dávid Ferenc kitiltatta azokat a templomokból. Miután az 1750-es években előbb a reformátusok, majd az unitáriusok is engedélyezték a templomi orgonák használatát, ez a gyakorlat csak a 18. század végén, valamint a 19. század első felében vált általánossá. A protestáns gyülekezetek az 1800-as évek első két évtizedében gazdagodtak a legtöbb orgonával Erdélyben.
Bodor már fiatal korában elsajátíthatta az orgonakészítés fortélyait, hiszen elég korai értesüléssel rendelkezünk ilyen vonatkozású foglalatosságáról. Neve orgonakészítőként vagy -javítóként már 1806-ban felmerült. Ezt onnan tudjuk, hogy a nagyernyei református templomban 1806-ban készíttetett, és azon év július 5-én átadott orgonát az egyházközség több tagjának a követelésére, akik azt hibásnak vélték, újból megvizsgáltatták. Ekkor fordultak a Koronkán tevékenykedő Bodor Péterhez mint orgonakészítőhöz. Az ernyei református egyházközség szekerest fogadott, és elhozatta Bodor Pétert, Intze Sámuel marosvásárhelyi orgonistával és az orgonakészítő mesterrel együtt, akik újra szemügyre vették a hangszert és találtak is javítanivalókat azon.
Bodor orgonakészítő vagy -javító tevékenységére vonatkozóan a következő évekből nem találtunk adatokat. A nagyernyei fellépése utáni évekből ismert következő adat Szamosújvárról való. Az ottani börtönben büntetését töltő mester – amint egy előbbi részben már említettük – szabadulása előtt megjavította az örmények Szent Ferenc zárdatemplomának az orgonáját. Orgonakészítéshez önállóan valószínűleg csak akkor fogott – természetesen megrendelésre –, amikor a városi geometra tisztségéről kénytelen volt lemondani. 
A legrégebbről ismert, általa készített és ma is meglévő templomi orgona a vámosgálfalvi. A gálfalvi református egyházközség 1828-ben döntött a templom orgonával való felszereléséről, miután az elhunyt Pais László kántor helyett 1828. november 9-én Albert István marosvásárhelyi tógátus diákot kántornak választották. A választáskor azt is értésére adták, hogy közelebbről orgonát készíttetnek, és elvárják, hogy „olyan készülettel legyen, hogy mikor az orgona elkészül, akkor az orgonistaságot is folytathassa”. A gálfalvi egyháztanácsi jegyzőkönyvbe 1830. február 10-én bevezetett kurátori számadás arról értesít, hogy az 1829. május 2-án Bodor Péterrel kötött megállapodás értelmében a mester 900 rénes forintért és egy hordó borért fogja az orgonát elkészíteni, amikor előlegként kifizettek 450 rénes forintnak megfelelő 540 magyar forintot. Emellett fizettek még a mester szekérrel való szállításaiért és lécszegekért 13 magyar forint 68 „pénzt” (vagyis dénárt).1 A kialkudott ár második felének a kifizetése az orgona átadásakor történt 1830-ban. Erre vonatkozóan a vizitációs jegyzőkönyv arról értesít, hogy ekkor az orgonára és karzatára 764 forint 26 dénárt költöttek, és a következő évben ónsípokat öntettek. Az orgonaszekrényt 1832-1833-ban lefestették, amire még 252 forintot költöttek. Az orgona ma is áll, de felújításra szorul.2
A vámosgálfalvi orgona egymanuálos, hétregiszteres, ikerszekrényes, mechanikus csúszkaládás. Az orgonaszekrény iker, két oldalán három-három sípmezős (7-7-7, 7-7-7) barokk homlokzattal. Alaposabb javításra 1911-ben szorult.
A következő adatunk 1834. évi. Ekkor a székesi orgona javítójaként találkozunk vele. Az 1818–1819-ben épült székesi református templomba az egyház egyik jótevője egy kisebb méretű állóorgonát vásárolt az ottani egyház számára, amely közben elromlott. Az orgona megvizsgálására Horváth János megyebíró Bodor Péter mechanikushoz és Kelemen Péterhez fordult annak megvizsgálására, amiért kifizetett 17 forintot. Azután az orgonát szétszedték, és szekéren Marosvásárhelyre szállították. Javítása 400 forintba került, amely munkát feltételezhetően Bodor végezte.
Bodor következő orgonái a fogházból való másodszori szabadulása után készültek. 1846–1848-ban főként orgonaépítéssel foglalkozott. Három orgonát is épített ebben az időszakban: egyet Mezőbondonban, Marosludas mellett, egyet – a leghíresebbé váltat – Kibéden, az utolsót pedig a mezőségi Szabédon. Itt egyúttal felvetődik annak a valószínűsége, hogy még máshol is építhetett vagy javíthatott orgonát. De erre a kérdésre választ csak a környékbeli – elsősorban református és unitárius – egyházi levéltárak felkutatása, illetve a templomi orgonák szakértő általi felértékelése révén kaphatunk.
