A bódé őrzői
2017-07-18 14:21:38
- Nagy Székely Ildikó
Biztos pont volt a sétány szélén. Várt és váratlan találkozások, nagy beszélgetések színhelye, a tanítás utáni tikkasztó melegben enyhet adó oázis.
Biztos pont volt a sétány szélén. Várt és váratlan találkozások, nagy beszélgetések színhelye, a tanítás utáni tikkasztó melegben enyhet adó oázis. Egy júniusi délutánon azonban elnyelte a föld. Piszkosszürke vászonkerítés ölölte körbe a pár lépésnyi helyet, ahol aznap délelőtt még a környékbeli gyermekek mindennapjaiban fontos szerepet játszó bódé állt. A fürge mozgású rolleres fiú erről akart beszélni velem.
– Írd meg, hogy mindig ezt csinálják – kért felháborodottan, aztán mesélni kezdett. – Először a focipálya tűnt el. Műgyepes volt, és egy ideig védőháló húzódott fölötte, hogy a labda ne repüljön ki, és ne verje fejbe az arra járókat. Aztán a háló megrongálódott, maga a pálya is eléggé tönkrement. De ahelyett, hogy rendbe tették volna, egyszerűen megszüntették. Úgy tudom, a közeli tömbház idősebb lakói kérték ezt a polgármestertől. Zavarta őket a meccsek zaja. Játszóteret alakítottak ki a pálya helyén, libikókákkal, apró hintákkal. Nem mondom, arra is szükség van. Minket viszont a kisgyermekes szülők nem néznek jó szemmel az olyan helyeken. Azt mondják, mindent tönkreteszünk. De akkor hova menjünk szórakozni?
– Tényleg, hova? Van olyan hely, ami kimondottan nektek szól? – kérdeztem vissza.
– Nem sok. Volt például egy fűzfa a parkban, régebb oda jártunk „tárzánozni”. Tavalyelőtt vágták ki, nyoma sem maradt. Meg aztán volt ez a bódé… Iskolából hazajövet innivalót vettünk ott magunknak. Sohasem kellett sorba állni, és ha mégis, két percnél nem tartott tovább a várakozás. Délutánonként is ott gyűltünk össze mindig a haverokkal kólázni, chipset majszolni. Ha edzésre vagy strandra mentünk, akkor is ott találkoztunk. Egyszer egy pénztárcát találtunk a bejárat előtt. Pénz nem volt benne, csak egy lány fényképe és egy könyvtári belépő. Magunkhoz vettük, és a közeli padon várakoztunk. Jött is aztán egy srác, látszott rajta, hogy valamit keres. Meglepődött, amikor megszólítottuk, de aztán nagyon megörült. Fontos személytől kaphatta azt a tárcát... Szóval, volt pár sztori a bódénál… Egy barátom édesanyja mesélte, hogy fiatal korában tekknek nevezett poharas üdítőt lehetett ott kapni. Mai napig úgy emlegette ezt a bódét, hogy a „tekkes”. Biztos, hogy az ő korosztályának is hiányozni fog, nemcsak nekünk. De nekünk még jobban. Úgy hallottam, valami lángosost terveznek a helyébe. Csak azt nem tudom, minket miért nem kérdez meg senki az ilyen változtatások előtt. Attól, hogy még nincs „buletinünk”, véleményünk nagyon is van...
Felindultságában elhallgatott, én pedig nem akartam kioktatni a felnőttvilág sokszor kíméletlenül racionális működéséről. Később nyugodtabban folytatta.
– Kérdezted, hogy van-e olyan hely a városban, ami igazán a miénk. Talán a lakótelepi sportpályák lennének, de azokból kevés van, és rendszerint foglaltak. A somostetői gördeszkapályát viszont kimondottan nekünk találták ki. Hetente többször is kijárunk oda. Egy csomó román havert is szereztem már ott, és olyan gyerekkel is megismerkedtem, aki Ausztriában él, és nyaralni jött az itteni nagyszüleihez. De ezzel a pályával is van egy kis gond. Kizárólag sportolásra, hajtányozásra, gördeszkázásra, biciklizésre kellene használni, sok szülő azonban a szöktetőkön csúszdásztatja az egy-két éves gyermekét. Pedig öt perc sincs a játszótérig, ahol aztán válogathatnának a hintákból, csúszdákból. És ha véletlenül egy levegőtrükk közben megütjük az apróságot? Olyankor sem a felnőtt a hibás, csakis mi, a felelőtlen tizenévesek.
– Számítógépezni mennyit szoktál? – tereltem szelídebb mederbe a beszélgetést.
– Ez attól függ. Ha jó idő van, alig egy órát. Olyankor szívesebben lógok kint a haverokkal. Inkább esténként ülök le a gép elé. Legszívesebben videókat nézek. Ismert filmekről paródiákat, tízes listás érdekességeket, mondjuk a világ legveszélyesebb víziparkjairól meg olyan helyekről, ahova felnőttként, ha sok pénzem lesz, talán majd én is eljutok.
– Mivel szeretnél majd akkor foglalkozni?
– Programozással. Számítógépes játékokat terveznék. Az első a gyermekkorunkról szólna, és benne lenne minden fontos helyszín. Újra lehetne ültetni a fűzfát, és a focipályát meg a bódét is visszaépíthetnénk…
