Bethlen Gábor-szobrot avattak a Péterffyek

Családi találkozó Kibéden

A hatszázadik évfordulóra emlékeztek a szépen felújított református templomban a kibédi nemes Péterfi (-ffi,-fy,-ffy) család leszármazottai. Péterfi Miklós vitéz ősük 1419-ben két alkalommal győzte le a Balkánra behatoló törököket. A július 20-i családi találkozó emlékére a világ négy kontinensének hét országából összegyűlt családtagok és hozzátartozóik, valamint a helybéliek a templom kertjében felavatták Bethlen Gábor erdélyi fejedelem mellszobrát, Péterfy László Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. Délután a helyi művelődési házban vették számba a család különböző ágainak történetét. 

Öröm látni egy ilyen népes család találkozóját, és velük együtt megérezni a közösség erejét – üdvözölte az egybegyűlteket Sipos-Vízaknai Balázs helybéli lelkész, aki kiemelte, hogy a Péterffy család nemcsak a törökverő ősök által lett nagy, hanem azért is, mert az évszázadok során elfogadta Isten áldását a gyermekek által, akiket a család tagjai felneveltek. A lelkész köszönetet mondott azoknak a családtagoknak, aki támogatták a templom felújítását, amelynek munkálatai az utolsó szakaszba érkeztek. 

„Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen” – hangsúlyozta a János evangéliumából vett igében Péterffy Kund Sydney-ben szolgáló református lelkész, aki prédikációjában utalt arra, hogy milyen nagyszerű, rendkívüli alkalom a sok ágra szakadt család tagjainak összetartozását megélni határok és falak ellenére egy olyan világban, amely arról szól, hogy csakis az egyén, az ő jóléte és boldogulása számít. A családi találkozó, az összetartozás kulcskérdése továbbá az, hogy „képesek vagyunk-e együtt látni magunkat Istennel, a másik emberrel” – utalt a hit megtartó erejére a szószéki szolgálatot végző lelkész. Péterffy Kund elmondta még, hogy bárhol születtünk, bárhol éljünk, Isten a szívünkbe helyezi a saját útvonaltervezőjét (GPS-ét), ami a legjobb útmutató széttöredező világunkban. A prédikáció befejeztével a bűnvalló imádságot és az apostoli hitvallást Péterffy György soroksár-újtelepi lelkésszel közösen mondta el a gyülekezet, majd az úrasztalához járultak a család tagjai, utána együtt énekelték nemzeti imánkat. 

A szertartást követően a templomkertben Dósa Sándor, Kibéd polgármestere köszöntötte a szélrózsa minden irányából érkezett családtagokat és a helybélieket. 

Nagy öröm 600 éves múltra visszatekinteni, ami azt igazolja, hogy Kibéd szülöttei akár húsz emberöltőre visszamenőleg, Zsigmond király idejében is bátran kiálltak, kardot rántottak a behatolók, az elnyomók ellen, a Kárpát-medencei magyarság megmaradása érdekében. Erről tanúskodik az ősi családi címer is, amelynek közepén egy kardot rántó oroszlán áll. Majd az utolsó másfél évszázadban az ősök kezébe a véres kard helyett „az ige kardja” kerül, hiszen a kibédi Péterffyek közül húsz lelkipásztor került ki, hogy Isten országát építse. És nem is akárhogyan, hiszen átlagosan negyven-ötven éven át hirdették az igét, és hárman közülük ékes templomot építettek (Vadasdon, Májában, Nyárádselyében), amelyek ma is állnak. A 600 éves találkozó napja nem múlik el nyomtalanul, hiszen felavatják Péterffy László Kossuth-díjas szobrászművész alkotását, maradandó emlékül annak, hogy van és lesz nemzetünknek jövője a Kárpát-medencében, Erdélyben, Székelyföldön és Kibéden is – hangzott el a polgármester beszédében. 

„Mindig is csodáltam azt az embert, aki szerénységben, műveltségben, emberi tisztességben példa volt előttem… – méltatta a szobor alkotóját Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze. A következőkben a szobrászhoz, Péterfy Lászlóhoz kapcsolódó emlékei közül mondott el néhányat. Azt is többek között, hogy Bethlen Gábor személyisége régóta foglalkoztatta a leleplezésre váró szobor alkotóját, akinek 2013-ban avatták fel a nagy fejedelemről készült egész alakos bronzszobrát Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében. 