Másodszori szabadulása utáni első orgonája a mezőbodoni. Levéltári vagy egyháztörténeti adatokat ennek készítésére vonatkozóan eddig nem találtunk. De az orgona egyik fiókja aljára ragasztott 19. század végi megemlékező szöveg megörökítette a készítés évét. A feljegyzés a következőképpen hangzik: „Ezen orgona készült 1846-ban Bodor Péter művész által – Ujvárosi Sándor mester idejében. Meg újíttatott 1888-ba Takáts Ignátz művész által Ujvárosi Sándor mester idejében”.
A ma is használatban lévő kibédi református templomi orgonát illetően abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy annak története jórészt feltárt, 1928-ban ugyanis elkészült az egyházközség története, amely elég részletesen foglalkozik az orgona készítésével is, amelyhez az adatokat a szerző az egyházközség korabeli jegyzőkönyvéből merítette.3 A kibédiek orgonakészítő szándékukat már 1845-ben kinyilvánították. Az egyházközség 1845. február 12-én tartott 
„megyegyűlésében” hangzott el először a templom orgonával való ellátásának a kérdése, amikor „indítványban hozatik, hogy szentegyházunk díszére és a vallásos érzés felbuzdítására egy szentegyházunk nagyságához arányított szép orgona készíttessék, s ennek alapjául pénz eszközöltessék”. A javaslatot a közgyűlés elfogadta, és a szükséges anyagiak biztosítása érdekében is több intézkedést foganatosított. Utasították a „megyebírót”, hogy teljesen vágassa le a Simonfi András által a „megyének”, vagyis az egyházközségnek ajánlott, Lapohas orrán való erdőt, majd a Pap erdeje melletti falusi ciheressel cseréltesse ki. Ezenkívül az Őzvápán lévő 
„veszendő” fákat vágassa le, és a faluban ölfaként értékesítse, és a befolyt összeget fordítsák az orgonakészítésre. 
A szükséges költségpénz beszerzésére fordított előmunkálatok után, 1846. május 6-án meghozzák a végleges döntést, és három napra rá megkötik Bodor mesterrel a szerződést is. A május 9-én megkötött egyezség első pontjában megfogalmazzák az orgona milyenségére vonatkozó igényüket. „Az orgona két darabból álló lészen – szól a szerződés –, és az eleje a karzat elején a párkányzatig lemégyen, kiálló domborodásokkal, alolról fel egészen a stakatúráig, ahoz illő párkányzattal végződvén, s a két darabot felyül egy nagy nap rádiusokkal egybe kötvén, nemkülönben az orgonának felső része szép cirádákkal ellátva lévén, s a claviatura közepében a két orgonaoszlop közé helyeztetődvén.” Az orgona tízmutációs kellett legyen, és azt is előírták, hogy a sípok miből készüljenek. A munkálatokért a mesternek 2400 rénes forintot ígértek, részletekben történő kifizetéssel. Előlegként 250 rénes forintot adtak neki, a többit részletekre osztották. A szerződésbe foglalták, hogy július 1-jén ugyancsak 250 forintot fizetnek, december 1-jén 500-at, a többit pedig az átvétel alkalmával. Ugyanakkor vállalták, hogy a deszkákat saját költségen Marosvásárhelyre szállítják, az orgonát a városból kiszállítják, a felállítás idejére a mester és legényei számára szállást és élelmet biztosítanak. Egyúttal elvárták egy „oly finom és tökélletes orgonát készíteni, hogy ha az írt minőségű cinsípok helyett fekete ónsípokat tenne, vagy pedig az írt pontok szerint a nemes megyének megcsalódása történne, azon kárt megfordítani köteles léjend az orgonaművész úr, pedig ha az orgona be nem vehetőnek ítéltetnék, azon egészben a felvett pénzeket visszafizetni köteleztetik, lekötvén cautioúl minden ingó és ingatlan javait, hogy azokból a nemes megye magának eleget vehessen, vétethessen.”4 
1 Vámosgálfalvi Ref. Egyházközség lt, Jövedelmek, költségek s egyéb dolgok jegyzőkönyve1815–1835, 137 oldal. 
2 Ezúttal köszönöm Sípos Dávid szívességét az orgonáról készült fotók rendelkezésemre bocsátásáért.
3 Kibédi Ref. Egyházközség  lt, A kibédi református egyházközség története megalakulásától 1928-ig, kézirat, 11-13.
4 Kibédi Ref. Egyházközség lt, Iratok, C. 84. sz. 
 
 
(Folytatjuk)
 
Pál Antal Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató