2022. augusztus 13., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

A gyűjtés az ember sajátja. Az állatok nem gyűjtenek. Legfennebb őket gyűjtik. Pl. kanárit, teknőst, papagájt, vadász- és díszebet, macskát, a merészebbek nagymacskát, tigrist. Bár abból egy is elég. Nem is szólva az állandó készenlétről (értsd: frász).

A gyűjtés sohasem nulla pontról indul a tárgyak esetében. Előbb csak úgy adódik, van, véletlenül összeverődik néhány darab. Fennmarad, elfelejti az ember kidobni. Idejében megszabadulni tőle. (Nem veszi észre a feleség, anyós, a nagytakarító. A rendteremtő.) Aztán a nyakunkon marad. Vagy mégsem. Mert az ember társas lény, társadalmi, gazdasági és számos kapcsolatrendszer foglya, önkéntese. Ezt-azt kap, vásárol, szerez. Szükséges. Kíváncsi. S ha már van három, akkor rendszerbe kívánja rendezni. Szempontokat eszel ki. És a szempontok olykor maguk kínálkoznak fel. Csupán idejében fel kell ismerni azt, azokat, őket. Például a bélyegek esetében az országolás fontos referencia. Vagy az ábrázolás tárgya: növények, állatok, tájak, olimpiák, sport, városok, építmények, emlékművek, szobrok, festmények, híres emberek stb. 

Az egész úgy kezdődött – tanultuk negyedikben-ötödikben –, hogy majomból emberré nemesedett ősünk rőzsét gyűjtött a tűzhöz. Amit még nem ő gyújtott meg, hanem a segítségére siető természeti erők. Vagy kovakövet csereberélt ugyancsak tűzgyújtás céljából. Legyen tartalékban is. Mikor már kezdte kapiskálni, belátni a jövőt. Igaz, még csak a rövid távút, ami a létfenntartáshoz szükséges. A perspektívához filozófiát jóval később bölcselkedett ki. Gyűjtötte az állati bőröket, mert fázott a barlangban, gyűjtötte a trófeákat, amelyek ügyességét, kiválóságát voltak hivatottak demonstrálni, mert indulásból hiú volt. A díszítményeket látta az állatvilág hímjein, a madárvilágban, maga is olyan akart lenni. Még nem hitte azt, hogy különb az állatvilágnál.

Vagy maga köré gyűjtötte az erős férfiakat, akik a táplálékszerzésben kiválóan hasznosíthatók voltak. Nem utolsósorban az utódnemzésben fontos, de alárendelt szerepet játszottak. Mikor már felismerte az aktus és a későbbi szülés/születés közötti összefüggést. Beletelt némi időbe, így is, úgy is. Ja: akkor matriarchátus volt. Másik szép szakszóval: anyajogú társadalomban élt az ember.

Később fordult a kocka. Megtörtént a férfiemancipáció, amikor a gyűjtési szempontok is megváltoztak. Nőket gyűjtöttek nem csupán a család megtöbbszörözésének vágyából kifolyólag, hanem a vágy kielégítése szempontjából is. Ez már feltételezte a kéjelgést, az erkölcsök romlását vagy komplikációját, amelyhez a különböző vallások felállították a tilalomfákat, korlátokat és kiváltságokat (többnejűség). Már a régi görögök természetesen azonnal gondoltak az áthágásra – és máig is azt tartják élelmesnek, akinek ez büntetlenül sikerül.

A férfiak fegyvereket gyűjtöttek, egész arzenált. Szolgákat, alattvalókat, testőrcsapatot, hadat, győzelmeket és sajnos vereségeket is. Meg pénzt – érvényes fizetőeszközt. Rezet, bronzot, aranyat-ezüstöt. Lettek sikeres kalmárok, királyok, törzsfőnökök udvarral, ahová mindent, ami értékes, be lehetett gyűjteni. Ekkor vált gyűjtögetővé az ember. Főleg a tehetőse.

De voltak olyanok, akiknek az előbbi nem sikerült, képtelenek voltak szert tenni hatalomra, tehetetlenek voltak. Kompenzációra akkor is igény mutatkozott, tehát elkezdték felhalmozni azt, amire más az erő birtokában nem gondolt. Úgyszólván a porban hevert. Vagy hányódott. Volt, de nem halmozták, polcozták, dobozolták, nem rakták albumba. Nem akasztottak harmincat-negyvenet a falra, állítottak ki, vittek tőzsdére, nem építettek neki mauzóleumot, garázst, raktárt, istállót, tárhelyet.

Például a könyvek, kéziratok, újságok és folyóírások, midőn már fel voltak találva az emberiség nagyobb örömére (olvasás, hivatkozás, rágalmazás, informálás, félretájékoztatás, ablakpucolás, egyéb alantas szerepkörök betöltésére). Aztán jöttek a 19. század végétől a képeslapok, amelyeknek most járunk a végénél, mint kiderül a közönség háborgásából, a trafikosok és áruldák eladóinak megvető pillantásából és az igénylők igénytelen lesajnálásából. Eleinte az értelmiségi gyűjtemények nem voltak széttagolva. A könyvtár egyszerre volt múzeum és természettudományi és ritkaság-furcsaság gyűjtemény. (Kétfejű borjak, szárny nélküli pillangó.)

Gyűjthetjük csak úgy rendszertelen felsorolásban boros- és söröspalackok, egyéb alkoholtartalmú italok címkéit (leáztatás, szárítás és préselés után), gyarmatáru (ma inkább déligyümölcsnek demokratizáljuk a gyarmatok felszabadulása óta) piciny címkéit narancson, banánon, avokádón, egy ismerősöm a feliratos golyóstollakat gyűjti – lassan itt is véges lesz a kínálat az elektronikus kütyük diadalmas térhódítása révén; gyűjthetünk baglyokat (alulírott erre a példa vagy a Teleki Téka), porcelán kisállatokat. Tücsköt-bogarat, virágos növényeket, madárfüttyöt magnóval. Másfelől márkás porcelánokat, festményeket – a reneszánsz óta költséges, gyönyörűséges szenvedély –, szobrokat, műtárgyakat, antikvitásokat (p.o. az ókori romok meglátogatása folytán felszedett töredékeket – nem éppen veszélytelen a területfelügyelők ébersége miatt), vagy ha nagyon sok helyünk és pénzünk van, kitartóan levelezünk, utazgatunk és alkudozunk, oldtimereket, azaz régi autókat, traktorokat, mezőgazdasági gépeket, esztergapadokat és malomalkatrészeket, díszpárnákat, népi hímzéseket, lovakat, festett bútort, félcipőt, elrettentő giccseket, ellopott nyilvános feliratokat (pl. „A lift nem működik” változatos európai nyelveken), kemény hátú fényképeket és kicsinyített piáspalackokat, telefonokat, érmét, régi pénzt, bocskort és kucsmát. Ízlés, alkalom és forrás kérdése. A csúcs a közgyűjtemény. De erről máskor.

De gazdagodhatunk sérelmekkel, haragosokkal, gyűjthetünk ellenségeket, hűtlenül elhagyottakat, büntetőcédulákat. Csak éppen nem ajánlatos, lelki egészségünk érdekében.