Majd Péterfy László, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának életét ismertette, aki Nyárádselyében született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, majd a művészeti iskolában tanult. Festőnek készülve, a kolozsvári képzőművészeti főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor voltak a mesterei, Marosvásárhelyen Bordi András irányította első lépéseit a festészetben. Rövid erdélyi tanári és festői pályafutása után, 1966-ban települt át Magyarországra, ahol a magyar népművészetet, népi mesterségeket megőrző, megújító mozgalom egyik szervezője és vezetője, a budai várban szervezett mesterségek ünnepének a kezdeményezője volt. Magyarországon egyre inkább a szobrászat felé fordult, Makovecz Imre épületeihez tervezett és alkotott kül- és beltéri szobrokat. A Kárpát-medencében gondolkodó alkotó főműve a velemi faragóház, ahol meghonosította az erdélyi gyökerű kalákaszellemet. Kisplasztikák egész sora, sok emlékmű őrzi a keze nyomát – hangzott el a méltatásban, majd dr. Péterfy Ferenc, a főtámogató, a budapesti laboratóriumi diagnosztikai termékeket forgalmazó Diagnosticum Zrt. elnöke és helyi lelkész leplezte le a szobrot, amit hosszan megtapsoltak a jelenlévők. Egy órakor a Kossuth rádió déli harangszó műsorából a kibédi templom harangszava és a templomról szóló ismertető hangzott el. Mint ismeretes, a templomban értékes műemléket, Bodor Péter ezermester utolsó, még működő faorgonáját őrzik. 

A rendezvény ünnepi ebéddel folytatódott a kibédi művelődési otthonban, ahol dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor szólt az ünneplő közönséghez, majd dr. Péterfy Ferenc, Péterfy László, Péterffy György, prof. dr. Péterfy Miklós tudományos kutató és Szalkay József mutatta be a család különböző ágait. Ezt követően az Egyesült Államokból Marosvásárhelyre hazatért Péterffy Gyöngyi költő beszélt a székely nép hősiességéről és szavalta el három versét.

Az ünnepi műsorban fellépett Korondi Zsófia és a parajdi Kiss Károly népdalénekes. 

Az ünnepség néhány résztvevőjét benyomásaikról faggattam:

– Prof. dr Péterffy Árpád szívsebész professzor Debrecenből: – Amikor az áldás után közösen énekeltünk, kimondhatatlanul jó érzés volt, hogy ennyi Péterffyt sikerült összegyűjteni. 1999-ben volt ötszáz éves a falu, akkor mondtam Péterfy Lászlónak, a szobrásznak, hogy az 1419-es győzelem évfordulóját méltóképpen meg kellene ünnepelni. Unokatestvére, dr. Péterfy Ferenc vegyészmérnök felkarolta a 600 éves Péterffy-találkozó ötletét, végül abban egyeztünk meg, hogy László erre az évfordulóra elkészíti Bethlen Gábor fejdelem szobrát. Amikor kijöttünk szervezni, éppen harangoztak, arról jutott eszembe, hogy a harangszót a Kossuth rádióban is meg kellene örökíteni, ami egy munkatársam révén sikerült. Az ötletek tőlem származtak, a „fegyvert” és a pénzt Péterfy Ferenc adta. 

– Azt hallottam, hogy ön a szobor főtámogatója – fordultam dr. Péterfy Ferenc vegyészmérnökhöz, a Dignosticum Zrt. elnökéhez: – Úgy gondoltam, hogy meg kell örökítenünk a hajdani győzelem évfordulóját, s erre a legméltóbb Bethlen Gábor fejedelem szobra. Péterfy László felajánlotta, hogy támogatást kér, és elkészíti a mellszobrot, nekem arról kellett gondoskodnom, hogy bronzba öntsék. A nagy családnak sokféle ága van, az egyik a Nyárádselyében szolgáló Péterfy Károly leszármazottait foglalja magában. Körülbelül százan vagyunk, ötvenen jöttünk el a találkozóra. Magyarországon vezető cég elnöke vagyok, és itt, Erdélyben is van egységünk. Jól érzem magam, Parajd fölött, a Bucsin oldalában van házunk, jelenleg is ott lakunk. Három gyermekem és tíz unokám van. Ha a nemzet fogy, akkor az nem miattam lesz.

Péterfy László szobrászművész szerint a szándék a legfontosabb. 

– A szobor ajándék Kibédnek, amit mindig is a család ősi fészkének tartottunk. A szépapám Vadasdon, a dédapám Májában, a nagyapám Selyében, édesapám Nagykenden volt pap, és mindig kapcsolatban voltak Kibéddel – mondta a szobrászművész, majd hozzátette, hogy a találkozó emlékére formázta meg a szobrot, amelynek talapzatára el is helyeztek el egy táblát. Nagyon meglepte, amikor megtudta, hogy milyen sokan jelentkeztek a találkozóra. Kezdetben dr. Péterffy Árpáddal arra gondoltak, hogy akiket ismernek a családból, felhívják, azonban a modern technika révén a nagyvilágban élő Péterfyek tudomást szereztek a találkozóról, és New Yorktól Berlinig, Auszráliától Kanadáig népes csapat jött el.

