Beszéljünk a stresszről

Divatba jött, életvitelünk részévé vált ez a téma, mely kitölti mindennapjainkat, hiszen szinte naponta elhangzik valahol a környezetünkben ez a szó, hogy stressz. Minduntalan beleütközünk, akarva, nem akarva, hangoztatjuk, hogy igenis ez az okozója minden betegségünknek, bajunknak, mégis csak nagyon nehezen tudunk tenni ellene. A rohanó élet, az állandó negatív testi és lelki hatások áldozatai vagyunk. A legtöbb ember a stresszt csupán kellemetlen idegfeszültségnek tekinti, és nem gondol arra, hogy a szervezet minden sejtjét érinti, mozgósítva egész élettani rendszerünket. A stresszről közel 100 éve tudunk, tisztában vagyunk vele, hogy a túlzott stressznek sok betegség előidézésében szerepe van, mégis amikor megbetegedünk, nem vesszük számításba a sajátosságait, jelentőségét elbagatellizáljuk. Ahhoz, hogy kordában tarthassuk, meg kell ismerni, és meg kell érteni, hogyan hat a testünkre. Mielőtt részletesen elemeznénk a stresszt, érdemben beszélnünk kell a híres tudósról, a stresszelmélet atyjáról, az osztrák-magyar származású dr. Selye Jánosról, aki 29 éves korában szerzett világhírnevet felfedezésével. Kutatásai az egész világra befolyással voltak, és lendületet adtak az endokrinológia, az élettan és az orvostudomány fejlődésének. Stresszelmélete központi szerepet kapott, és ma is meghatározó a pszichoszomatikus orvoslásban, a munkaegészségügyben, más pszicho-neurológiai kutatásokban. 82 éve, 1936-ban, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent cikkében ismertette meg a tudományos világot egy akkor új jelenséggel, melynek először a generális adaptációs szindróma, később a stressz nevet adta, és úgy határozta meg, mint a test nem specifikus neuro-endokrin válasza. Már ebben az első közleményében megfogalmazta a sztressz – hormonális rendszer – immunrendszer – emésztőrendszer közötti közvetlen kapcsolatot. A stressz tehát „az élő szervezet nem specifikus válasza bármilyen megterhelésre”. Egyik jelentős felfedezése a nem specifikus alkalmazkodás jelensége, amikor szervezetünk, a különböző speciális körülményekkel való birkózás során törvényszerűen azonos válaszokat, nem specifikus biokémiai változásokat hoz létre. Mindegy, hogy a stresszt előidőző tényező kellemes vagy kellemetlen, csak az számít, mennyire veszi igénybe alkalmazkodóképességünket. A stresszhatás tehát nem függ az igénybevétel típusától, testünk ugyanazzal a tünetegyüttessel válaszol a külső és belső környezet minden olyan kihívására, mely valamiféle alkalmazkodást követel meg, ez a stresszválasz (általános alkalmazkodási tünetegyüttes), melynek két fő jellemzője van: 1. Azonos tünetek: a stressz hatására a stresszválasz egy időben több szervben mérhető elváltozásokat okoz, de elsősorban három szervrendszert érint látványosan (a hormonrendszert, az immunrendszert és az emésztőrendszert). 2. Tartós, szokatlan nehézség esetén testünk biológiai reakciói meghatározott sorrendben követik egymást. Ez három szakaszból áll: az első szakasz a riadókészültség. Megbillen az egyensúly, szervezetünk idegi endokrin úton mozgósítja tartalékait (szimpatikus hatás). Ez a test valamennyi szervére kihat, csökken az ellenállóképesség, tünetek jelentkeznek. 

A második szakasz az ellenállás, amikor a szervezet küzd vagy alkalmazkodik, hozzászokik, az ellenállóképesség fokozott fordulatszámon pörög, a normális szint fölött. A harmadik szint a kimerülés vagy halál, amikor az energiák elfogynak, ezért a riasztási reakció tünetei újra megjelennek, de leküzdésükre már nincs kapacitás, beáll a halál. A szervezet alkalmazkodóképessége tehát véges és kimeríthető. Minden stresszhatást csak bizonyos ideig lehet elviselni. Az alvás, a nyaralás és más regenerációs tevékenységek helyreállíthatják alkalmazkodási képességünket, de a teljes megújulás lehetetlen, mivel minden biológiai tevékenység valamilyen kémiai sebhelyet hagy maga után. A túl erős vagy többszörösen ismétlődő stressz betegségek okozójává válhat, és súlyosan károsíthatja az immunrendszer és a központi idegrendszer működését. Selye János kutatásai megelőzték korát, és valamennyi megfigyelése az idők folyamán be is igazolódott. Kortársai az orvostudomány Einsteinjának nevezték. 

Annak dacára, hogy tízszer jelölték Nobel-díjra, nem kapta meg. 1700 cikk és 39 könyv szerzője. A doktori címei mellett 43 díszdoktori és 68 tiszteletbeli címet adományoztak neki. A világ minden táján elterjedtek kutatásai, publikációi, és mindenütt létesültek stresszkutatásra szakosodott intézmények. A The stress of life (Életünk és a stressz), valamint A stressz distressz nélkül nemzetközi bestsellerek lettek. A Textbook of endocrinology volt az első modern, tudományosan megalapozott endokrinológiai tankönyv (1949-ben), mely nagy elismerést váltott ki. Már 1936-ban, a Károsító tényezőkkel előidézett szindróma című tanulmányában rámutatott: a stressz hatására gyomor-, bélrendszeri fekély képződik, csecsemőmirigy-zsugorodás, mellékvese-megnagyobbodás alakul ki. Selye János kutatásai alapozták meg és indították el a különböző stresszbetegségek élettani mechanizmusainak vizsgálatát. Stresszelméletéből fakad az a következtetés is, mely szerint a stresszel szembeni védekezőképesség erősítésével, energiaháztartásunk szabályozásával legyőzhetjük a betegségeket.

(Folytatjuk)