Tüntetésekkel indult az idei esztendő (is), az emberek fizetésemelést, nyugdíjemelést követelnek. Az év eleje az adóemelések ideje is – nem kell magyarázni miért –, a lakosság nagy hányadának a rémálma.
Egy közvélemény-kutatás szerint a lakosság több mint 80 százaléka nem ért egyet semmiféle adóemeléssel, függetlenül attól, hogy mire használnák fel az így begyűlt pénzeket. Tíz megkérdezett közül egy válaszolta azt, hogy nem zavarná, ha biztos lehetne abban, hogy az adólejeit az egészségügy fejlesztésére, az oktatásra vagy infrastrukturális beruházásokra használnák.
Nem lehet csodálkozni az emberek bizalmatlanságán. Egyrészt Románia az Európai Unió egyik legszegényebb országa, ahol az egy főre eső GDP a nyugati fejlett országokénak a hetven százalékát sem éri el. A World Vision Románia szerint tíz gyerek közül egy nem kap elegendő ennivalót, és esténként éhesen fekszik le. Nem beszélve a lakhatási és tisztálkodási körülményekről. Másfelől az sem világos, mire költik az illetékesek az adókból befolyt összegeket.
Az tehát, ha valaki nem szeretne nagyobb adót fizetni, még akkor sem, ha biztosan tudná, mire használják majd a pénzét, nem azt jelenti, hogy elégedett az egészségügy, a tanügy helyzetével, vagy példának okáért az utak állapotával. Azt sem gondolja senki, hogy az ezekre a területekre szánt költségvetési összegek elegendők a megfelelő fejlesztésekre. Hanem azt jelenti, hogy nem bízik meg azokban, akik a közpénzeket kezelik. Hiszen a rendszerválás után egymást követő kormányok egyike sem bizonyította, hogy érdekelné a választási ígéretek betartása.
Most, a koronavírus fenyegetése idején, még inkább megrendült az emberek bizalma az ország vezetőiben és a politikusokban. Az emberek egy része még bízik az orvosokban és az egészségügyi dolgozókban, de egyre többen vannak, akik inkább az isteni gondviselésbe vetik bizalmukat.
Nehéz dolguk lenne a vezető politikusoknak, ha egyáltalán meg akarnák nyerni a kiábrándult, elszegényedett emberek bizalmát. Demokráciadeficit és bizalomdeficit jellemzi az országot.