– Nem Péterffyként hogyan érzi magát? – kérdeztem Kő Pál szobrászművésztől, aki elmondta, hogy igenis köze van a családhoz, hiszen első felesége, Gizella, Péterffy lány, és nagyszerű festő. Két szép gyermekünk van, Boldizsár és Virág, Boldizsár vezette az autót, és Virágnak a lányaival vesznek részt a találkozón. – Remekül érzem magam, szívesen jöttem, mert Laci nagyon régi jó barátom, ő hozott el először Erdélybe, a Bucsinra. Az erdélyiség lényeges és komoly állapot, a székely himnusz alatt el is sírtam magam, mert az olyan mélyről jön, hogy valósággal elárasztja az embert. 

– Hogy kerül egy Péterffy Sydney-be református lelkésznek?

– Elhivatottságból. Hívtak és küldtek. Kolozsváron születtem, a gyermekkoromat ott és Alvincen töltöttem, ahol édesapám, Péterffy Árpád református lelkészként szolgált. Öten voltunk testvérek, a sorkatonai szolgálat után a teológiát Magyarországon végeztem, ösztöndíjjal az Egyesült Államokban is tanultam. Amikor végeztem, egy missziói állásra meghívtak Ausztráliába, előbb egy évet töltöttem ott, majd Kommandón voltam lelkész. A megüresedett sydney-i lelkészi állásra 2.000-ben visszahívtak, ahova több okból nem akartam menni. Végül az akkori püspök, Csiha Kálmán kérésére vállaltam két évet, hogy a Sydney-ben és környéken élő magyarokat Istenhez vezessem, vagy ott megtartsam, és a kétéves szolgálat a mai napig tart. Közben négy egészséges gyerme-künk született, és négy állampolgárság birtokában még nem vagyunk biztosak a jövőben. Felemelő és elérzékenyítő itt lenni, hiszen vannak olyan családtagok, akikkel évtizedek óta nem találkoztunk, és olyanok, akikkel valószínű már nem fogunk, ezzel a gondolattal kellett az igét mondani. 

– Édesanyám Péterfy Erzsébet volt, a faluszorosabeli Péterfyek közöl. Az 1835-ben vályogból épült tornácos ház ma is megvan, és nem is fogjuk eladni. Sokáig a Seprődi ágra voltam nagyon büszke, de Novák Józsi barátom egy borbemutató alkalmával megajándékozott a Péterfyek címerével. Így jöttem rá, hogy az anyai ágom is mennyire fontos – nyilatkozta Seprődi József borász. 

– A marosvásárhelyi Péterffy ághoz tartozom, édesapám az ismert marosvásárhelyi sebészorvos volt. Ott végeztem az orvosi egyetemet, Bukarestben szakvizsgáztam, Resicán dolgoztam nyolc évet, majd nősülés után kerültem Budapestre, ahol szemorvosként a János kórházban, majd nyugdíjazásomig a MÁV kórházban dolgoztam, ott rendelek most is. Kitűnően szervezett találkozóra jöttünk, gratulálok a helybelieknek és a szervezésben részt vállaló családtagoknak. 

– Hányadik lelkész a Péterffy családban? – kérdeztem Péterffy Györgytől, Budapest Soroksár-Újtelep református lelkészétől, a Marosvásárhelyen híres sebészorvos, dr. Péterffy Pál unokájától, aki elmondhatatlanul csodálatos érzésnek tartja a találkozón való részvételt. Érdeklődésemre, hogy a családi hagyománynak volt-e szerepe a pályaválasztásban, a predesztinációt említette: – Isten ezt rendelte, szeretem olvasni, hirdetni az igét, ez a hivatásom, ebben találtam meg életem értelmét.

Végül a találkozó legkisebb résztvevője, a kilenc hónapos Borsos Dali Péter szüleivel beszélgettem, akik Kanadából, Torontóból érkeztek Torockóra, és onnan a találkozóra. 

– Anyai ágon vagyunk Péterfyek, jó érzés volt, hogy sok ismerőssel, rokonnal találkoztunk, akik szétszóródva élnek a világban – mondta Dobrilla Imola, a fiatal anyuka, aki táplálkozásmenedzserként kórházban dolgozik, az apa pedig újságírói végzettséggel egyelőre autóbuszt vezet. 

Valamennyien kiemelték a gördülékeny szervezést, ami Dósa Sándor polgármester és Szilveszter László főgondnok, a rendezvény védnökeinek, valamint a segítségükre levő fiatal és idősebb helybelieknek a munkáját dicséri, továbbá említsük meg még a fővédnököket, dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort Debrecenből és Péterffy László Kossuth-díjas szobrászművészt. Az eseményre a család tagjai egy berámázott címert és a Péterfi (-ffi,-fy,-fyy) családról szóló emlékező kötetet kapták ajándékba.